200.000 szavazat és egy szakmai zsűri döntött az év közösségi média díjnyerteseiről

A TikTOP Fest & Awards zsürije idén második alkalommal, immáron 13 kategóriában osztott ki fődíjat, és négy különdíjat is adott.

Az év közösségi média eseményén és díjátadóján idén már YouTubberek, Insta sztárok és Twitch gamerek is képviseltették magukat a TikTokkerek mellett. A több mint 50 közönségtalálkozó, a koncertek és a szórakoztató programok mellett az év influencereit, feltörekvő sztárjait díjazták. Idén a TikTok shitpostereiről sem feledkeztek meg, az RTL Klub X-Faktor című produkciója pedig a legbefolyásosabb zenei influencer különdíját adta át.

A pandémia közepette is sokan ellátogattak október 24-én az Akvárium Klubba a 2021-es TikTOP Fest & Awards-ra. A díjpályázat zsürijének munkájában idén három kommunikációs és influencer ügynökség, a FollowMeAgency, az ArvaliCom, a NuHeadz vezetői, Geri Katalin, Karvalics Attila és Gál András, valamint a TikTOP szervezői nevében Pakai Ádám, az influencer szcénából Szirmai Gergely, Szender Milán és Szabyest, a médiából pedig Verebély Marcell, az RTL Klub kreatív producere vett részt.

(Szolnoki Tímea, Timcsi)

A zsüri döntése alapján év YouTube felfedezettje a Mivanaveled Show lett, az év TikTok felfedezettje Szolnoki Tímea (Csimcsi). A szoros verseny és a rajongók szavazatai alapján e két kategóriában különdíjat is kiosztott a zsüri, ami a TikTokkereknél Komjáthi Csabinak, a YouTubbereknél Sávlekötőnek jutott. Az Instagram közönségkedvence idén Halmosi Viki, a YouTubé iRon Channel, míg a TikToké Balogh Balázs. Az év Twitch streamerévé a TheVR-t választották. A két legnagyobb presztízsű díj talán az év YouTubberét és TikTokkerét illeti. Előbbi a Fókuszcsoport, utóbbi Sápi Vivi lett, akinek kategóriájában Radics Zsombor, a két évvel ezelőtt felfedezett tehetség is különdíjat kapott a közönség szavazatai alapján. Az év ismeretterjesztője ApaApu lett nagy versenyben, míg a legnépszerűbb shitpost tartalomgyártó Varga Irén. Az X-faktor különdíját NEMAZALÁNY x SOFI kapta, az év külföldi tartalomgyártója egy Kaliforniában élő magyar lány, Livi Lathan lett. Az év influencer csapata a Crewflix.

(TheVR)
(Sápi Vivien)
(Radics Zsombor)
(Varga Irén)
( NEMAZALÁNY x SOFI)

A TikTok szórakoztató jellege mellett a platform rendkívül sokszínűségét érzékeltette az idei év egyik újdonsága az „Okostokker” sarok, ahol elmélyültebb beszélgetéseket is lehetett folytatni edukatív tartalomszolgáltatókkal a pénzügyek, a pszichológia vagy akár a művészetek területéről A TikTokkerek, YouTubberek és Twitchesek egy lehengerlő közös kerekasztal beszélgetésen is bemutatkoztak, szimbolizálván, hogy a falak kezdenek ledőlni az egyes közösségi média csatornák között.

Az influencerek ezen a napon térítésmentesen vettek részt a közönségtalálkozókon, megköszönvén és viszonozván követőik egész éves szeretetét.

Felléptek Nemazalány x Sofi, Manuel, valamint az R3D1ONE hip-hop együttes tagjai, a műsorvezető Dér Heni és Szabyest. Az esemény fő támogatói a HUMDA és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága voltak, játékos formában bemutatván a fiataloknak a közlekedésbiztonság gyakorlati kérdéseit.