Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő-kréta korból való borostyánban – tájékoztatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) az állami hírszolgálatot pénteken.

A Biologia nevű tudományos folyóiratban közzétett eredmények szerint a Magyar Természettudományi Múzeum, az ELTE TTK, az ATK Növényvédelmi Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársai által közösen vizsgált pici borostyán Ajka mellett került elő, az egykori szénbányászat idején. A ajkait nevű borostyántípus kora nagyjából 85 millió év, a késő-kréta időszak santoni emeletéből származik.

(Fotó: ELTE TTK)

A kutatók megállapították, hogy a kis rovar egy mára kihalt csótánycsalád tagja; egy új fajról van szó, amelyet Alienopterix santonicusnak neveztek el.
Figyelembe véve rokon fajok fényes küllemét, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a borostyánban talált csótány is fémes színt viselhetett, talán valamilyen árnyalatú metálzöldet és hasonlóan a mai metálszínű rovarokhoz az ajkai csótány is az álcázáskor látta ennek hasznát.

Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, a kutatás vezetője szerint a csillogó, fémes színű kültakaró zavaró lehet sok ragadozó számára, ugyanis általuk megtörnek az állat testének körvonalai.

Szabó Márton sokáig azt hitte a zárvány valamiféle lepke is lehet. A borostyánban talált rovarnak hiányoznak a lábai és a feje nagy része, ami nehezítette az azonosítást. Az első szárnypár viszont jó állapotban maradt meg, és „furcsa” mozaikos díszítettséget visel, ami hasonló a lepkék a szárnyát fedő pikkelyszerű elemekhez. A magyar kutatót Peter Vrsansky szlovák csótányszakértő világosította végül fel, hogy inkább csótányról lehet szó.    

Kóbor Péter társszerző, az ATK Növényvédelmi Intézet kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyanolyan fontos az ízeltlábú csoport fosszilis képviselőinek megismerése, mint a recenseké. Szerinte az ilyen kutatások révén könnyebben megérthetők olyan jelenségek, mint az invázióssá válás vagy bizonyos ökoszisztémákban betöltött szerep.
 A kutatások folytatódnak a Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményében még jóegynéhány ajkait zárvány vár vizsgálatra. MTI