Az ukrajnai háború a kárpátaljai magyar közösséget sem kíméli. Romokban az ország gazdasága, a létfeltételek katasztrofálisak, és a magyarok között is van halálos áldozat. A horvátországi magyarok is összefogtak a segítség érdekében. Közösségünk aggódva és együttérzéssel figyeli az Ukrajnában zajló eseményeket. Át tudjuk érezni a kárpátaljaiak helyzetét, hiszen még elevenen él bennünk a szerb agresszió emléke, nyomait több generáció is magán fogja viselni.
Az orosz-ukrán háború hírére a horvátországi magyarok is összefogtak a segítség érdekében.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a HMDK Gazdaköre, valamint a horvátországi magyar református gyülekezetek is pénzt gyűjtöttek.
A HMDK Gazdaköre nem sokkal a háború kitörése után, februárban meghirdette gyűjtőakcióját, tudtuk meg Szabó Attilától, gazdaszervezetünk elnökétől. Az egyesületük tagjai és más magánszemélyek adományainak köszönhetően gyűlt pénzadományból vásárolt árucikkeket (élelmiszerek, tisztálkodási szerek, stb.) április 26-án, kedden vitték el a magyar-ukrán határ innenső oldalára, ahol a kárpátaljai magyar gazdaszervezet tagjai vették át a támogatást. A segítséget azok között osztják majd szét, akik a leginkább rászorulnak.

Egyházi segítség is érkezett Kárpátaljára

A Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház (HRKKE) országos gyűjtést hirdetett, amelyhez az összes gyülekezet csatlakozott. Száraz élelmiszert, tisztálkodási eszközöket, egészségügyi csomagokat is gyűjtöttek, valamint vetőmagokat is küldtek Kárpátaljára, hiszen a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke Szenn Péter püspök múltkori látogatása alkalmával említette, hogy erre nagy szükségük lesz.-

Közel 30 ezer kunát sikerült összegyűjteni. Az első adag adományt a múlt héten már el is szállítottuk Debrecenbe, az ottani református egyházközség népkonyhájába, aminek a terheltsége megsokszorozódott. Szolgálatukat ennek köszönhetően is folytatni tudják Isten dicsőségére. A szóban forgó egyházközség támogatja azokat a helyi családokat is, amelyek menekülteket fogadtak be – mondta Szenn Péter, a HRKKE püspöke, akit felkértek szolgálatra a helyi egyházközségben, valamint menekült családokhoz is ellátogatott.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége is csatlakozott a magyar kormány Híd Kárpátaljáért humanitárius segélyakciójához, amelynek keretében folyamatosan gyűjt adományt. Az eddig befolyt összeget már átutalták a központi segélyprogramba, de továbbra is várják az adományokat. Mindannyiunk nemzeti összefogása nem elhanyagolható módon segíthet a leginkább rászorultakon – közölte a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége. MTI/KMS (Fotó: Horvátország zászlaja/Wikipédia)