A magyar méz évtizedek óta egyet jelent földünk legjavával. Magyarország mára az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelő országa lett és a magyar méz hírneve idén nyáron tovább dicsőült. Egy magyar termék az Egyesült Államokban megrendezett Black Jar Honey Contest nemzetközi mézverseny döntőjében fajtamézek kategóriájában a világ három legjobb méze között végzett. De ugyanez a márka idén 3 termékkel is arany csillagot nyert a Great Taste Award versenyen Londonban.

Viszlai Andrea életében családi hagyománya van a méhészkedésnek. A Dr Honey márka alapítója az észak-borsodi faluból, Rakacáról származik, az ottani családi méhészet mindig is életének meghatározó része lesz.

Egész életemben méhészkedtem, néha már annyi mézet fogyasztottunk, hogy kicsit elegem is lett belőle” – meséli mosolyogva Viszlai Andrea, a Dr Honey szíve és lelke, a díjnyertes hársméz termelője. „Apukámmal együtt méhészkedünk, de ennek ellenére a szüleim terelgettek más irányba, így az egyetemen magyar-francia szakos tanárként végeztem. Később multiknál dolgoztam, de 2014-ben jött egy mérföldkő az életemben. Ekkor hoztuk létre az elsősorban exportra szállító, mézes vállalkozást” – elevenítette fel a múltat Andrea.

(Az elismerő oklevél)

Nagy amerikai siker és három díj a gasztronómiai Oscar-díjként számon tartott versenyen

A Dr Honey mézei a lelkiismeretes munkának, a méhek gondos tartásának, az érintetlen méhlegelők tisztaságának és a szakszerű állatorvosi felügyeletnek köszönhetően hosszú idő óta rendkívüli helyet foglalnak el a minőségi élelmiszerek piacán.

„Termékeink 2016. óta sok nemzetközi díjat nyertek. Idén úgy döntöttünk, hogy benevezünk egy kifejezetten mézversenyre az USA-ban. Erre a versenyre olyanok neveznek, akik hisznek abban, hogy a mézük tényleg a legfinomabb a világon, érkeztek nevezések pl. Új-Zélandról, Brazíliából, Olaszországból vagy éppen Madagaszkárról. Hatalmas meglepetésünkre jött az értesítés, hogy a világ minden szegletéből érkezett mézek között bejutottunk a top 30-ba, és a fajtamézek kategóriájában a legjobb három közé bekerült a hársmézünk. Ráadásul idén nyáron nem ez volt az egyetlen örömhír: augusztus elején, a Londonban kihirdetett Great Taste Awardon idén is elnyertünk három díjat. A szakértő zsűri által bírált hárs- és édesharmatmézünk, valamint a liofilizált málnával ízesített Honeycocktail termékünk is a 2022-es Great Taste díjazottjai között szerepel. Így összesen van 16 díjunk csak Londonból” – mesélte büszkén a tulajdonos.

A világ egyik legnagyobbnak és legszigorúbbnak tartott ételkóstoló megmérettetésének, a Great Taste Awards-nak a szakmai zsűrije a gasztronómia területén jeleskedő 400 független szakértőből: neves gasztrokritikusokból, Michelin csillaggal kitüntetett szakácsokból, patinás áruházak beszerzési igazgatóiból áll össze. A londoni versenyt immár 20 éve a gasztronómiai Oscar-díjaként tartják számon, ahol különféle termékkategóriában nevezhetnek a pályázók.

(Viszlai Andrea)

Egyre jobban bíznak a Dr Honey minőségében

A magyar márka évek óta kivételes minőséget képvisel, és nemzetközi szintre emelte a magyar mézet. A „Black Jar International Honey Tasting Contest” verseny erőssége éppen az, amit a Dr Honey is képvisel: a mézek fajtatisztasága.

„A világ 3 legfinomabb fajtaméze közé bekerülni komoly kihívás, de ez a díj nem volt előzmény nélkül, hanem egy komoly folyamat és nagyon sok munka része volt, nemcsak a méhészkedés, de a piacra lépés tekintetében is. Már elmondhatjuk, hogy a nemzetközi vevőkör is felfigyelt a termékekre, és egyre jobban bíznak a Dr Honey által képviselt minőségben. Jó érzés, hogy már nem csak mi mondjuk a mézeinkről, hogy rendkívüliek, hanem független szakértők is így ítélték meg” – tette hozzá a díjnyertes hársméz termelője.

„A hársmézünk titka a tisztaság”

A méz bár élelmiszernek minősül, jól tudjuk, hogy számtalan egészségügyi hatása is van, így a hársméz például a legkézenfekvőbb természetes megoldás a légúti megbetegedésekre.

„Kevesen tudják, hogy a hársméz legnagyobb gyűjtőhelye a Zselic, Kaposvár környékén van. Hatalmas, szépen termő hárs erdők vannak ott, viszont a tavalyi évben, a 40 fokos hőségben alig lett nektár. Nekünk annyi szerencsénk volt, hogy északon – ahol a szüleim élnek – néhány héttel később virágzott a hárs, így tudtunk jó minőségű mézet pörgetni. Sokan azt hiszik, hogy van ennek valami különleges módja. Pedig nincs. Nem simogatjuk és nem beszélgetünk a méhekkel, úgy készül a méz, ahogy elő van írva. A titok a gondosságban és a fajtatisztaságában rejlik” – mondta Viszlai Andrea, aki úgy fogalmaz, már nem csak a sportolóinknak vagy a borainknak van érme világversenyekről, hanem nekik is.

A márka életében az áttörést 2014-ben a gesztenyeméz hozta meg, ez lett az első díjazott mézük. Ez a mai napig a legnépszerűbbek közé tartozik, ahogyan a selyemfű- és az édesharmatméz is. A Dr Honey esetében a rangos nemzetközi díjak igazolják a megbízhatóságot és azt, hogy egyedülálló minőséget képviselnek a piacon.