Az ország második legnépszerűbb programja lett 2021-ben az ország egyben legrégebbi rendezvénye, az idén 49. évében járó kulturális és zenei és családi Boglári Szüreti Fesztivál.

A programturizmus portálon a tavalyi járvány sújtotta évben 25 millió feletti oldalmegtekintést regisztráltak a Google analitika kimutatás alapján. A legnépszerűbb ajánlatok listájából kiderült, melyek azok a programok, amelyeket a legtöbbször néztek meg a portál látogatói. Ennek alapján állt össze ez a TOP 100 lista a legnépszerűbb programokról. Balatonboglár büszkesége, az országos borfesztivál a kiemelkedő 2. helyet érte el a pesti Szent István Napok után és mintegy 18000 programajánlat közül.

–   Borzasztó volt tavaly rendezvényt szervezni, többször kellett koncepciót és kommunikációt váltani, megállni és újrakezdeni, de végül sikerült egy év kihagyás után ismét megszervezni az időközben országos borfesztivállá alakult tömegrendezvényt.

Idén is újításokra törekszünk, de augusztus 18-21. között ismét a családoké lesz a főszerep.

Több színpadon igyekszünk minél több zenei műfajt megfogni, és nem felejtkezünk el a gyerekekről sem a napközbeni strandolás közben. Sikeresnek érezzük az új kiállításunk, a Megyék és a Városok Utazás Kiállítását, de idén végre megvalósul két dédelgetett nagy családi fesztivál ötletünk – az 1. Boglári Bringa Fesztivál és az 1. Boglári Horgász Fesztivál – is a Boglári Szüreti Fesztivál betét programjaként.

Készülünk  PanoptiukmArt.com szelfi szobraival, szelfi versenyt hirdetünk, Piszkos Freddel, Quasimodoval és Chaplinnel fotózkodhatnak a látogatók! Reméljük ismét sok ezer látogató pihenését sikerül majd megszínesíteni a nemzeti ünnep hetében a Balaton déli partján. – tette hozzá a fesztivál egyik rendezője.

TOP10

1. Szent István Nap Budapest
2. Boglári Szüreti Fesztivál – Balatonboglár – BorBuliBalaton- BBB
3. Őszi Hacacáré országos koncertsorozat
4. Monori kisállat börze naptár
5. Kecskeméti Repülőnap
6. Simon-Júdás-napi Vásár Sárvár
7. Balatonfüredi Borhetek
8. Majka-Curtis koncertnaptár
9. Plázs Siófok programnaptár
10. EDDA Művek koncertnaptár

TOP20

11. Vadászati és Természeti Világkiállítás
12. Rhododendron virágzás Jeli Arborétum
13. Művészetek Völgye Fesztivál
14. Tihanyi Levendula Fesztivál
15. Nagykőrösi vásárnaptár
16. Velemi Gesztenyenapok
17. Hortobágyi Hídivásár
18. Rúzsa Magdi koncertnaptár
19. Őrségi Tökfesztivál
20. Debreceni Virágkarnevál