Azt mondták, hogy csak pár évig élhet, de nem adta fel a reményt Ganyi Károly az Üvegfiú, aki egy alapítványt és létrehozott.

Évek óta nem önmagáért, hanem másokért harcol, és most segítséget kér.

“Kérjük, hogy támogassa Ön is adója 1%-ával a Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítványt (Adószám: 19165011-1-05) munkáját, melynek 2019 óta töretlen célja a tartósan beteg – kiemelten a fogyatékkal élők- támogatása.

Alapítványunk megalakulása óta rengeteg gyermeknek és fiatal felnőttnek sikerült segítséget nyújtanunk otthonuk akadálymentesítésének elérésében, gyógykezelésekhez, műtétekhez, gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutásában, életminőségük javításában.

(Az első sor közepén az alapítány ötletgazdája Ganyi Károly)

Különböző jótékonysági sport-, szabadidős és kulturális rendezvényeket szervezünk támogatottjaink és családjaik javára.

Karácsonykor alapítványunk Jézuskája, minden „gyermekünket” megajándékozza, hogy szebbé tegyük számukra az ünnepeket.
Évente egy alkalommal elismerő emlékdíjjal jutalmazzuk a fogyatékkal élő gyermeküket ápoló hős szülőket, az Angyalom emlékdíj gála keretén belül.

Bár 4 év alatt rengeteg mindent elértünk, elhivatottságunk nem hagyott alább. Vágyunk, hogy még több beteg gyermeknek tudjunk segítséget nyújtani. Álmodtunk egy nagyot és idén szeretnénk egy olyan lakást vásárolni Budapesten, ahol azok a családok tudnak megszállni napokra vagy akár hetekre, akik orvosi beavatkozásra, intenzív terápiára érkeznek a fővárosba és problémát jelent számukra a szállás megoldása.

Ehhez viszont az Önök segítségét kérjük. Ha szívesen segítené álmunk való válását, kérjük, rendelkezzen adója 1%-ával Alapítványunk javára, melyet

  • megtehetnek ügyfélkapun keresztül,
  • papír alapon a nyilatkozat kitöltésével a NAV ügyfélszolgálatán személyesen/meghatalmazott útján vagy lezárt borítékban feladhatja postán is. Fontos, hogy amennyiben postán adja fel, a borítékon a ragasztás helyén legyen rajta az aláírása! (A formanyomtatvány letölthető a www.tegyjot.hu weboldalunkról is.)

Köszönjük, ha minket választ!

Ganyi Károly kuratóriumi elnök
Csima Adrienn Ágnes és Szlabik Erik kuratóriumi tagok”