Magyarországon is járt az elmúlt napokban az a két fiatal diáklány, akiknél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok.

 Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

 Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust – jelentette be kedden Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi intézet igazgatója.
 “Bécset és a magyar felet már tájékoztattuk az esetről” – tette hozzá.

A hatóságok pontosan feltérképezték, kivel kerültek kapcsolatba a diáklányok, és mintegy húsz cseh állampolgárt helyeztek karanténba. A prágai lakást, amelyben a nők laktak, egy hétre lezárták, és fertőtlenítik.

Csehországban kedd reggelre ötre emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok által megerősített új koronavírusos megbetegedések száma Csehországban – közölte Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter. Az összes beteg Észak-Olaszországban járt néhány napja.

Adam Vojtech azt mondta, hogy Csehországban eddig 236 embert teszteltek. Tizenhat laboratóriumi vizsgálat eredménye kedden készül el.
Az első koronavírusos betegről vasárnap számoltak be a cseh hatóságok. A miniszter szerint a csehországi koronavírusos esetek eddig enyhe lefolyásúak. MTI