“Ma este megnéztem az ATV-ben Magyar Péter beszélgetését Rónai Egonnal. A legfontosabb, hogy ma leszámoltam az eddigi fenntartásaimmal, miszerint többször is kételkedtem abban, hogy ez a ,,figura” nem a Fidesz ,,agytrösztjének” a találmánya (azzal a céllal, hogy verje szét az ellenzéket).
Akit érdekel, nézze meg felvételről az említett beszélgetést, amiből kiderül, hogy ez a Magyar Péter tudatosan készül kormányváltásra, és már azt is elhiszem neki -bár neveket nem említett-, hogy létezik mögötte egy olyan szellemi holdudvar, amely kormányképes! Az pedig nem is vitás, hogy a választópolgárok többsége nemcsak kormány-, de rendszerváltást is akar.
(Havas Henrik 2024-ben. Fotó: YouTube)
Az interjúban volt egy nagyon fontos kérdés: most, hogy Orbán Indiában nyaral, aztán valószínűleg megy Trump beiktatására, ki helyettesíti a rendkívüli állapotok időszakában?
Amikor Rónai megemlítette Semjén Zsoltot, majdnem elröhögték magukat mind a ketten.
Az teljesen lényegtelen, hogy a minimális megtakarítással rendelkező miniszterelnök miből finanszírozta a család nyaralását. Az öt testőr nyilvánvalóan állami pénzen kísérte el a miniszterelnököt.
Egyébként azért választ vár, kinek a költségén, milyen géppel utazott az Orbán família. Létező demokráciában ebben a kérdésben Orbánnál nagyobb kaliberű politikusok is megbuktak.
Arra azért még kitérnék, hogy Magyar Péter a Fideszből jött. Halkan megjegyzem, hogy Nagy Imre miniszterelnök, az ’56-os forradalom mártírja Rákosi kormányában a ,,padlás lesöprő” begyűjtési miniszter is volt, aztán megtette azt, amit a lelkiismerete és hazája megkövetelt. Ezt nem Magyar Péter védelmére mondom, csak a történelmi hűség kedvéért.
Végezetül: Magyar Péter szerintem hazafi, és ha a korom megengedné, mögé állnék. (Akit érdekel, hogy miért, nézze meg az ATV felvételét!) – közölte Facebook oldalán hétfőn Havas Henrik.
A Tisza Párt elnöke úgy látja, hogy a köztársasági elnök nem reflektált valódi felvetésére, válaszában “csak ócska semmitmondó személyeskedésre futotta”, ezért szombat este a hivatalából való mielőbbi távozásra szólította fel Sulyok Tamást.
Magyar Péter, aki előrehozott választásokat követel, és korábban arra szólította fel az államfőt, hogy mondjon valódi elnöki beszédet, amely foglalkozik Magyarország jelenlegi állapotával, az MTI-hez eljuttatott újabb közleményében azt írta Sulyok Tamásról: azért lett egyszerű ügyvédből alkotmánybíró és az Alkotmánybíróság elnöke, “mert évtizedes jó viszonyt ápol Gulyás Gergely édesapjával”.
(Fotó: archív. Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője, a párt alelnöke beszédet mond a Tisza párt kampányzáró demonstrációján a Hősök terén 2024. június 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd)
“Az, hogy ön, egy mindenki számára ismeretlen emberként, valódi tudományos vagy politikai teljesítmény nélkül a Magyar Köztársaság elnökévé válhatott, már önmagában szomorú” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Hozzátette: Sulyok Tamás “nullához közelítő eddigi cinikus működése magyarázatot ad arra, hogy miként lehet az, hogy Magyarország jelenlegi ‘első emberéről’ háromból kettő honfitársunk azt se tudja, hogy kicsoda”.
Közölte, miközben az Orbán-kormány elvesztette az emberek bizalmát, minden harmadik honfitársunk a létminimum alatt él, a kormány hagyja elveszni az uniós ezermilliárdokat, szétesnek a közszolgáltatások, válságban az egészségügy, zuhan a magyar ipar és mezőgazdaság, az államfő “cinikusan hallgat, és ha véletlenül megszólal, akkor is a Propaganda Minisztérium panelmondatait ismételgeti”.
Magyar Péter szerint Sulyok Tamás a két legfontosabb feladatát sem látja el: nem dolgozik a nemzet egységének megteremtéséért és a demokratikus államrend működése felett sem őrködik; “úgy viselkedik, mint egy fideszes pártkatona”.
“Elnök úr, a köztársasági elnöki posztról a magyar embereknek Göncz Árpád, Sólyom László vagy épp a keresztapám, Mádl Ferenc jut eszébe. Önt sem az előélete, sem a mostani gyáva, opportunista, semmitmondó viselkedése nem teszi alkalmassá ezen poszt betöltésére. Távozzon a hivatalából mielőbb!” – írta Magyar Péter.
A TISZA Párthoz köthető Kanizsa Hangja Facebook oldal január 4-én, szombaton 18 órakor Kanizsaiak és falvak együtt a kanizsai kukások mellett állnak ! címmel szimpátiatüntetést szervez a nagykanizsai Erzsébet térre.
„Álljunk ki közösen, együtt mi kanizsaiak és még inkább a kiszolgáltatott kis falvakban élő lakosok az eddig is jól működő saját szemétszállító cégünk és jól dolgozó munkatársak mellett!
Az ország kirablói újonnan akcióba lendültek és a szemétszállítást is maguknak akarják. És el is fogják lehetetleníteni, ahogy tették ezt az oktatással és egészségüggyel is. Ha hagyjuk.
De NEM hagyjuk! Vége van! Visszavesszük lépésről lépésre, ami a miénk. Most a szemétszállítás van soron.
Találkozzunk január 4-én, szombaton 18 órakor az Erzsébet téren! A NETTA kukások színe a piros. FONTOS KÉRÉS: lehetőleg mindenki viseljen valamilyen PIROSAT! Sapka, sál, kabát, kendő, bármi ami piros.
Fáklyát is hozhatnak! Ezzel is kifejezve szimpátiánkat a kanizsai kukások felé!
Legyünk minél többen most szombaton 18 órakor!” – írták.
Frissítés
Nagykanizsa polgármestere Horváth Jácint szintén demonstrációt jelentett be a Facebookon szintén szombaton 18 órára az Erzsébet térre.Az eseményt hivatalosan a rendőrség felé bejelentették.
„Nagykanizsától elrabolták a hulladékszállítást, veszélybe sodorva ezzel közel 100 ember és az ő családjaik megélhetését. Nagykanizsa vagyonát semmizték ki néhány hét alatt pusztán azért, mert bizonyos kaposvári fideszes érdekkörök meg akarták maguknak szerezni Nagykanizsa területét! A MOHU ehhez úgy tűnik végig asszisztált az elmúlt hónapok során.
Az elmúlt napokban Kanizsa megmutatta, hogy ebből nem kér, kiáll a Viridis-Pannonia és a kanizsai kukások mellett! Álljunk most ki közösen, hallassuk tovább a hangunkat, hívjuk fel a MOHU figyelmét arra, hogy ez így nem mehet tovább és követeljük, hogy kapja vissza a tevékenységet a Viridis-Pannonia!
Találkozzunk január 4-én, szombaton 18 órakor az Erzsébet téren! FONTOS KÉRÉS: lehetőleg mindenki viseljen valamilyen PIROSAT! Sapka, sál, kabát, kendő, bármi ami piros. Fáklyát is hozhatnak! Ezzel is kifejezve szimpátiánkat a kanizsai kukások felé!” – fogalmazott Horváth Jácint.
A korábbi hulladékszállítót a helyi helyett január elsejétől egy kaposvári cég váltotta fel Nagykanizsán.
A Somogy megyei cég nagykanizsai telephelye előtt január elsején tüntetés kezdődött a dél-zalai városban – minderről Horváth Jácint nagykanizsai polgármester számolt be Facebook oldalán.
Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein. Erről tartott sajtótájékoztatót Szentgyörgyvölgyi Péter Belváros-Lipótváros polgármestere és dr. Paál Péter György r. ezredes V. kerületi kapitány.
Budapest, ahogy az egész évben, úgy az ünnepek alatt is biztonságos és kiemelten szép, a belvárosi karácsonyi vásárok, nemcsak a budapestieket, hanem az ország számos pontjáról idelátogató honfitársainkat, illetve a külföldi turistákat is vonzzák. Ezeken a belvárosi vásárokon, feldíszített köztereken, utcákon sokan töltik a szabadidőjüket, és a normál hétköznapokhoz képest tömeg alakul ki. A szilveszter közeledtével hatványozódhat a tűzijátékok felelőtlen használata, amely az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetheti, továbbá jelentősen megzavarhatja a kerület lakóinak, az idelátogatóknak, a madarak, vagy akár a házikedvencek nyugalmát. A felhasznált termékek a veszélyességükön túl, jelentős mennyiségű hulladékot is termelnek.
(Fotó: BRFK Facebook)
A sérülés veszélyének és az anyagi kár lehetséges kockázatának megelőzése, valamint a zaj- és füstterhelés visszaszorítása érdekében a Belváros-Lipótváros Önkormányzatának rendelete alapján a pirotechnikai eszközök használata 2024. december 28-án 18 órától 2025. január 1-jén 6 óráig is korlátozás alá esik, az alábbi területen:
A Zrínyi utcában a Sas utca és az Október 6. utca közötti szakaszon, a Sas utcában a Szent István tér és a József Attila utca között, a Hercegprímás utcában a Szent István tér és a József Attila utca között, a Szent István téren, az Erzsébet téren, a József nádor téren, a Vörösmarty téren, a Harmincad utcában a József nádor tér és az Erzsébet tér között, a Bécsi utcában a Deák Ferenc utca és az Erzsébet tér között, a Dorottya utcában a Wekerle utca és a Vörösmarty tér között, a Vigadó utcában az Apáczai Csere János utca és a Vörösmarty tér között, a Deák Ferenc utcában az Apáczai Csere János utca és a Vörösmarty tér között, a Deák Ferenc utcában a Bécsi utca és a Vörösmarty tér között, a Váci utcában a Vörösmarty tértől a Szabadsajtó útig, a Kígyó utcában, a Duna utcában, a Curia utcában, valamint a Ferenciek terén a Curia utca és a Kossuth Lajos utca között.
Magyarországon magánszemélyeknek továbbra is tilos petárdát birtokolni, illetőleg felhasználni!
A polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet általánosságban az alábbiak szerint szabályozza a pirotechnikai eszközök felhasználását:
Az 1. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket a 14. életévüket betöltött személyek, míg a 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket a 16. életévüket betöltött személyek egész évben engedély nélkül megvásárolhatják és használhatják.
A 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékeket nagykorú személyek december 28-31. között engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, tárolhatják és a használati utasításnak megfelelően december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig felhasználhatják.
A professzionális céllal készített 4. pirotechnikai osztályba tartozó, nagy hatóanyag-tartalmú tűzijáték termékeket természetesen ebben az időszakban is csak szakképzett pirotechnikus vásárolhatja meg érvényes felhasználási engedély birtokában – közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
“Műsorváltozás. Mivel tudomásom szerint a “köz”televízió szilveszteri műsorában megürült a himnusz elhangzása utáni negyedórás idősáv, felajánlom, hogy szívesen megtartom ott az újévi beszédemet.
Ezzel több legyet is üthetnénk egy csapásra.
Egyrészt legalább abban a 15 percben nem hazudoznának egészen gátlástalan módon a “köz”televízióban.
Másrészt talán időszerű lenne szeptember 26. után másodszor is beengedni oda a jelenleg legtámogatottabb magyar párt vezetőjét legalább 15 percre, ha már a miniszterelnöknek és a fideszes politikusoknak saját műsoraik vannak ugyanott.
Harmadrészt még nézettsége is lenne a sziveszteri műsoruknak.