Hollandiában folytatja nemzetközi turnésorozatát My Land című produkciójával a Recirquel. Az előadásnak különleges aktualitást ad az Ukrajnában zajló háború: a társulat ukrán artistaművészei a szülőföldjükhöz, otthonukhoz fűződő kapcsolatukról mesélő, a személyes történeteikre és az ukrán folklórra épülő darabbal szólnak a közönséghez. Szerintük jelen helyzetben azzal tehetnek legtöbbet a hazájukért, ha estéről estére színpadra lépnek. Március 22. és április 17. között összesen 23 helyszínen mintegy 20 ezer néző előtt mutatják be a produkciót Hollandiában.

Öt hónapos franciaországi fellépéssorozatot követően március második felétől Hollandiában folytatja nemzetközi turnéját My Land című előadásával a Recirquel. A produkcióban fellépő ukrán artistaművészeket Franciaországban érte a háború kitörésének híre, a hét előadóművész ennek ellenére folytatta a fellépéseket, és minden este az ukrán nemzeti lobogót is felvitték a francia színházak színpadjaira.

Artistáink számára most mindennél fontosabb, hogy színpadra lépjenek, és minél több embernek beszélhessenek az előadóművészet eszközeivel a hazájukról. Ebben a rendkívüli helyzetben kitartottak amellett, hogy Franciaország után Hollandiában is folytassák a fellépéseket” – mondta Vági Bence. A Recirquel alapító-művészeti vezetője hozzátette: „a szerelmük, a családjuk, a barátaik, az egész eddigi életük van veszélyben, értük állnak ki a színpadra minden nap. Rengeteg erőt ad nekik a közönség támogatása, amit az elmúlt hetekben tapasztaltak.”

A My Land különlegessége, hogy a produkcióban kizárólag külföldi művészek szerepelnek: Vági Bence hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket kutatva hozták létre a produkciót. A kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvöző, 2018-ban debütált előadást eredetileg nem a háború ihlette, az alkotói szándék univerzális volt: az emberiség gyökereit kutatva, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állította fókuszba. Kiindulópontja azonban kifejezetten az artisták származása, hovatartozása volt, az ő gyökereik rajzolták ki a produkció vázát. Az előadás során a művészek földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel. A My Land zenei világa is a résztvevő artisták gyökereit idézi: a felhangzó ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel.

Március 22-től kezdődően Hollandiában összesen 23 alkalommal mutatják be a produkciót, amelyet április 17-éig mintegy 20 ezer néző láthat majd a németalföldi városok színházaiban. A Recirquel egyébként jól ismert brand az országban, tavaly nyáron is két jelentős kulturális fesztivál, a Noorderzon és a Cultura Nova kiemelt műsorszámai voltak a társulat Solus Amor és My Land című előadásai.

A My Land a társulat egyik legsikeresebb produkciója, amely a bemutatója óta számos országban és színházban megfordult teltházas előadásokkal, köztük az Edinburgh Fringe-en, ahol a fesztiválkritikusok 4000 program közül a legjobbnak ítélték az előadást. A társulat az elmúlt években a legkeresettebb magyar kulturális produkció lett a nemzetközi színtéren, a Recirquelnek évente mintegy 250 előadása van, ebből 150 külföldön.

Magyarországon legközelebb 2022. május 3. és 6. között látható a My Land a Müpa Fesztivál Színházban.