Mintha néhány évtizedet visszacsöppennénk az időben, ezt érezzük már hollókői tartózkodásunk legelején. A 17-18. században is szinte ilyen képet festett a Palócföld egyik legismertebb települése.
Mint a népmesékben: pitvaros, tornácos házak, kerekeskút, mindenhol virág, leginkább muskátli mosolyog a vendégre. A kicsik rácsodálkoznak, mi nosztalgiázunk, a nagyinál láttunk hasonlót gyerekkorunkban. Az Ófalu olyan, mintha szabadtéri múzeum lenne, pedig pont úgy élnek és dolgoznak a kis házikók lakói, mint elődeik. Gondoskodnak az állatokról, művelik a földet, többen pedig a népi iparművészetből élnek.
Mindez Hollókő a világörökség része.
