Jaj, már te is követed ezt az új divatot?” „Így is túl vékony vagy már!” „Egy kicsit egyél belőle, attól nem lesz bajod, csak kóstold meg!”

Pedig de! Ez nem hisztizés, ez nem kényesség. Egyeseknél egy apró morzsa is komoly problémát okozhat, mint például órákon át tartó hasi görcsök, hányás, hasmenés. Ők a gluténérzékenyek. Gyakran halljuk ezt a szót, látjuk az üzletekben feltüntetve az árukon: „gluténmentes”. De pontosan mit is jelent? Miért böngészik hosszú percekig az érintettek az címkéket a termékeken? Miért válogatják a lencsét? Mi az a keresztszennyeződés? Mire kell a családnak, az étteremnek figyelnie? Sok embert érint, mégsem vagyunk tisztában a részletekkel és ezzel árthatunk, pedig ha a családban van ilyen, nagy körültekintést igényelne ezen mentes ételek elkészítése. Vagy egy közös étkezés a barátokkal, akár főzés nélkül is „szennyezett” lehet az étel. A fent említett tüneteken kívül sok minden előfordulhat és főleg komoly következmények, szövődmények alakulhatnak ki, ha nem veszik komolyan ezt a diétát.

 

 

De én most nem ezekre térnék ki, hanem a gyakorlatias dolgokra, mert nagyon sok embert érinthet. Vagy mert gluténérzékenyek, vagy mert akad a családban, baráti közösségben vagy azért, mert olyan helyen dolgozunk, ahol figyelnünk kell erre. Mikor jómagam elkezdtem magamnál erre gyanakodni, beléptem gluténmentes csoportba, elkezdtem ilyen jellegű oldalakat követni, recepteket nézegetni és akkor vettem észre, hogy mennyi mindenre kell figyelni. Kétségbe estem, hogy én biztos nem fogok tudni belejönni és majd sehol nem merek enni, mert hallottam olyan történeteket, mikor az eladók összekeverték a laktózérzékenységgel. Nálam szerencsére ez mégsem bizonyosodott be, azonban egy nagyon jó barátnőm érintett, így ebből a szempontból én is, ugyanis gyakran sütök a baráti összejövetelekre. Most őt fogom kérdezni, mert fontosnak tartom, hogy az emberek tisztában legyenek ezzel és megkönnyíthessük kicsit az életüket.

Mikor derült ki, hogy gluténérzékeny vagy? És milyen tüneteid voltak?
4 és fél éve. Nekem nem hasfájós tüneteim voltak. Hanem főleg bőrtünetem, illetve nagyon lefogytam, és nem tudtam hízni.

Mi a keresztszennyeződés?
Akkor beszélünk keresztszennyeződésről, ha sütéskor minden összetevő gluténmentes, viszont a fakanál vagy az edények szennyezettek úgymond, tehát korábban gluténtartalmú ételekkel érintkeztek. Vagy például miközben főzöd a gluténmentes levest, és melletted a konyhában valaki elkezd egy búzalisztes tésztát gyúrni, simán a levegőben szállva belekerülhet a levesbe is jó pár szem. Ezért nagyon körültekintőnek kell lenni.

Közös háztartásban, közös konyhánál mire kell ügyelni? Mi a helyzet a családi ebédeknél?
Az edényeket fertőtleníteni kell, fakanalakat lecserélni, mert azokat nem lehet úgy elmosogatni, hogy maradéktalanul tiszta legyen. Szóval fontos, hogy legyen külön edények, tányérok, fakanalak, illetve külön mosogatószivacs. A családi ebédeknél arra kell ügyelni, hogy a gluténérzékeny tányérja felett ne adogassunk át gluténos kenyeret, sütit, mert a morzsát beleeshetnek az ételébe.

Mi a legnehezebb, amikor társaságban étkezel?
Nekem igazából néha már fárasztó erről beszélni. (Ezt persze azért mosolyogva teszi hozzá)- Magyarázni, hogy mit ehetek, mit nem, miért. Ez okoz nehézséget. De egyébként, ha igazán érdeklődőek, kedvesek, akkor szívesen elmondom.

 

 

Hol tájékozódtál, hogy mit mivel tudsz helyettesíteni?
Interneten, videókon, illetve dietetikushoz is elmentem konzultációra.

Hogyan vásárolsz azóta? Szóba jöhetnek-e a csomagolásmentes boltok?
Ma már szinte ránézésre tudom, hogy mi tartalmaz vagy tartalmazhat glutént. De az elején bonyolultabb volt. Át kell olvasni az összetevőket, bár ki vannak emelve most már az allergének. A “glutént tartalmazhat”-os termékeket se szabad fogyasztani. Nem szabad fogyasztani búzát, árpát, rozst és zabot. Zabot csak olyat lehet enni, ami garantáltan gluténmentes. A csomagolásmentes boltot kipróbáltam, de lehet, hogy nem a legjobb. Vannak gluténmentes termékek ott is, illetve a saját tárolóim is azok, de az ottani tárolókról, kanalakról nem tudhatjuk, hogyan tisztítják. Ez mindenkire rá van bízva. Nekem fontos, hogy védjem a környezetet, de így duplán nehezített terep.

Inkább több megértés vagy negatívumot tapasztaltál, mikor valaki megtudta rólad?
Sajnálkozást szoktam kapni. Megértőek általában az emberek.

Magyarországon vettél-e észre változást az elmúlt évek alatt, hogy több gm étkezde lenne vagy több termék a boltokban?
Igen, határozottan. Egyre több gluténmentes pékség nyílik, szélesebb a kínálat a boltokban is.

Mi neked ebben a legnehezebb?
Az nehéz, hogy készülni kell, előre gondolni mindig, hogy mikor, mit tudok enni. A péksütiket nagyon szeretem, és az nagyon hiányzik. Meg jóval drágábbak ezek a termékek.

Mit szeretnél leginkább tudatni az emberekkel ezzel az állapottal kapcsolatban?
Arra, hogy aki kicsit is gyanakszik rá, vizsgáltassa ki magát! Mert ha nincs kezelve, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek. Illetve, ha ismernek ilyen embert a környezetükben, akkor legyenek elfogadóak és megértőek, és a kellemetlen, rosszindulatú megjegyzéseket kerüljék! 

Köszönöm a válaszokat!

Biztosan nehéz lehet nekik. Figyeljünk rájuk! Mondják sokan, hogy „bezzeg régen nem volt ilyen”. Vagy nem csak ilyen, hanem sok más allergia, érzékenység, betegség. Nos, nem tudhatjuk pontosan. Lehet volt, lehet nem. Régebben alacsonyabb volt az emberek átlag életkora. Esetleg hasonló rejtett problémák miatt? Talán. Nem tudhatjuk. Vagy azért ennyi a beteg, mert az ember étkezi szokása megváltozott rossz irányba? Ez is benne lehet. Sok a kérdés.
Én viszont ennyit tudok határozottsággal mondani:
Egy összejövetelen, ahol tartózkodik érzékeny személy, ne nyúljatok jó zsíros chipses kézzel a gluténmentes-sósmogyis tálba! S ne kérjétek meg őket, mikor viszitek őrölni a búzátokat a malomba, hogy segítsenek vissza cipelni a liszteszsákot. Vagy ha mégis, ne egy jó zsákkal fizessetek nekik cserébe!

A baráti összejöveteleken, szinte mindig sütök valamit, s mivel ez a barátnőm is gyakran részt vesz ezeken, sokszor készítek gluténmentes süteményeket is. S így ő is örül, hogy nem csak azt eheti, amit maga hoz. Jó új ételeket készíteni. Ajánlom mindenkinek a kísérletezéseket, én sok új finomságot felfedeztem azóta. Már rengeteg ilyen receptet lehet találni az interneten, s mint fentebb lett említve lett, sok helyen kaphatóak is efféle alapanyagok. Azóta sok vegán receptet is próbálgattam érdekes összetevőkkel, de ez már más tészta… mármint más téma.

(Írta: Balogh Renáta)