Újpesten már számos zöld kezdeményezés történt az elmúlt években. Vadvirágos rétek, intézményi zöldfalak, magaságyások az óvodákban, napelemes térlámpák telepítése városszerte. Nem véletlen, hogy tavaly a kerület nyerte el a Magyar Turisztikai Ügynökség Virágos Magyarország versenyén a Főváros díját, a legvirágosabb kerület címet.

Most betonbontás után 40 magaságyásos “giga” közösségi kertet hozunk létre az újpesti lakótelepen, a tavasz és a viola utca sarkán egy kihasználatlan, régi sportpálya helyén. Az év elején már 4330 négyzetméter fölösleges betont bontottunk el Újpest-szerte, majd zöldítettük be azokat. S miután tavaly az Izzó lakótelepen nagy sikerrel építettük meg az első 22 ágyásos közösségi tankertet, most – szó szerint – törjük tovább az utat a jövőbe, mert ez a JÖVŐ! – mondta el Trippon Norbert alpolgármester.

40 magaságyás, zöld közösségi tér, a kisgyermekeseknek homokozó napvitorlával, kerti szerszámtároló, zárt komposztáló, padok, bringatámaszok! Ez valósul meg az újpesti lakótelepen. Itt és most, 2022. június végéig. Mindez azután, hogy 1124 négyzetméter fölösleges, nagyjából 40 cm rétegvastagságú aszfaltot, betont és kavicságyat bontunk el a Károlyi Egyetem szomszédságában.

A tapasztalatok alapján a lakók hálásak a zöld fejlesztésekért, a kertészkedés színt visz a hétköznapjaikba, maguk termelhetik meg, amit aztán meg is esznek, és közben közösségben tölthetik el a szabadidejüket.