Augusztusban lesz, szinte napra pontosan három éve, hogy Dr. Csókay András idegsebész vezetésével magyar missziós orvosok szétválasztották a bangladesi sziámi ikrek összenőtt  koponyáját, agyát és annak tápláló ereit. Az akkor médiaszenzációnak számító orvosi bravúr apropóján indít szabadegyetemet az idegsebész és Dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus, jogász, kultúra szervező. A tudomány fogalmát tágabb értelemben tekintik, melyben belefoglaltatik a művészetek, a sport, vagy a politika világa is. Az ország több pontján várják párbeszédre alkalmanként a hit és tudomány iránt érdeklődő embereket.

A világon 2019. augusztusáig nem írtak le olyan felkészülési és műtéti technikákat lelki utakat, fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztásánál, mint a magyar idegsebészeti orvos csoport. Ezek mind Jézus imában születtek.

Ez az orvosi bravúr adta a Krisztus, a tudomány megváltója című szabadegyetem ötletét. Krisztus ugyanis nem csak a bűnösöket, prostituáltakat váltotta meg, hanem a tudósokat és más ágazatok jeles képviselőit is. A szabadegyetemet civil keretek között a Jót Tenni Jó Alapítvány szervezi. Idén augusztustól az ország több pontján folytatódik a párbeszéd neves előadók részvételével.

A több tudományágat magába foglaló egyszerű közérthető szavakkal oktató szabadegyetem ötletét az is adta, hogy műtét előkészületekben és végrehajtásban különböző tudományágak így állatorvos, informatikus, mérnök, képző-és filmművész, boncmester, edző, politikus is részt vett. A címben megadott témán keresztül arról is szó lesz, hogyan volt jelen és vezette a názáreti  Jézus az ikrek koponyáinak és ereinek, valamint az agyak idegsebészeti szétválasztását így hogyan vezeti az élet nehéz helyzeteiben döntéseinket jelenlétével. Az előadás-sorozat aktualitását nemcsak az  adja, hogy az orvosi csoda szinte napra pontosan három éve történt, hanem az is, hogy az elmúlt időszakban több félreérthető gúnyos bírálat látott napvilágot Jézus jelenlétéről a dakkai műtőben.

„A cél a keresztény hit és a tudományok, művészetek sport, politika mint tudomány nyílt párbeszéde, a legkülönbözőbb szaktudományok képviselőinek részvételével, akik maguk is megtapasztalták Jézus jelenlétét hivatásuk, életük döntési helyzeteiben. Mindezt bizonyított eredményekkel alátámasztva, példákkal igazolva kerül oktatásra, egyben erőt is adva életünk nehézségeinek leküzdéséhez a saját „kis tudományunkban” Jézus segítő jelenlétével. Beszéljünk  nyíltan e  tapasztalatokról, tudnunk kell hinni,  azt a hittel igazolt dialógus kultúrát, amelynek  művelése és igazsága Jézus tanításaiból következik. Ez vezethet országunk további lelki ébredéséhez, ami nemzetünk fennmaradásának záloga a názáreti Jézus vezetésével.” – vallja Dr. Csókay András idegsebész. Igazolásul szolgál, hogy  jelentős nemzetközi idegtudományi fórumok fogadták el, az Eucharisztikus Jézus jelenlétéről való bizonyságtételt.

A szakember küldetésének érzi imában fogant ötletének a nagy tiszteletű néhai Prof. Dr. Kopp Mária, a  volt SOTE Magatartástudományi Tanszék vezetőjének segítségével megkezdett Istenhit és Orvostudomány kurzusának civileknek való folytatását, laikus érdeklődők számára való elérhetőségét a szabadegyetemen.

A szabadegyetemi előadások moderátora: Dr. Petrányi-Szöőr Anna, pszichológus, jogász, kultúra szervező, a határterületi megközelítés jelentőségére hívja fel a figyelmet. 

Mint mondta, tapasztalata szerint a hazai tudóstársadalom bár már érett az interdiszciplinaritásra, de bizonyos hivatások elitjei még mindig zsigerből tiltakoznak a társszakmák bevonása ellen. Ezért is tartja említésre méltónak, hogy a szabadegyetem iránt máris holisztikusan gondolkodó orvosok és betegjogi dilemmákkal foglalkozó jogászok is érdeklődnek.

A szabadegyetem további vendég előadói:
Prof. Dr. Kellermayer Miklós sejtkutató, Pécs
Prof. Dr. Jobbágyi Gábor jogtudós Pázmány Péter Katolikus  Egyetem
Dr. Kőrösi Mária, filozófus, történész, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja, Budapesti Műszaki Egyetem
Dr. Deli Balogh Ildikó, holisztikus szemléletű nőgyógyász szakorvos, Debrecen
Dr. Boór Ferenc, gépészmérnők, egyetemi oktató, Székesfehérvár
Dr. Medvegy János, apát, Mezőkövesd minél szélesebb körben szeretnék hirdetni a gondolataikat, folyatni az idén augusztusban, a civilszférában, megkezdett párbeszédet.

Dr. Csókay András és Dr. Petrányi-Szöőr Anna meghívásra (csokaya@gmail.competranyiszoor@gmail.com) szívesen tartanak előadást a Történelmi Magyarország területén, de a diaszpóra magy