Érkezik a “kék pipa” a Gmail-be

Érkezik a “kék pipa” a Gmail-be

Köztudott, hogy a Gmail egy Google által fejlesztett online levelezési szolgáltatás, amely az egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb webalapú e-mail platform a világon. A szolgáltatást a fejlesztő 2004. április 1-jén tette elérhetővé a publikum számára. Nagy...

Félmilliós bruttó fizetésre vágynak a pályakezdők

Félmilliós bruttó fizetésre vágynak a pályakezdők

Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei tavalyhoz képest. Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 000 forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából...

Kétszázezer rászoruló gyermek van Magyarországon

Kétszázezer rászoruló gyermek van Magyarországon

Nyári szünetben az iskolai menza is bezár – pedig vannak, akik csak ott jutnak főtt ételhez. Magyarországon az aktuális gazdasági helyzet, valamint az infláció és a részleges rezsiemelés miatt egyre több ember szenved szegénységben. Sok kisgyerek sosem kap...

Gazdára talált a “magyar Nobel-díj”, 100 ezer euró jár vele

Gazdára talált a “magyar Nobel-díj”, 100 ezer euró jár vele

Idén tizenkettedik alkalommal adták át a tudományos életben betöltött meghatározó szerep elismeréséért járó Bolyai-díjat, amelyet Stépán Gábor Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehetett át a mindenkori köztársasági...

Nyaralás előtt adódhat a kérdés: mi lehet az útipoggyászban?

Nyaralás előtt adódhat a kérdés: mi lehet az útipoggyászban?

Nyaralás előtt adódhat a kérdés, hogy mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt, gyógyszert vagy akár gyümölcsöt lehet kivinni és behozni. Milyen engedélyeket kell beszerezni, ha például a házikedvenc sem marad otthon? Sok kellemetlenségtől,...

A nyár egyik kedvenc programja a szabadtéri mozi

A nyár egyik kedvenc programja a szabadtéri mozi

Igazi csemegékkel készül nyárra a Kultik Terasz. A nyár egyik kedvenc programja a szabadtéri moziélmény. A Kultik terasz idén is a Corvin Plaza tetőkertjén várja a filmrajongókat, ráadásul ezen a nyáron belépőjegy nélkül élvezhetjük a klasszikus és modern filmeket....

Most meg az a gond, hogy sok víz van a Balatonban

Most meg az a gond, hogy sok víz van a Balatonban

A Balaton átlagos vízállása meghaladta a 120 centiméteres szabályozási szintet, így egyes déli parti települések védelme érdekében hétfőn reggel 8 órakor megkezdődött a vízeresztés - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel. Hozzátették, a...

Válságba sodródott a magyar napelempiac

Válságba sodródott a magyar napelempiac

Sokan kongatták a vészharangot a lakossági napelemes rendszerek felett a hálózati visszatáplálás tavalyi felfüggesztésekor. Azóta kiderült, hogy az intézkedés ideiglenes és hosszú távon a napelemes projektekre csak csekély hatása van. Annál nagyobb lesz viszont a...

Hirdetés

Hírstart

Kapcsolat

info@hungarianpress.hu