Magyarországon létesített elosztópontot, és Global Relief Network kezdeményezése keretében nemzetközi összefogásra buzdít a globális segélyszervezet

A Global Empowerment Mission (GEM) nemzetközi segélyszervezet Lengyelországba és Magyarországra telepítette regionális logisztikai központjait Ukrajna és az ukrajnai menekültek támogatására. A tatabányai GEM BStrong központba minimum napi 5 konténer, heti 550 raklap adomány érkezik majd indul útnak segítő szervezetek, egyházak számára hazánkon belül, valamint Moldovába. Romániába és Szlovákiába. A következő három hónapban európai szinten 85 millió dollár értékben érkezik a menekülteknek többek között tartós élelmiszer, takaró, víz gyógyszer és power bank, ezek 35 százaléka hazánkba.

(A GEM tatabányai raktára)

A GEM több mint 20 éve nyújt azonnali segítséget a globális katasztrófák és civil vészhelyzetek helyszínein világszerte. A szervezet évtizedes tapasztalata, nemzetközi partnerségei, hatékony ellátási lánca és transzparens működése a biztosítékai annak, hogy az adományok a megfelelő helyre kerüljenek, így az elkövetkezendő időszakban több millió dollárnyi segély jut el az ukrajnai menekülteknek is.

A szervezet a „Global Relief Network” (Globális Segélyhálózat) kezdeményezése keretében városok, vállalkozások és influencerek bevonásával most Ukrajnát és az ukrajnai menekülteket támogatja az utóbbi évtizedek legnagyobb humanitárius katasztrófájában, melyhez Magyarországot és Lengyelországot választotta európai központjává. A tatabányai raktárban bő 2500 négyzetméteren több mint 1200 raklap egyidejű tárolása lehetséges. Amennyiben ennél több adomány érkezik, a szervezet további 800 raklap tárolását tudja megoldani helyben.

A GEM hazánkban is várja azon cégek, nonprofit- és civil szervezetek jelentkezését, akik szeretnék adományaikkal segíteni a háború sújtotta térségben élőket és ezek elszállításához, célba juttatásához logisztikai támogatásra van szükségük.

Ez az első alkalom, hogy ilyen volumenű támogatást nyújtunk: négy raktárral és szállítási kapacitással is segítjük a helyi és regionális szervezeteket. Az első pillanattól itt vagyunk, ám ez még mindig csak csepp a tengerben. Szükségünk van megbízható partnerekre és akárcsak Lengyelországban, Magyarországon is arra buzdítjuk a helyi vállalatokat, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz! Akár adományokkal, akár pénzügyi támogatással állnak mellénk, mi garantálni tudjuk, hogy a felajánlások a megfelelő helyre kerülnek, azokhoz, akiknek a leginkább szükségük van rá” – mondta Michael Capponi, a GEM alapítója és elnöke.

(Michael Capponi és Horváth Ábel)

A pénzügyi támogatásoknak köszönhetően a GEM segítséget nyújt abban is, hogy a menekültek új lakóhelyre költözzenek. A szervezet Európa-szerte keres otthonokat és 100 százalékban fedezi az utazás és a szállás költségeit.

Az adományok célba juttatásában a GEM partnere Horváth Ábel logisztikai cége, a Fulfillment Hub USA. A magyar fiatalember által alapított és sikerre vitt cégbirodalom emellett műtéti ruhákkal, kesztyűkkel segíti a rászorulókat. A raktárban a logisztikai cég oldaláról 5 kolléga, a GEM részéről pedig 6 munkatárs fog főállásban dolgozni, így viszonylag kis személyzettel is megoldható az ide érkező adományok elosztása, továbbszállítása.

Régiós szinten 3 országban – Magyarországban, Ukrajnában és Lengyelországban – közel 8400 négyzetméteren több mint 5 ezer raklapnyi adománynak tudunk helyet biztosítani, ami azt jelenti, hogy több mint 200 kamion indulhat útnak Ukrajnába hetente” – mondta Horváth Ábel, a Fulfillment Hub USA vezetője.

Globális Segélyhálózatunk, azaz erőforrásaink és együttműködéseink révén komoly segítséget nyújthatunk a bajbajutottaknak. Vállalatvezetők, civilek és influencerek is csatlakozhatnak hozzánk, pénzügyi vagy tárgyi adományt egyaránt szívesen fogadunk. Mi minden egyébről gondoskodunk. Ukrajnából óránként érkeznek be hozzánk kérések, amiket teljesítünk – ételt, gyógyszert küldünk, sőt, akár elsősegélyt és tűzoltó felszerelést is. Gyakorlatilag bármit és bármikor” – tette hozzá Michael Capponi.

Ha szeretne csatlakozni a GEM kezdeményezéséhez, vagy esetleg szeretne többet tudni a szervezet tevékenységéről, ezeket az alábbi linken teheti meg: https://www.globalempowermentmission.org/about/our-team/