Hungarianpress
  • Hungarianpress
  • Belföld
  • Külföld
  • Életmód
  • Gazdaság
  • Kultúra
  • Tech
  • Egészség
  • Bulvár
  • Impresszum
Oldal kiválasztása

DK: Közlekedés elleni bűn a Volánbusz MÁV-ba olvasztása

2024 júl 26. | Belföld

A kormány arra készül, hogy megszünteti a Volánbusz Zrt-t, a távolsági buszközlekedés pedig a jövőben a MÁV-hoz fog tartozni.

Az biztos, hogy a MÁV közlekedésben elért “sikerei” ezt nem indokolják. Pár hete épp az állami vasúttársaság könyörgött azért az utasoknak, hogy a kánikulában inkább ne vonattal, hanem busszal utazzanak, röviddel ezután pedig több mint tízezer késésről, és ötszáznál is több el sem induló vonatról szóltak a hírek.

Ha ez a modell jön a Volánnál is, akkor a magyaroknak már csak az autó marad – reméljük, nem erre biztatja majd őket a Volánbuszt bekebelező MÁV.

A Demokratikus Koalíció szerint közlekedés elleni bűn a Volánbusz MÁV-ba olvasztása.

Az ország jelentős részében eddig is csak a Volán jelentett alternatívát az elavult, lassú és bizonytalan vasúti közlekedéssel szemben, de most ez is megszűnhet, ha a kormány egy cégbe szervezi majd a kettőt.

A DK szerint felháborító, hogy a kormány az összevonással is a közlekedésen és az ország működtetésén akar spórolni, hiszen a MÁV majd azt mondja, hogy bőven elég, ha csak vonat, vagy csak busz közlekedik valahol, ők ellátták a feladatukat.

A DK szerint nem megszorításokra, és nem a Volánbusz lerohasztására van szükség, hanem tisztességes, kiszámítható, szociáldemokrata politikára, hogy az állami feladatok ne csak papíron, hanem a valóságban is el legyenek látva – közölte az MTI Országos Sajtószolgálatával csütörtökön Nemes Gábor, a Demokratikus Koalíció szakszervezeti és közlekedési szakpolitikusa.

  • Tweet

Hirdetés

Friss híreink

  • A szúnyoggyérítő konzorcium cáfolja a magzatkárosító vádakat
  • A kormányzati felkészülésről is szó lesz a TISZA Párt nagykanizsai kongresszusán
  • Rendőrség: nem büntetik meg a Pride résztvevőit
  • Fehér festékkel hűtené a vasúti síneket a MÁV
  • Magyar rendőröket vezényeltek Horvátországba

Hírstart

Kapcsolat

info@hungarianpress.hu

  • Facebook
2025 © Hungarianpress.hu. Minden jog fenntartva!