Hungarianpress
  • Hungarianpress
  • Belföld
  • Külföld
  • Életmód
  • Gazdaság
  • Kultúra
  • Tech
  • Egészség
  • Bulvár
  • Impresszum
Oldal kiválasztása

Több helyen is elkerülhetetlen az M7-es nyári felújítása

2024 jún 19. | Belföld

Elkerülhetetlenné vált az útburkolat állagromlása miatt az M7-es felújítása több helyen még a nyáron – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szerdán az MTI-vel.

Tavalyhoz hasonlóan a vakáció idejére nem terveztek munkálatokat Budapest és a Balaton között az autópályán – írták.

A nyári forgalom akadályozásának minimalizálásáért csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon teszik majd – közölték.

A tájékoztatás szerint kedd és péntek között lesznek terelések júniusban és júliusban. A Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0-ás autóút közötti szakaszon dolgoznak majd, ahol így is két sávon biztosított lesz a folyamatos haladás. Pihenőhelyen, csomóponti ágon is végeznek felújítást majd – ismertették a közleményben.

Az őszi időszakban elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassák a felújítást – közölte a MKIF.

Kitértek arra, hogy az M7-es autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 kilométeres autópálya-szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 kilométer sávhosszban cserélik ki a tönkrement burkolatot – tudatták.

Az M7-es nyári felújítása is része Magyarország legnagyobb gyorsforgalmiút-felújításának. Ennek során a 2023 és 2025 közötti három évben az MKIF Zrt. által üzemeltetésre, felújításra átvett 1237 kilométerből 538 kilométer út újul meg – olvasható a közleményben.

  • Tweet

Hirdetés

Friss híreink

  • A kormányzati felkészülésről is szó lesz a TISZA Párt nagykanizsai kongresszusán
  • Rendőrség: nem büntetik meg a Pride résztvevőit
  • Fehér festékkel hűtené a vasúti síneket a MÁV
  • Magyar rendőröket vezényeltek Horvátországba
  • Dobrev Klára feljelentette magát a Pride miatt

Hírstart

Kapcsolat

info@hungarianpress.hu

  • Facebook
2025 © Hungarianpress.hu. Minden jog fenntartva!