Huszonöt állomásos, ötezer kilométeres körútra indultak a Tehetsz méh többet! program szervezői, hogy személyesen gratuláljanak a Tehetsz méh többet! Rajpályázat 2022 nyerteseinek. Tíz mázsa mézet, ötezer játékos fejtörőt, tíz méhcsaládot, öt oktatókaptárt és ezer, mézelő virágmagokat tartalmazó csomagot is kiosztanak május második felében a díjazott óvodáknak. A Zalaapáti Csupa Csoda Óvoda és Mini Bölcsődében fődíjat, az Alsópáhoki Szivárvány Óvodában különdíjat és fődíjat adtak át a győztes rajzot készítő gyereknek és csoportjának. A pályázatra beküldött alkotásokat december végéig kiállították Európa legnagyobb beporzótárlatán a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A beporzók megmentéséért indított Tehetsz méh többet! program alapítói tavaly decemberben hirdettek rajzpályázatot, amelyben a 3-7 éves óvodások saját eszközeikkel mutathatták meg, miért fontosak életünkben a beporzók. Számítások szerint ugyanis világszinten több mint 30 billió dollárra tehető évente a beporzók munkájának értéke. A növényi alapú élelmiszerek hetven százalékának előállításához szükség van a beporzók munkájára, amelynek helyettesítésére ez idáig nem találtak hatékony megoldást a szakemberek.

Nemcsak a gyerekek, hanem velük összefogva óvodapedagógusok, nevelők, intézményvezetők és szülők is komolyan vették a pályázatot, minden hetedik magyarországi óvodából küldtek egyénileg vagy csoportosan készített rajzokat. De nemcsak Magyarországról, hanem öt szomszédos országból is érkezett, összesen 6289 alkotás. 468 település 707 óvodája indult a versenyen, és 40 határon túli, horvátországi, szerbiai, szlovákiai, romániai, ukrajnai településről is érkeztek pályázatok. A képeket biológus, méhész, művész, valamint a Tehetsz méh többet! program alapítói, támogatói és a kampány nagykövete, Rúzsa Magdi értékelték.

A szervezők most minden magyarországi és határon túli győzteshez személyesen látogatnak el. A tíz fődíjas rajzot készítő gyermekek óvodája egy-egy mázsa mézet kap, amely fedezi az intézmény egész éves mézfogyasztását, a nyereményből így nem csak a díjazott óvodások csoportjai részesülhetnek. A roadshow-n tíz különdíj is gazdára talál, a kitüntetett rajzot készítő gyermekek óvodája ötszáz Zümmögés erdőn-mezőn játékos fejtörők ovisoknak című foglalkoztatófüzetet nyert, és az óvodai csoport egy igazi méhcsaládot is örökbe fogadhat egy méhész gazdánál. Az örökbefogadásról egy kisvideót vetítenek a gyerekeknek, a méhész pedig egy táblát is elhelyez a kaptáron az örökbefogadásról.

A zsűri mindezek mellett kiválasztott tíz képet, amelyekről szavazást indítottak a Tehetsz méh többet! program Facebook-oldalán, ahol bárki voksolhatott a gyerekek alkotásaira. Az öt legtöbb szavazatot kapott közönségdíjas rajz készítőinek óvodai csoportja egy-egy kreatív edukációs méhkaptárt nyert, amely a gyerekek számára is érthető módon mutatja be egy méhkaptár felépítését, működését.

A nyeremények mellett minden díjazott óvoda egy A2-es méretű, személyre szóló plakátot, a fiatal alkotók pedig egy elismerő oklevelet is kapnak. A beküldött alkotásokat a szervezők december végéig kiállították a Zümmögés a múzeumban című tárlaton a Magyar Természettudományi Múzeumban, amely a kontinens legnagyobb beporzótárlata.

A díjakat a körút egy-egy állomásán Vida József, a Tehetsz méh többet! program alapítója, Bernert Zsolt, a Magyar Természettudomány Múzeum főigazgatója, Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum főigazgatója, Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Hollósi Dávid, a Takarékbank és az MKB Bank Agrár és Élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója és Beer Júlia, a Tehetsz méh többet! programot lebonyolító Pressinform PR-ügynökség ügyvezető igazgatója adják át. Szintén részt vesznek a díjátadó roadshow-n a Tehetsz méh többet! program méhészei, Simonné Venter Éva, Fejérvári Dóra, Csorba József, Lupis Gergely, Mézes Molnár Gergő és a programiroda munkatársai. A helyszíneken sok esetben a település polgármestere és alpolgármestere is jelen lesz a díjazott intézmény vezetője, a gyermekek, az óvodapedagógusok, valamint a szülők és a meghívottak mellett.

„A pályázatra beküldött több ezer alkotás azt bizonyítja, hogy a gyerekek már óvodás korban is fogékonyak a fenntarthatóság témájára. Nekünk, felnőtteknek pedig az a feladatunk, hogy segítsük őket a természet védelmében, és élhető környezetet hagyjunk rájuk” – mondja Rúzsa Magdi énekes, a kampány nagykövete.

A Tehetsz méh többet! program szervezői még a pályázat kihirdetése előtt minden tízezer fő alatti magyarországi kistelepülésen működő óvodának ingyen eljuttattak összesen tízezer mesekönyvet és százezer színező foglalkoztatófüzetet. (A fotók az alsópáhoki óvodában készültek.)