Egytől egyig elkelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online árverésein az a 195 nagy értékű arany ékszer, amit a hivatal korábban egy végrehajtási ügyben foglalt le. A liciteken befolyt, csaknem 132 millió forint visszakerül a költségvetésbe.

Kalandos úton került a NAV-hoz a százmilliós ékszerkollekció: egy házkutatáson euró- és dollárszázezrek mellett találta meg és foglalta le bűnjelként a Nemzeti Nyomozóiroda. Tulajdonosát vagyonelkobzásra ítélték, így az értékesítésből származó milliók most a költségvetésnek okozott kárt csökkentik.

A NAV két részletben hirdette meg a lefoglalt ékszereket, az érdeklődők áprilisban és júliusban online licitálhattak a karkötőkre, gyűrűkre, nyakláncokra, tiarákra és egyéb arany kiegészítőkre. Az ékszerek és ékszerszettek jellemzően 21-22 karátos aranyból készültek, némelyiket drágakövek is díszítették, becsértékük összesen csaknem 139 millió forint volt.

A NAV Elektronikus Árverési Felületén különösen élénk érdeklődés övezte az árveréseket, egy-egy tételre nemritkán öt licit is érkezett, az összbevétel így végül megközelítette a 132 millió forintot – közölte pénteken a NAV.

A NAV aktuális árverései itt érhetők el: NAV Elektronikus Árverési Felület (gov.hu)

(Fotók: nav.gov.hu Médiaszerver)