Ha egy vezető szorong, a beosztottakon csattan az ostor

Ha egy vezető szorong, a beosztottakon csattan az ostor

Nagyfokú bizonytalanság jellemzi most a mindennapjainkat. Nem csak azt nem tudjuk, mit hozhat számunkra a távoli jövő, de túlzás nélkül, még abban sem lehetünk biztosak, hogy mit tartogat a holnap. A bizonytalanság félelmet szül, a félelem pedig, amellett, hogy gátat szab kreativitásunk és hatékonyságunk szárnyalásának, komoly betegségeket is szülhet, ha tartósan megőrizzük ezt az állapotot. Még mindig nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy szakembertől segítséget kérni nem szégyen! Sőt, a probléma felismerése és a megoldásra való törekvés a tudatosság magas szintjéről árulkodik.

Eszlári A. László nem hagyományos coach, komplex látásmódja egyedivé teszi őt szakterületén. Mint mondja: „A lámpás ember vagyok a labirintusban, aki megvilágítja számodra a helyes utat, amelyen eljutsz a félelem nélküli szabadsághoz.”

man in white dress shirt holding persons hand
Photo by cottonbro studio on Pexels.com

„Nem hiszek a szögletes sémákban, ahogy abban sem, hogy az okok feltárása nélkül a problémákra hosszú távú megoldást lehet találni. Sokféle tudományból áll össze az a rendszer, amit használok. Ezek közé tartoznak a coaching mellett többek között a pszichológia különböző ágai, az orvostudomány, az energiagyógyászat, a kineziológia, a családállítás, a vizualizáció, valamint a meditáció” – tudtuk meg Eszlári A. Lászlótól.

A tartós félelem megbetegít!

A félelem egy ijesztő érzés, mégis gyakran nem teszünk semmit azért, hogy megszüntessük az okát. Ehelyett belesüllyedünk. Ez a legrosszabb, amit tehetünk, mert a félelem nemcsak lelki, de fizikai betegségek kialakulásához is vezethet. Ha ez az állapot folyamatos és hosszan tartó, akkor gyengítheti az immunrendszert, emésztési és keringési problémákat okozhat, és az emlékezőképességünket is erőteljesen rombolja.

„Nincs olyan élethelyzet, amin ne lehetne változtatni, legyen szó akár magánéletbeli, akár üzleti területről. A mumusok belülről, magunkból szemlélve sokkal hatalmasabbnak, ijesztőbbnek tűnnek, azonban, ha egy külső szemlélő szemszögéből tekintünk rájuk, máris összetöpörödnek, és ha egyedül nem is megy, de támogatással sikerrel fel lehet venni ellenük a harcot” – mutatott rá a szakember.

Ha a vezető szorong, a beosztottakon csattan az ostor

Ha egy vezető azt szeretné, hogy a cégében flottul menjenek a dolgok, ahhoz első lépésként saját magát kell rendbe tennie. Ha ő kiegyensúlyozott, céltudatos, az életében és a gondolkodásmódjában zavartalanul áramlanak az energiák, az kihat az alkalmazottaira és ezáltal a vállalkozása működésére is. Ha viszont örökös félelemben él, kapkod, indulatait a körülötte lévőkön vezeti le, azzal megjósolhatóan a biznisze végrendeletét írja, hiszen kiöli
magából és másokból is azt, ami mindennek az alapja: a motivációt.

„A negatív gondolatok kötnek gúzsba bennünket, ezért az első és legfontosabb feladatnak azt tartom, hogy ezektől megszabaduljunk. Az általam vezetett foglalkozások központi eleme a gondolkodásmód átformálása egy olyan irányba, ami szárnyakat ad, ami előre visz. Ebben jelent nagy segítséget a vizualizáció, ami nemcsak fogalmi, de képi szinten is megjeleníti előttünk a céljainkat, ezáltal könnyebben tudunk arra fókuszálni, amit el szeretnénk érni” – avatott be Eszlári A. László.

Azt is elárulta, hogy sok vezető azért kerül válságba a hivatása területén, mert a mindennapos küzdelem és a megállíthatatlanul pörgő mókuskerék elfeledtette vele, hogy annak idején milyen nagy álmokkal, tervekkel hozta létre a vállalkozását. Ezt az emléket, érzést vizualizációval fel lehet támasztani, vissza lehet találni arra az útra, amelyen évekkel, évtizedekkel ezelőtt annyi szenvedéllyel indult el.

„A vizualizációt megfelelően alkalmazva meg lehet teremteni azokat az energiákat, amik egy cél megvalósításához szükségesek. Ha hatékonyan végezzük, akkor szinte garantált, hogy el is érjük a kívánt eredményt. Akár egy cégvezetőnek az éves vagy hosszabb távú terveit is érdemes vizualizációval segíteni, hogy biztosan elérje majd az adott célt.”

(Eszlári A. László coach)

Megelevenednek az összefüggések

A beszélgetések és a légzőgyakorlatok mellett számos más módszer is hozzájárul a félelmek leküzdéséhez, a bizalomépítéshez és a konfliktuskezeléshez.
Ha a bizalom nő egy szervezetben, legyen az egy cég, egy család vagy bármilyen közösség, akkor a folyamatok ideje lerövidül, a költségük pedig csökken.

„A rendszerállítás módszerével nemcsak egyedi, családi problémák, hanem akár egy cég vagy cégen belüli csoportok problémái is kiválóan megérthetők, kezelhetők. Természetesen lehetőség van akár egy személy cégen belüli gondjainak, konfliktusainak „felállítására” is, például generációváltásnál az előd és az utód együttműködésének javítására” – fejtette ki a komplex szemléletmódot képviselő üzleti mentor.

„Ez egy önismereti munka, melynek célja a magunkkal cipelt terhek lerakása, rálátás az élethelyzeteinkre, azok megértése és a problémák megoldása. Csoportos munka, melynek segítségével megérthetjük és meghaladhatjuk mindazt, ami gátol és visszahúz bennünket. Azért különleges és nagyszerű lehetőség, mert „kívülről” láthatunk rá a helyzetünkre, problémánkra. Ily módon kiemelkedve az adott helyzetből, függetlenedve annak érzelmi hatásaitól, objektívebben láthatjuk azokat, jobban megérthetjük őket, ezáltal magunkat is” – tette hozzá Eszlári A. László, aki a legtöbb coachtól eltérően nem magát a problémát helyezi középpontba, a tüneti kezelés helyett a kiváltó okot igyekszik feltárni.

Fájdalmas szórakozás lehet a téli sport, ha óvatlanok vagyunk

Fájdalmas szórakozás lehet a téli sport, ha óvatlanok vagyunk

Rengetegen alig várják a telet, hogy újra a téli sport iránt érzett szenvedélyüknek hódoljanak, arra viszont kevesen gondolnak, hogy a síelés és a korcsolyázás milyen veszélyeket hordoz magával, ha nem figyelünk oda. Szentiványi Rita gyógytornász-manuálterapeuta szerint a térdízületi és deréktáji sérülések fordulnak elő a leggyakrabban, melyek abból adódnak, hogy az izomzat nem állt készen a megterhelésre. Éppen ezért fontos a megelőzés, de ha már megtörtént a baj, a manuálterápia segíthet a fájdalomcsökkentésben és a regenerációban.

Magyarországon becslések szerint nagyságrendileg félmillióan síelnek szezonálisan, és talán még ennél is többen korcsolyáznak alkalmanként tavakon vagy műjégpályákon a téli időszakban. Mindkét sport rendkívül egészséges, hiszen amellett, hogy a szabad levegőn történnek, a motoros kontrollt és az állóképességet is fejlesztik, izomaktivitás szempontjából pedig megdolgoztatják nemcsak az alsó végtagot, hanem az egész törzset is.

Sokan azonban hajlamosak elfeledkezni róla, hogy amint más sportok esetében is, úgy a síelésnél és a korcsolyázásnál is szükség van a felkészülésre. Szentiványi Rita, a MozgásKlinika alapítója elmondta, ha valaki az év többi részében kevésbé aktív és nem végez rendszeresen testmozgást, akkor számára a téli sportok rendkívül megerőltetőek lehetnek, és ez fájdalmas tünetekben is megnyilvánulhat.

„A síeléssel kapcsolatban a leggyakoribbak a keresztszalagot érintő sérülések, a porcleválás és a deréktáji elváltozások. Mindez pont abból adódik, hogy nem elég guggolásokkal felkészülni a lesiklásra, meg kell erősíteni a törzset is. Ajánlott tehát olyan tréninggyakorlatokat végezni a síelést megelőző hetekben, melyek egyszerre erősítik ezt a két területet, a comb- és a törzsizmot” – fogalmazott a gyógytornász-manuálterapeuta.

Mint fogalmazott, minden esetben be kell melegíteni, hiszen a síelés aktívan igénybe veszi az izmokat függetlenül attól, hogy egy nagyon jó kikapcsolódási lehetőség sokak számára. Intő jel lehet szerinte, ha fáradunk, görcsölünk, izomlázat érzünk. Ilyenkor inkább a túlterheltség elkerülése érdekében tartsunk lazább napot.

Manuálterápiával gyorsítható a regeneráció

Ami a korcsolyázást illeti, Szentiványi Rita elmondása szerint ez önmagában egy veszélyes sport, hiszen a síeléssel ellentétben itt nincsenek kötelező védőfelszerelések. Emiatt gyakran előfordulnak felkartörések és koponyasérülések is egyaránt, melyek kirívó esetben akár életveszélyesek is lehetnek.

„Ha van rá lehetőség, akkor a gyerekek mindenképp vegyenek fel könyök- és térdvédőt, ami biztonságot ad a számukra. Fontos, hogy semmiképp ne kezdjünk el úgy korcsolyázni, mintha csak sétálni indulnánk a parkban, mert egy megterhelő sportról beszélünk. Minél fejlettebb ugyanakkor a törzsizmunk, annál nagyobb esélyünk van elkerülni egy komolyabb esést” – sorolta, megjegyezve, hogy mindig biztonságosabb a palánk mellett haladni és a tömeget elkerülni.

Mint fogalmazott, sérülés esetében a fájdalom és a duzzanat számos esetben olyan intenzív, hogy gyógyítása csak terápiával oldható meg, ami akár 6-12 hétig is elhúzódhat.

A MozgásKlinikán is alkalmazott manuálterápia rendkívül hatásos lehet akkor, ha a sérülés következtében műtéti beavatkozásra nincs szükség. A kezelés nemcsak a fájdalomcsökkentésben, hanem a regenerációban is segít, így várhatóan sokkal hamarabb visszatérhetünk a teljes értékű életünkhöz.

Sorsfordító az emberek számára először találkozni Istennel

Sorsfordító az emberek számára először találkozni Istennel

Számos különböző karakter és személyiség mesélt arról, milyen változást hozott az életében, hogy személyes kapcsolatot alakított ki Istennel. Betekintést kaphatunk a világszerte nagy hagyományokkal rendelkező cursillo lelkigyakorlatokról.

“2021-ben ősszel voltam Balatonalmádiban. Nem szívesen járok el egyedül a családomtól, de most valami “hajtott”, szerintem Isten hívott magához. Vallásos családban nőttem fel, a cursillo-n viszont sok felnőttkori megtérővel találkoztam, óriási hitű emberekkel. Én azt az útravalót kaptam, hogy próbáljak jobban bízni Istenben” – mesél az élményeiről Kati. De hasonló szemléletváltásról számol be Kissné Berta Rita is:
“Bárki kérdezett az elmúlt 9 és fél évben, azt válaszoltam, hogy ott fedeztem fel az imádság erejét. Egy vallásos közegben nevelkedett, a saját személyes hitét kereső emberként érkeztem meg 2013 tavaszán Tihanyba, ahonnan három nap múlva olyan útravalóval távoztam, amely megalapozta a hitem további fejlődését” – mondja az asszony, aki amolyan “Isten nélküli keresztény” volt a történtek előtt: gyakorolta a vallást, de nagyon ritkán beszélt Istennel.

“Azon a tavaszon nagyon vágytunk már gyermekáldásra. A cursillóról hazaérve azonnal elkezdtem imádkozni a gyermekért. Néhány hét múlva derült ki, hogy már a Cursillo idején is ott volt velem, csak még rejtőzködött. Az azóta eltelt 9,5 évben Isten egyre közelebb húzott magához. Hiszek benne, hogy senki nem tehet meg mindent, de mindenki megtehet valamit. Számomra inkább a mondat eleje fontos, hogy megtaláljam az egyensúlyt a szolgálatban” – mondja.

Fogvatartottként is hitet találtak

Az élete késői pontján tért meg Gubik János, nyugdíjas mozdonyvezető is:
“A vonat is csak egyenes pályán tud célba érni, de én ezt sokáig nem tudtam, szaladgáltam az élet vakvágányain. Ma már értem, amit Matyi atya tanított nekem régen: az Isten kegyelme az ingyen áradó szeretet. Még akkor is megbocsát, ha egy időben csak a bisznisszel, a megélhetéssel törődtem, és nem volt bennem lelki tisztaság. Eljött az idő, amikor át kellett dobnom az életem váltóját, és igyekszem Isten szeretetében továbbfutni ezen a vágányon.”

Sándor József Csaba ezzel szemben akkor fordult Isten felé, amikor megtudta, hogy 3 és fél éves börtönbüntetésre ítélték:
“Az első fokú ítélet adta meg az áttörést. Én már Krisztussal a szívemben jöttem a börtönbe. Megtapasztaltam a belső szabadságot, amit kinn soha. Sehol nincs olyan közel Isten az emberi szívhez, mint a börtönben, ahol igazán megtanulhatunk szeretni. Sokkal boldogabb vagyok a börtönben, mert a körülmények nem számítanak” – mondja a férfi, akit gazdasági csalásért ítélnek el, ám ahogy ő fogalmaz, mindenkinek rendeznie kell a számlát.
Ha ma választhatna, hogy tettét megússza felfüggesztettel, akkor is a börtön mellett döntene:
“Azt választanám, hogy börtönbe kerüljek, mert különben elmentem volna az élő isteni kapcsolat mellett. Rengeteg csodát éltem meg benn, igazi önismereti tréning volt az elmúlt 3 és fél év.”

Végezetül Vrabély Panni egy újabb perspektívából, betegségén keresztül tapasztalta meg Isten létezését, miután 24 évesen szklerózis multiplexszel diagnosztizálták.
“Nem nevelkedtem vallásos szellemben, és volt bennem csomó előítélet, később mégis átadták nekem a kereszténység lényegét. Azóta tudom, helyem van az univerzumban, Istennek én személyesen is fontos vagyok. Ez a kapcsolat mindent elbír: ha betegség vagy romlás következik be az állapotomban, akkor is tudom azt, hogy nem vagyok egyedül, sem erő híján. Isten nem azt ígéri, hogy semmi rossz nem történik velem, de soha nem hagy cserben” – mondja a 20 éve hívő nő.

A cursillo spanyol eredetű szó, a kereszténységről szóló rövid tanfolyamot jelent, amely ugyanakkor nem csupán elméleti tudást ad, hanem lelki gyakorlatot is biztosít a résztvevőknek.
Aki szeretne hasonló, személyes kapcsolatot kialakítani Istennel egy háromnapos elmélyülés keretében, azt Balatonalmádiban három márciusi héten is várja a cursillo lelkigyakorlat, amely minden esetben csütörtökön 17:30-tól vasárnap 17 óráig tart.

A Balatonalmádiban található iskolaépületnek már a történelme is izgalmas: Almádiban bújtatták ugyanis a vészkorszakban Soros Györgyöt, aki később hálából új iskolát ajándékozott a településnek. A korábbi iskola épülete azonban így megüresedett, ezt birtokba vették a ciszterciták.

A rend tavaly nyáron rekordgyorsasággal alakította át rekreációs központtá az épületet. A ’60-as években épített iskolából így jött létre a mostanra 130 férőhelyes Ciszterci Rekreációs Központ, amely először idén ősszel nyitja meg a kapuit a hívők előtt.
“Több nemzedéknek nem volt módja megismerni a talajt, amin az európai civilizáció kivirágzott. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a cursillo – összegzi Dr. Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke, a novemberi cursillo szervezője.

A leggyakrabban feltett kérdés: Mivel érdemes fűteni?

A leggyakrabban feltett kérdés: Mivel érdemes fűteni?

Egyre több ingatlantulajdonos keres energiatakarékos és környezetbarát fűtési lehetőségeket. A gáz- és tűzifa-árak emelkedésével a hagyományos fűtési módszerek egyre kevésbé népszerűek, mivel nemcsak drágábbak, hanem sokszor környezetszennyezőbbek és veszélyesebbek is.

Bár a gáz- és fatüzelésű fűtési rendszerek még mindig gyakran megtalálhatók akár újépítésű ingatlanokban is, más módszerekhez képest nem energiahatékonyak, és több hátránnyal is rendelkeznek. A károsanyag-kibocsátás és a nyílt lánggal járó veszélyek mellett nem kínálnak olyan magas szintű irányíthatóságot sem, mint például a hőszivattyúk.

burning firewood
Photo by Mikhail Nilov on Pexels.com

A hőszivattyúk és a légkondicionálók energiatakarékosak és megbízhatóak, így az energiaköltségeket csökkenteni kívánó lakástulajdonosok számára a legjobb választást jelenthetik” – fogalmaz Váradi György, a Fisher Klíma lakossági klímaszakértője. “Emellett biztonságosabb és kényelmesebb fűtési lehetőséget kínálnak, mivel nem bocsátanak ki káros anyagokat, nem igénylik nyílt láng használatát és sokkal magasabb szintű hőmérséklet-szabályozást kínálnak, mint a hagyományos fűtési módszerek.”

Az energiahatékonyságon és biztonságon kívül a hőszivattyúk és légkondicionálók számos más előnnyel is rendelkeznek: csendesek, könnyen karbantarthatók, és könnyen integrálhatók a házak meglévő fűtési és hűtési rendszerébe. Hosszú az élettartamuk is, sok egység megfelelő karbantartás mellett akár 20 évnél tovább is képes energiatakarékosan működni.

A lakossági fogyasztók továbbá kiemelt előnynek tartják, hogy a hőszivattyúk fűtés mellett hűtésre is használhatók, így sokoldalúan alkalmazhatóak bármilyen időjárás esetén, illetve, hogy használatuk során nem tapasztalható olyan hőmérséklet-ingadozás, mint a hagyományos rendszerek esetében.

Érettségi tétel lett a magyar internetmami

Érettségi tétel lett a magyar internetmami

Rigó Márta, vagy ahogy a követői hívják, Márti néni egy igazi „internetmami”, akinek mára már tizenegyezer követője van a YouTube-on, és több mint 36 ezer a Facebookon is. Vagányan, szókimondóan, tabuk nélkül mer bármiről beszélni közösségi oldalain. Elmondása szerint sok követőjét segítette át nehéz élethelyzeteikben. Emellett elismert festőművész, akinek munkásságára már számos híresség felfigyelt, sokuk falán megtalálhatóak Márta képei. Mindemellett egy hétköznapi nőnek tartja magát, aki azt vallja, hogy humor nélkül nem lehet elviselni az életet.

Festés: terápia vagy újévi fogadalom?

„Ha valaki idén szeretne megtanulni festeni: én azt mondom, durr bele a közepébe! Nincs szükség arra, hogy az ember külön elmenjen oktatókhoz, hiszen a művészet belőlünk jön. Talán azt az egyet azért fontos tudni, hogy ezt nem lehet erőltetni. Szerintem nem kell újévi fogadalom ahhoz, hogy valaki elkezdjen festeni, ez csak elhatározás kérdése. Amikor édesanyám beteg lett, fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Jártam pszichiáternél, aki a monológomba belealudt. Pedig az “nagy színjáték “ volt. Így hazamenvén, leültem édesanya ágyára és Vele beszéltem meg, hogy hogyan is tovább. Munka terápiának ott volt Ő, így kizárásos alapon maradt a művészet. Bár évekig hegedültem, gondoltam ezzel már nem kínzom a lakókat. Így jött úja a festészet” – meséli munkásságának kezdetét Rigó Márta, festőművész.

Sztárok falain is ott van

„Az édesanyám halála óta, kezdtem el aktívan festeni. Azóta volt legalább 10 kiállításom Debrecenben, és Budapesten is akadt pár, például a Vallai Kertben. Én állandóan bombázom azokat, akiket szeretek. Haumann Péter, Charlie, Demjén Rózsi, Palácsik Lilla, és Andy Vajna is kapott egy képet, valamint a kedvenc “őrültem” Cyla is folyamatosan el van látva alkotásaimmal… Őket szeretem, tisztelem és becsülöm. Azt mesélte Charlie, hogy mikor megkapta a képet, éppen a fia ment hozzá, majd azt kérdezte tőle: – Fater, honnan van ez a kép? – Hát egy festőművész barátnőmtől, mondta, majd a fia erre – Na add csak ide! És el is vitte. Egyébként Charlie nem is értette, mert a kép egy ördögöt ábrázolt, hiszen ördögi a pali, ahogyan énekel, borsózik az ember háta, hát imádom!”

Márta néni, mint érettségi tétel

“Fogalmam sincs, hogyan lettem érettségi tétel, az egyik követőm írta nekem YouTube-on, hogy tessék elképzelni, hogy érettségi tétel lesz Márti néni. Mondom, nem mondod! Na gondoltam magamban, látod miből lesz a cserebogár?”

,,Egy váratlan esemény indított el a virtuális világba, azelőtt eszembe sem jutott, hogy élőzzek”

Mikor bejött a Covid, mondom úgyis bevagyunk zárva, meg éppen akkor szült a lányom, mikor napvilágot látott egy elég megosztó bejegyzés az interneten… akkor abba beleálltam. De egyébként nem bántok senkit. Szóval ez indított el, és mára már több, mint tizenegyezer feliratkozóm van a YouTube-on. Azóta minden este liveolok, ha épp nem vagyok rossz passzban, ami nagyon ritkán van, de azon kívül mindig indítok élő adást, mert a követőim szeretik. Rengeteg magányos ember van, egyre jobban elvagyunk szigetelve egymástól, én nem járok focimeccsekre sem. Szóval nagyon sok ember van aki egyedül él, és tényleg magányos… nekik csak én vagyok. Rengeteg levelet kapok, hogy milyen sokat tudtam segíteni egy-egy rossz élethelyzetben. Az a fiatalember, aki a Youtube csatornámat indította el, az öngyilkosság szélén állt, és sikerült megmentenem.”

„Én is úgy fogadom el magam amilyen vagyok, mindenért megdolgoztam, a ráncaimért is és a túlsúlyomért is”

„Én nem fésülködöm meg egy élő adás előtt, nem mosom meg az arcomat, nem sminkelem ki magam, ahogy éppen itthon vagyok, és rám jön az, hogy na akkor most beszélgessünk, én úgy vagyok jelen, és ezt nagyon díjazzák is az emberek. Nincs séró belőve, sőt még pisilni is elmegyek közbe. És közvetlen vagyok velük, mindent elmondok, azt is hogy alkoholista volltam, azt is hogy már nem iszom többet, és mindenkinek van kiút ebből. Összefoglalva azt tudom mondani, hogy az őszinteségre nagyon vevők az emberek. Én nem viselek maszkot amikor forog a kamera, nem mutatom azt, hogy minden happy, aztán ha leáll az adás ott a rideg valóság… nem, ez nem én vagyok” (Fotók: Boldog Attila)

Nem lehet síelni két szomszédos országban, mert nincs hó

Nem lehet síelni két szomszédos országban, mert nincs hó

A tavaszias időjárás miatt Szlovéniában több sípályát is bezártak, Horvátországban pedig törölték az alpesisízők világkupa-sorozatának csütörtökre tervezett műlesikló versenyét Zágrábban.

Manuela Bozic Badalic, a szlovén sífelvonó szövetség vezetője az STA szlovén hírügynökségnek pénteken elmondta: a magas hőmérséklet lehetetlenné teszi a mesterséges hó készítését, és felemésztette azt a havat is, amelyet a síterepeknek sikerült elkészíteniük az ünnepek előtt, ezért sokan bezártak.
Hozzátette: mások húsz centiméteres hóval küszködnek. Az egyetlen kivétel a Kanin-hegység, amely az olasz-szlovén határon fekszik, ott egyméteres a hó, ami kevés az ottani síterepekre, de a síelés lehetséges  – hangsúlyozta.

man snow skiing on bed of snow during winter
Photo by Visit Almaty on Pexels.com

Jelezte: Cerkno, Soriska Planina, Stari Vrh és Gace síterepei zárva tartanak, míg például a Kranjska Gora, a Krvavec és a Vogel északon küzdenek, hogy a sípályákat fehéren tartsák, egyebek között azzal, hogy a havat más területekről szállítják a pályákra.

Krvavecnél a hótakaró jelenleg mindössze 30 centiméter vastag, és a magas hőmérséklet és páratartalom miatt tovább zsugorodik, így a 13 síliftből ma már csak öt üzemel, a 26 pályából pedig csak hat tart nyitva – mondta, hozzátéve, hogy az északkeleti Pohorje és Rogla is a megszokottnál jóval kisebb kapacitással üzemel.

“A tény az, hogy még a legjobb mesterséges hórendszer sem képes havat készíteni, ha 10 Celsius-fok van és 80 százalékos a páratartalom” – mondta Bozic Badalic.
Rámutatott, hogy a hóhiány miatt sokan lemondták a szállásfoglalásukat, s míg a Vogel azt reméli, hogy vasárnap húsz centiméter hó esik, a többi síközpont nem túl optimista az időjárás-előrejelzést illetően.

Eközben Horvátországban ezen a héten tartották meg a Hókirálynő elnevezésű alpesisí-világkupa műlesiklás versenyét, amelyet 2005-től rendeznek meg a Medvednica-hegy Sljeme csúcsán, Zágráb felett. A szerdai versenyt a már akkor sem ideális körülmények ellenére még megtartották, de a csütörtöki futamot már törölni kellett – közölte pénteken az állami hírszolgálat (MTI).