Oldal kiválasztása

Nagyon nagy tisztelettel köszöntök mindenkit és szívből örülök, hogy ennyien eljöttetek és velünk együtt gondolkodtok azon, hogy itt ne legyen IPARI KIKÖTŐ, és ezért a célért együtt dobban a szívünk. Talán azért is vagyunk emelkedett hangulatban, mert ahol most állunk, az nem egyszerű partszakasz, az nem csak egy domb a Balaton partján, hanem ez egy szent hely.

A település történetéhez hozzá tartozik, hogy közel ezer éve, amikor Szent István király rendeletére tíz falu épített egy templomot, itt már volt egy, és 1333-ban a pápai tizedjegyzék szerint már egy Balázs nevű plébános itt szolgált és nyújtott lelki vigaszt a rászorulóknak. Mert az embereknek akkor is kellett és most is kell biztató szó, egy őszinte mosoly, egy kézenfogás, hogy érezzük egymás erejét, ahogy most lehet érezni a közösség erejét, ami azt kiáltja, hogy NEM AKARUNK IPARI KIKÖTŐT a Szent Mihály kápolna szomszédságában.

Nem akarunk, mert ezt a merényletet nem szabad megengednünk sem a Balaton, sem a települések ellen. Nem tudjuk, ki volt az ötletgazda, nem tudjuk, milyen egyeztetések folytak az elmúlt hónapokban a települések vezetőivel, és azt sem tudjuk, hogy a választások előtt a kampányidőszakban miért nem került ez említésre. Csak sejtjük, hogy itt komoly érdekek mentén rajzolódott ki az ipari kikötő terve egy olyan kőrakóval kiegészítve, ami végleg megkeseríti a turisztikai elképzeléseket. A kőszállító kamionokat nem lehet ráengedni az amúgy is zsúfolt 71-es útra, mert nyáron a közlekedés így is kaotikus állapotban van.

Nem tudunk belemenni olyan kompromisszumokba sem, amit mostanában akarnak a torkunkon lenyomni, hogy csak a turisztikai szezon után lenne kőszállítás! Hát az ITT ÉLŐ EMBEREK nem számítanak? Azoknak minden mindegy? Hát NEM! Nincs kompromisszum, nincs iparvágány és nincs ipari kikötő!

Itt már a szocializmusban volt egy kőrakó akkor, amikor a badacsonyi bazaltot sokat bányászták és itt rakták le, amikor a dolomitbányákat bontották. Az itt élők, a régi öregek tudják, hogy az mivel járt. Porral, zajjal, környezetkárosítással. Azt sikerült megszüntetni az elődöknek, mi ezt ne hozzuk vissza. A mi feladatunk, hogy megőrizzük a turisztikai értékeket, a Balaton vízminőségét, a környezetet, mert ezt a természeti értéket nem nagyapáink hagyták ránk, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Nagy a felelősségünk az utódokkal szemben a következő évtizedekre, sőt évszázadokra is. Ezért a vízminőségre nagyobb figyelmet kell fordítani, mint eddig. A keszthelyi öbölben a kotrást rendszeresebbé kell tenni, évek óta megteltek az iszapcsapdák, legyen kormányzati támogatás a vízminőség védelmére. A tavaly nyár végi algásodás már figyelmeztetés volt, hogy itt valami nincs rendben.

A balatoni iszapot ott helyezzék el, ahol keletkezett! A nyugati medencéjét itt, a többit ott, ahol termelődött. Ne legyen Balatongyörök az összes iszap lerakóhelye, mert abba belefulladunk. A szakmai, környezetvédelmi irányítás kapjon nagyobb hangsúlyt a BALATON életében, és ne a lobbierejű beruházások nyomják el az észérveket.

Mi veletek együtt azon leszünk, hogy ez valósuljon meg, és ne az ipari kikötő!

Végezetül nem hagyhatjuk ki a 40 halász történetét, akik Isteni segítséggel, csodával határos módon menekültek meg a zajló jégtábláról, amikor megfordult a szél és nem a BALATON közepe felé vitte a jégtáblán rekedt 40 halászt, hanem partra sodorta őket a Szent Mihály domb lábánál. Fogadalomból kápolnát építettek 300 évvel ezelőtt.

Bízom benne, hogy fordul a szél, és ahogy a 40 halász megmenekült, úgy menekülnek meg a települések az ipari kikötőtől is, de ehhez kell az összefogás, a lelkesedés és a kitartás, az erő, ami mindannyiunkban meg kell, hogy legyen! Köszönöm, hogy eljöttetek, meghallgattatok és velünk vagytok!

2019. 11.16. Kiss László Tibor. (Forrás és fotók: Facebook)