A múlt héten az országban 89 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében.
Azt írták: február 17. és 23. között akut légúti fertőzés tüneteivel 329 400 ember kereste fel orvosát.
A 8. héten influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordult betegek 44,6 százaléka 14 év alatti, 29,5 százaléka a 15-34 éves, 19,7 százalékuk a 35-59 évesek, míg 6,2 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
A legtöbb beteg Veszprém, Tolna és Győr-Moson-Sopron vármegyében, a legkevesebb Zala és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten volt.
Kórházba a múlt héten 308 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 32-en részesültek intenzív/szubintenzív ellátásban.
A tavalyi 40. és az idei 8. hét között összesen 6420 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNGYK laboratóriumban. Ebből 2107 mintában az influenza valamelyik típusát, 520-ban Covid-19 fertőzést diagnosztizáltak. (MTI)
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor államcsőd felé vezeti az országot: miközben “bővülésről, fantasztikus évről és az infláció csökkentéséről hazudik”, a miniszterelnök soha nem látott megélhetési válságot és inflációt okozott.
Magyar Péter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írta: zuhan az ipar és a mezőgazdaság teljesítménye, rekord mélységen állnak a beruházások, elszállt az államadósság, valamint az államháztartás hiánya, és újra vágtat az infláció.
(Fotó: archív. Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke beszédet mond a Tisza párt kampányzáró demonstrációján a Hősök terén 2024. június 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd)
A politikus hozzátette, Orbán Viktor megsarcolja az embereket, a vállalatokat és már a legkisebb önkormányzatokat is, sorra építik le a vidéki kórházakat és óvodákat, zárják be a postahivatalokat és a vasúti szárnyvonalakat.
“Mára egyértelművé vált, hogy amennyiben Orbánék maradnak, akkor rövid úton csődbe viszik és fizetésképtelenné teszik a szeretett hazánkat” – fogalmazott Magyar Péter.
Közölte, hogy most épp újra ígérgetnek, de Orbán valódi terve “mindent kétszer visszavenni”, magánosítani az állami egészségügyet, emelni a nyugdíjkorhatárt, és eladósítani gyerekeink és unokáink jövőjét.
“A megfáradt és kiégett maffiafőnök már csak ígérgetni tud és persze dicstelen karrierje végén megpróbálja újra összeugrasztani magyart a magyarral. Orbán tudja, hogy a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének vége van, de úgy van vele, hogy addig is kicsavarják az utolsó villanykörtét és ellopják, amit még lehet: pályaudvarokat, kastélyokat és a magyar emberek jövőjét” – fogalmazott a pártelnök.
Megbotránkozva figyeli a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a független sajtó ellen indított újabb támadást. Felhívjuk a magyar képviselők, és a kormány figyelmét: nem az újságírók ellehetetlenítésére kaptak a választóktól felhatalmazást, hanem a sajtószabadság, a sokszínű tájékoztatás feltételeinek biztosítására.
Eldördült a startpisztoly, újabb kampányt indított a szabad sajtó ellen a Fidesz-KDNP.
Kocsis Máté frakcióvezető bejelentette: kormánybiztos kinevezését kérik a kormánytól az Egyesült Államokból az elmúlt tíz évben a magyarországi – szerintük – álcivil szervezetekhez, médiafelületekhez, aktivistákhoz és politikai aktorokhoz érkezett források feltárására.
A frakcióvezető azonban nem állna meg itt, mert azt mondja: miután az amerikai pénzek megszűntek, de a brüsszeliek nem, ez a harc nem ért véget, csak az ellenfél székhelye átkerült egy másik kontinensre.
Jelezzük, nincs mit feltárni, mert a parlament már évekkel ezelőtt törvényben kötelezte – mások mellett – a független médiumokat a külföldről kapott támogatások nyilvánossá tételére.
A frakcióvezető a videó nyilatkozatában kijelenti: “Eljött az ideje annak, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, ami történelmi pillanat. Ez nem egy pártpolitikai kérdés, hiszen mégiscsak az ország szuverenitása a tét… Gátlástalan beavatkozási kísérlettel szemben gátlástalanul kell védekezni.”
A MÚOSZ tisztelettel kéri a kormányt: ne legyen gátlástalan.
Az Alaptörvény pedig éppen a nemzeti szuverenitás védelmében is garantálja a szabad választások elengedhetetlen feltételét, az eltérő vélemények versenyét, az információkhoz való szabad hozzáférést.
Az Európai Unió pedig a csatlakozáskor vállalt kötelezettség, a demokratikus normák betartásának védelmében indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, a Szuverenitásvédelmi törvény miatt.
A MÚOSZ határozottan felhívja a politikusok figyelmét arra, hogy a nemzeti szuverenitást nem a törvényes keretek között működő, és a demokrácia védelmében akár külföldi pénzeket is felhasználó független sajtótól kell félteniük, hanem attól, hogy a lépéseik nyomán sérül a szólásszabadság.
Ha nem szabad a sajtó, ha nincs kontroll a hatalom felett, akkor nincs demokrácia.
A szuverén nemzetnek a kritikus, független sajtó is szerves része. Nemhogy nem ellenség, de a demokrácia alapfeltétele – közölte az MTI országos Sajtószolgálatával pénteken a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
Az E.ON Hungária Csoport felkészült a gólyák érkezésére.
Több mint 250 oszlop madárbarát átalakítását tervezte be a cég erre az évre, a munkák egy része a gólyák érkezéséig megvalósul. Az oszlopokra madárbarát burkolatok, hosszú szigetelők, madárkiülők kerülnek fel a madarak biztonsága céljából.
A gólyák költését az oszlopokra telepített új fészektartókkal segíti az energiacég, ebből idén több mint 100 darabot telepítenek. A viharban megsérült fészkeket újjáépítik, a mázsás súlyú, leborulás-veszélyesek súlyán pedig a természetvédelmi szakemberek könnyítenek. Idén már legalább 3200 fészkelőhely várja a gólyapárokat az E.ON dunántúli és pest vármegyei áramhálózatán.
Megyei gólyafészek-körkép
Komárom-Esztergom vármegye több településén madárbarát átalakításokat tervezett be a vállalat az oszloptranszformátorok és középfeszültségű hálózati szakaszok környékén. Győr-Moson-Sopron vármegyében 2024-ben 9 új gólyafészket létesített az E.ON, idén további 12-t helyez ki. Érdekesség, hogy itt költött a legidősebb Magyarországon fészkelő gólya, egy rábapatonai tojó, melyet 2003-ban Győrben, Gyirmóton gyűrűztek fiókaként. Fejér vármegyében tavaly 12 új gólyafészket szerelt fel a cég, így itt már 175 fészek van stabil fészektartóra erősítve; idén ezért csak fészekgondozási feladatok zajlottak. Veszprém vármegyébenmadárbarát oszlopátalakítások történtek,a megye312 gólyafészkében tavaly 424 fióka nevelkedett. Vas vármegyében 20 fészket javít ki, 12 új fészektartót szerel fel az E.ON, 4 helyen az elnehezült fészkek súlyán segít könnyíteni. Baranyában 21, Somogyban 11, Tolnában 9 helyszínen létesít új fészkeket a cég. Baranya vármegye minden második településén költ gólya, tavaly összesen 650 fióka repült ki sikeresen. 2024-ben 20 új fészket szerelt fel az E.ON, és tizennyolc településen tette madárbaráttá az oszlopokat, a megyében 224 villanyoszlopon költhetnek a gólyák. A Tolna vármegyei Pakson egy hosszú hálózati szakasz, 30 oszlop madárbarát átalakítását végzik el a szakemberek.
2024-ben 548 fiókát gyűrűztek az E.ON segítségével a Dunántúlon: Fejér és Veszprém vármegyében összesen 225, Győr-Moson-Sopronban 179, Komárom-Esztergomban 54, Zala és Vas vármegyében összesen 90 fióka gyűrűzését támogatta a cég.
Kábelesítés és új fészkek a hulladéklerakóknál
A nagyvárosok környéki szemétlerakókat előszeretettel látogatják a gólyák táplálék reményében. Biztonságukért 2023-ban a kaposvári és a bagolai, tavaly a legnagyobb gólyapopulációval rendelkező pusztazámori lerakónál tette föld alá a vezetékeit az E.ON. Idén többek között a paksi, a szombathelyi és a körmendi szeméttelep környékén végez a cég átalakításokat, új fészkeket is kihelyez.
Ragadozómadarak nagyfeszültségen
Rekordszámú fiókát nevelt fel tavaly a 2024-es év madara, a kerecsensólyom: 530 sólyomfióka röpült ki országszerte. A sólymok, vércsék nem építenek saját fészket, más madarakét foglalják el, ezért az E.ON idénis újabb mesterséges költőládákkal segítiszaporodásukat. Nagyfeszültségű oszlopain már százhúsz helyenvárja biztonságos műfészek a madarakat.
Az E.ON az őszi-téli hónapokban avatkozik be a hátrahagyott fészkek környékén: ilyenkor zajlik a legtöbb fészeképítés, -javítás és madárbarát hálózati átalakítás is. A fészekkihelyezéseket mindig előzetes egyeztetések nyomán, a Nemzeti Parkok madárvédelmi szakembereinek javaslatai alapján végzi a vállalat.
Az E.ON Hungária Csoport idei madárvédelmi fejlesztései többszáz millió forintos költséggel járnak, melyet teljes egészében az energiacég finanszíroz – közölte honlapunkkal az energiatársaság. (Fotók: E.ON)
“Néhány TÉNYT még le kell írnom Ruszin-Szendi Romuluszról, többek között felelevenítve néhány régebbi posztomat is (akkor is meg kell tennem, ha lesznek olyanok, akik azokat lájkolták, most pedig majd dühös kommentekben vetik a szememre, hogy én bezzeg nem tettem semmit – jobb esetben nem értem el semmit, rosszabb esetben Rogán propagandistája vagyok).
Ruszin-Szendi előbb helyettes államtitkárként az Orbán kormány tagja, majd a Magyar Honvédség főparancsnoka volt. Ezeket a pozíciókat már a legsötétebb időszakokban (2019-től) nyerte el. Nem él Magyarországon – vagy egyáltalán nem foglalkozik a politikával –, aki szerint ezeket a pozíciókat betölthette volna anélkül, hogy a rendszer leghűbb, legmegbízhatóbb kiszolgálója lett volna.
(Fotó: archív: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke (k) beszédet mond az Egységes Alapkiképzési Programban résztvevő katonák nyilvános eskütételén Nagykanizsán, az Erzsébet téren 2023. március 23-án. Mögötte Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára (b) és Cseresnyés Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j). MTI/Varga György)
Ruszin-Szendi vezetése alatt realizálódtak azok a teljességgel átláthatatlan fegyverbeszerzések, melyek piszkos hátteréről a minap a HVG is írt.
Ruszin-Szendi vezényelte le az elmúlt évtizedek legnagyobb politikai tisztogatását a magyar honvédség tisztikarában. Kétezer „BORÍTÉKOS” tiszt – így nevezik azokat, akiket a főparancsnok utasítására egy szép napon behívtak az irodába, majd átnyújtottak nekik egy borítékot, hogy indoklás nélkül felmentik őket. Csak találgatás, hogy aztán ő maga is ennek a „fiatalításnak” az áldozata lett, de ha így lett volna, az sem mentené fel őt (és ugyanakkor hajlok elhinni azokat az információkat, amiket több tiszttársától kaptam, és amelyek nem arról szóltak, hogy valamiféle lelkiismereti vagy szakmai problémája lett volna a Fidesz rendszerrel).
Ruszin-Szendi a kirúgása után is taníthat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és oszthatja a mocskos FIDESZES/OROSZ HÁBORÚS NARRATÍVÁT különböző furcsa csatornákon. Nem volt gyomrom túl sokat meghallgatni ezekből, valahol ott hagytam abba, amikor arról beszél, hogy Zelenszkij csak azért a kurszki offenzívát, hogy NE KELLJEN BÉKÉT KÖTNIE, HOGY ÍGY Ő TOVÁBB HATALOMBAN MARADJON.
Az előzőekhez képest apróságnak tűnik, de nem az: Ruszin-Szendi többször is szijjártói magaslatokat ért el az állami vagyon tékozlásában. Egy esetben a honvédségi luxusjettel utazott Ohióba, de ott a repülő a földön megsérült. Ahelyett, hogy egy menetrendszerinti géppel utazott volna tovább útjának következő, washingtoni állomására, kirendelte a másik luxusjetet is, azzal repült át a fővárosba, majd a segélygépet hazaküldte (mert az Szijjártónak kellett), ő maga pedig az eredeti géppel jött haza. Értik? Az egyórás Ohio-Washington repülőút kedvéért átrendelt egy luxusjetet az óceánon, ami kb. 30-40 milliójába került az adófizetőknek. A mai napig vállalom, amit akkor mondtam erről: Ruszin-Szendi ezzel szembeköpte a magyarokat. Most pedig kiröhögi őket, ha ennek ellenére egy politikai karriert tud indítani az ellenzékben. Hasonló szijjártózás volt, amikor néhány fős delegációja egy 150 fős honvédségi repülővel utazott ki egy PAKISZTÁNI katonai kiállítás megtekintésére.
Ezeken kívül a morálisan legkevésbé talán az a nyilatkozata volt, amikor a propaganda kedvéért kitalált egy történetet egy afgán menekültről, aki az őt kimentő NATO gép mosdójában bombát próbált robbantani. Ebben az ügyben feljelentettem őt rémhírterjesztésért, hátha kiderülne, hogy volt-e bármi alapja ennek a hazugságnak, de a nyomozást nem azzal az indokkal tagadták meg, hogy volt ilyen eset. A fenti TÉNYEK közül TÖBB olyan van, amelyik után egy normálisan működő országban az illető azonnal lemondana és közelébe sem kerülhetne a politikának.
Értem a kommunikációs szándékot, hogy ennek ellenére miért léphetett fel az új párt biztonságpolitikai szakértőjeként. Ezzel azt akarták sugallni, hogy egyrészt rengeteg szakértő csatlakozik hozzájuk, másrészt azt, hogy a fideszesek tömegesen állnak majd át hozzájuk. Itt azonban egy – információim szerint magánéleti konfliktus miatt – kirúgott, többszörösen korrumpálódott fideszes csúcsvezető csatlakozásáról van szó, ami ha így marad, valójában egyetlen dolgot sugall: az új párt UGYANÚGY KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜLI ORSZÁGKÉNT AKARNÁ MŰKÖDTETNI A HAZÁNKAT. Tudom, mit fogok kapni ezekért a sorokért az új párt híveitől, vagy akár az elnökétől is. Mégsem tehetek mást, minthogy ezeket leírom (hiszen Jézus azt mondta: Ne féljetek!). Tudom, hogy a dühös kommentelőket nem fogja meghatni, de természetesen én továbbra is kész vagyok együttműködni az új ellenzéki párttal és annak vezetőjével. Bár a párt hívei közül sokan így fogják érezni, de természetesen én nem az új ellenzéki párt ellen, hanem az ellenzék sikerének érdekében írom, amit írok. Leginkább pedig egy valódi rendszerváltás érdekében, amiről csak akkor beszélhetünk, ha végre ebben az országban is lesz következménye a dolgoknak.” – közölte Facebook oldalán vasárnap a független országgyűlési képviselő.
Különleges, giga méretű szállítmány a magyar utakon!
A több mint egy éven át tartó előkészületek után megkezdődött az eddigi legnagyobb szállítmány közlekedése Magyarországon!
A Felbermayr Transport- und Hebetechnik GmbH & Co KG csapata – német, osztrák, román és magyar szakemberek – több mint egy éve dolgozik azon, hogy eljuttassák a Mintiai hőerőműhöz, az 1 milliárd eurós beruházásához szükséges hatalmas berendezéseket.
Az első szállítmány 2025. február 14-én indul útnak. A 380 tonnás generátor először Amerikából érkezik hajón, majd a Dunán és a Tiszán megy Szegedre, és onnan indul el a több mint 300 km-es közúti szállítása.
A cél, hogy 2026-ra Európa legnagyobb és legmodernebb gázüzemű hőerőműve megkezdje a működését.
A szállítmány Magyarországon 44 km-t tesz meg, és az össztömege eléri a 720 tonnát, a hosszúsága 100 méter, a szélessége 6 méter, magassága pedig 5,4 méter lesz!
Az előkészületek során hídalátámasztásokat, vasúti átkelőhelyek biztosítását és útvonal ellenőrzéseket végeztek. A közlekedést folyamatosan kísérő rendőrségi járművek biztosítják.
Az út első szakaszán, a Tisza partjától a 43-as és 430-as főutak csomópontjáig, egy önállóan mozgó, SPMT (Self Propelled Modular Transporter) nevű tréler halad. Ennek különlegessége, hogy nincs szüksége vontató járműre, mivel egy vezérlőpanel segítségével irányítják.
Az első szállítmány 2 hét alatt éri el végső célját, de a következő hónapokban még három rekord méretű generátor is útnak indul!
Ez a projekt nemcsak a szállítási iparág számára fontos mérföldkő, hanem egy országos figyelemre méltó esemény is! – közölte Facebook oldalán pénteken a magyar Közút Nonprofit Zrt.