Az egész életet meghatározhatja a sportágválasztás

Az egész életet meghatározhatja a sportágválasztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO támogatásával készült „Sportágak az olimpiai programban” Nemzetközi sportágválasztó enciklopédia 2019-es megjelenése óta több mint 3000 példányban jutott el iskolákba, emellett 650 könyvtárban is megtalálható határon innen és túl. Az új évre a nagyközönség számára magyar nyelven is elérhetővé vált. Így már nem csupán évente két alkalommal, a másfél évtizedes múltra visszatekintő Nagy Sportágválasztó rendezvényen válogathatnak kicsik és nagyok a sportágak széles kínálatából, hanem az év eleji fogadalmaktól kezdve bármikor megtehetik azt a könyv útmutatásával.

A mai társadalomban egyre több fiatalt „ragasztanak” a képernyő elé a mobiltelefonok, a tabletek, a laptopok és a számítógépek, amelyek megfosztják őket a kiegyensúlyozott, szociálisan aktív életmódtól, ahol kifejleszthetik azokat a társas kapcsolatokon alapuló kommunikációs készségeket, amelyekre szükségük lesz az életben. Sokan az év elején számot vetnek ezzel az életmóddal, és 2023-as fogadalmakban a mozgás az egyik fő pont.

„Elsődleges célunk, hogy a Nemzetközi sportágválasztó enciklopédia használatával Magyarországon és világszerte segítsük a fiatalok számára a megfelelő sportág kiválasztását. Kiadványunk arra kívánja ösztönözni a fiatalokat, hogy a számítógépek és a mobiltelefonok világa mellett találják meg és válasszák ki a könyvből azt a sportot, ami az alkatukhoz és a személyiségükhöz leginkább illik, hogy örömüket lelhessék abban, amit csinálnak” – avatott be Nagy János volt birkózó olimpikon, a Hogyan válasszak sportágat? című könyv szerzője és főszerkesztője.

Az új év elején sokan megfogadják, hogy többet mozognak. De felmerül a kérdés, hogy milyen sport legyen az, amivel a rendszeres mozgást ki lehet pipálni úgy, hogy az hasznos és élvezetes is legyen.

Nagy János könyve és a Nagy sportágválasztó ötlete alapján egy új tantárgy is született a sportiskolákban, sportágválasztó néven. A tantárgy célja, hogy a fiatalok sportválasztása pontos ismereteken és tudatos döntéseken alapuljon. Az órákon a tanulók megismerkednek a saját, önerőből elért sikerek örömével, de szó esik a kudarcok, a csalódások elviselésének módozatairól is.

Az egész életet meghatározhatja a sportágválasztás

A Nagy Sportágválasztó 2007-es indulása óta évente két alkalommal, májusban és szeptemberben biztosít lehetőséget a gyermekek számára a Merkapt Sportközpontban arra, hogy számos ismert és kevésbé ismert sportágat kipróbálhassanak. Az ingyenesen látogatható kétnapos rendezvény során szakedzők és ismert sportolók segítik az érdeklődőket az eligazodásban.

„Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni a sport pozitív üzeneteit, nem elméleti síkon, hanem a gyakorlatban is. A kipróbálható több mint 100 sportág aktív tapasztalást, igazi sportélményt ad, és ezáltal pozitív irányba tudja befolyásolni a sporthoz való hozzáállást, viszonyulást. Aki a Hogyan válasszunk sporttágat? könyv alapján felkészülten érkezik a rendezvényre, célirányosan mehet kipróbálni a számára szimpatikus sportokat a többszáz lehetőség közül. Nem az a cél, hogy a gyerekekből élsportoló, olimpikon váljon, csupán az, hogy sikerélménnyel, örömmel gyakorolják a kiválasztott sportágat” – tudtuk meg Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázótól, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatójától.

A szakember azt is kifejtette, hogy amellett, hogy a szervezők szándékai között nem szerepel első helyen a tehetségkutatás, számos történet bizonyítja, hogy több, az adott sportággal a rendezvényükön megismerkedő fiatal kiemelkedő eredményeket ért el a választott sportban.

A Nagy Sportágválasztón megtalálható szinte minden ismert sportág, emellett minden évben számos újdonsággal is találkozhatunk. 2022-ben ilyen volt a világot nemrégiben meghódító teqvoly vagy éppen a kettlebell mint önálló sportág.

„Különösen népszerűek azok a sportok, amelyeket állatok közreműködésével lehet űzni, illetve a küzdősportok iránt is kiemelkedő az érdeklődés” – jegyezte meg a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója.

(Nagy János olimpikon)

Könnyebb választani, ha tudjuk, mik közül lehet

A Hogyan válasszak sportágat? című könyv az aktuális nyári és téli olimpiai sportágak bemutatása, valamint azok népszerűsítése céljából íródott.

„A témához kapcsolódóan mindenki minden kérdésre választ kap a könyvből: kicsik és nagyok, fiatalok és felnőttek, gyerekek és szülők. Hiszen felnőttként is lehet sportágat találni és választani. A sport az egyetlen olyan eszköz a kezünkben, amellyel saját magunk tudjuk megőrizni az egészségünket” – mutatott rá Nagy János.

A forráshű kiadványt többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lektorálta. Az egyes sportágakról szóló blokkok a nemzetközi sportszövetségek jóváhagyásával kerültek be a kötetbe.

„Igyekeztünk olyan értékes és érdekes információkat is belefűzni, amelyekkel máshol nem találkozhatnak az olvasók. Ilyenek például a választás személyes szempontjai vagy a sportorvosi szakvélemény minden egyes sportághoz. De az is izgalmas adalék, hogy a nemzetközi sportszövetségek elnökei is hozzáteszik személyes véleményüket arról, miért érdemes az adott sportágat választani” – ismertette az egykori birkózó olimpikon, aki azt is elárulta, hogy az enciklopédia a tervek szerint minden négy évben frissül majd az aktuális olimpiai sportágakkal és szabályváltozásokkal, illetve dolgoznak már a második köteten is, amely a nem olimpiai sportágakat fogja tartalmazni.

A Magyar Muaythai Szövetség a fénykorát éli: szép sikereket értek el 5 év alatt

A Magyar Muaythai Szövetség a fénykorát éli: szép sikereket értek el 5 év alatt

A Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség jelenlegi 10 tagú elnöksége és elnöke öt évvel ezelőtt egy tisztújítás után kezdte meg azt a munkát, ami egy új korszakot nyitott a muaythai vagy másik nevén thaibox sport hazai életében. A teljes reform után pár év alatt hatalmas sikereket értek el a sportág képviselői a versenyeztetés, sportdiplomácia, és a nemzetközi megítélés terén egyaránt. A sportág az éves költségvetését több mint ötszörösére növelte, melyhez a teljesítmény alapú állami támogatások és a szponzorok egyaránt hozzájárultak.

Nemzetközi sikerek

„A teljesség igénye nélkül lehet csak összefoglalni azt a siker ívet, amit ez a kis szövetség bejárt az elmúlt években úgy, hogy mint minden sportágat, a muaythait is megszorongatta a korona vírus járvány, aminek következtében másfél év kiesett a nemzetközi versenyéletből. De ez nem szabott gátat a sport szerelmeseinek, hiszen 2017 óta a versenyzőinkszáma megduplázódott, és a szabadidősportként űzők száma is már több, mint 3000 fő körül mozog” – közölte az MMSZ elnöksége.

Míg a 2017-ben a világbajnokságra utazó felnőtt és utánpótlás korosztály együttes létszáma csupán öt fő volt, (négy felnőtt, és egy utánpótlás) 2021-22-es világbajnokságon már tizezkét fő felnőtt versenyző, és tíz utánpótlás tag vett részt.

Az utánpótlás és felnőtt amatőr versenyzők a mintegy három és fél év kontinensviadalain több mint 50 érmet szereztek, köztük Európa, és Világbajnoki címeket, illetve a sportág legmagasabb megmérettetésére a Világjátékokra idén két versenyző, Sándorfi Ajsa és Spéth Norbert kvalifikálta magát nemzetközi eredményeivel, ahonnan mindketten bronzéremmel térhettek haza.

A Világbajnokságról két arany, kilenc ezüst, és tizenhét bronz érmet szereztek az Európabajnokságon hat arany, hat ezüst, és tíz bronz érmet zsebeltek be a tehetséges versenyzők.

A nem olimpiai sportágak „olimpiáján” Vojvoda György főbíró, a szakszövetség főtitkára öt év alatt mindkét eseményen részt vehetett pontozó és vezetőbíróként, majd azt követően a sportág nemzetközi szervezete (IFMA) a világ 25 ún. ITO kiemelt ítészei közé emelte.

Sportdiplomáciai téren is elismerésben részesült a szervezet, miután az elnökség támogatásával Szabó László személyében tagot  delegálhatott a világszervezet legfelsőbb döntéshozó fórumába.

Csak néhány név a sportág profi harcosai közül akiket már a médiából is ismerhetünk: Nardelotti Zoltán, Sándorfi Ajsa, Szána Patrik, Németh Zsombor, Hegedűs Márk, Tóth Csaba, Bereczki Dominik, Szombati Marcell, Mihajlov Dávid, Csatlós Julianna, Spéth Norbert és még sorolhatnánk, akik közül sokan tanulmányaik mellett mérettették meg magukat a hivatásos sportban. Az amatőr versenyzők mellett számos fiatal aratott sikereket a világ több pontján, köztük a sportág őshazájában Thaiföldön is.

Már az oktatásban is az élen járnak

A sportágnak sikerült eloszlatni a régi, küzdősportokra vonatkozó sztereotípiát, hiszen az aktív versenyzők és edzők, szakemberek között is igen magas az egyetemi, főiskolai hallgatók és diplomások száma.

Ezen körülmények között érte el a szakszövetség eddigi legnagyobb sikerét az oktatásfejlesztés területén azzal a megállapodással melyet a Nemzeti Versenysport szövetség közreműködése mellett írhatott alá Dudok Károly elnök az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, miszerint 2023. szeptemberétől felsőfokú, szakedzőképzés veszi kezdetét a Muaythai sportágban is. Emellett a 2022-től működő Khan-rendszeren alapuló OKJ-s képzéseken is részt vehetnek a sport kedvelői.

Stabil szponzorokkal építkezik tovább az MMSZ

Az elnökségbe sikerült stabil támogatókat  is találni, Hajós István, Gyulai Tamás és Mikolai András személyében, akik évi több millió forinttal támogatják a Szövetséget, ám további szponzorokkal is megállapodás előtt áll az elnökség. Hajós Istvánon keresztül a Szakszövetség is részt vett a mai Szent Margit kórház adományozásában is.

Aki teheti, külön mobilt használjon a katari labdarúgó-világbajnokságon, mert megfigyelhetik

Aki teheti, külön mobilt használjon a katari labdarúgó-világbajnokságon, mert megfigyelhetik

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azt javasolja a katari labdarúgó-világbajnokságra (vb) utazóknak, hogy aki teheti, külön telefont használjon a helyben kötelezővé tett applikációk telepítéséhez.

A NAIH azt közölte kedden az MTI-vel, hogy értesüléseik szerint minden 18 év feletti külföldinek, aki a 2022-es katari labdarúgó világbajnokságra utazik, két mobilalkalmazást kell telepítenie a telefonkészülékére: a mérkőzések követéséhez és a helyi metró ingyenes használatához kiadott hivatalos világbajnokság-alkalmazást (Hayya) és egy Covid-követő alkalmazást (Ehteraz).

people watching soccer game
Photo by Tembela Bohle on Pexels.com

Több európai adatvédelmi hatóság által végzett szakértői technikai elemzések alapján az iOS-en és Androidon is elérhető Etheraz és Hayya alkalmazások rendkívül széles jogosultságokat kérnek a készülékekhez, amelyek az eszközök, illetve a felhasználói viselkedés figyelését és nyomon követését teszik lehetővé – figyelmeztettek, hozzátéve, hogy ezért fokozott körültekintésre intik az alkalmazásokat telepítőket.

A hatóság azt javasolja az utazóknak, hogy aki teheti, az applikációk telepítéséhez külön telefont használjon, amelyet kizárólag az alkalmazásokhoz használ, és más tevékenységet (például telefonbeszélgetés, internetezés, e-mail) nem végez, illetve más személyes adatot (például telefonszámokat, kép- vagy hangfájlokat) nem tárol rajta.

Ha ez nem lehetséges, csak közvetlenül indulás előtt telepítsék az alkalmazásokat, és azokat azonnal töröljék, amint visszatérnek Magyarországra – hangsúlyozták.
Hozzátették: ebben az esetben javasolják a telefonon tárolt személyes adatok eltávolítását, tekintettel arra, hogy azok az alkalmazások telepítésével a katari hatóságoknak hozzáférhetővé válnak.

Ismét világbajnoki dobogóra készül az 53 éves magyar Judo Ikon

Ismét világbajnoki dobogóra készül az 53 éves magyar Judo Ikon

“Soha nem kell feladni a sport és a versenyzés iránti szenvedélyt” – üzeni a sportrajongóknak Haja János, aki 2014-ben második helyezést ért el a Judo World Masters világbajnokságon. A dzsúdóikon most újra kvalifikált a nagy megmérettetésre, küzdelme pedig megkoronázhatja 45 éves pályafutását.

Kitartás, tisztesség és alázat – így foglalja össze a számára legfontosabb értékeket Haja János, a Létavértes Boreko Dzsúdóklub edzője és versenyzője, aki pályafutása során halmozta a nemzetközi sikereket.

Az 53 évesférfi 1977-ben kezdett dzsúdózni. Az eltelt évek során korosztályos magyar bajnoki érmeket nyert, de világjátékokon, Spartakiádon is eredményesen szerepelt. Ma már edzőként a következő generáció kinevelésével foglalkozik, nekik szeretné átadni az évek során elsajátított gondolkodásmódját.

“2014-ben második lettem a Judo World Masters világbajnokságon, azóta nagy vágyam volt újra megmérettetni magam ezen a versenyen. Az elmúlt években ez részben a pandémia, részben a szponzorok hiánya miatt elmaradt. Szerencsére idén ismét lehetőségem nyílt rá, hogy nevezhessek. Azt tudni kell, hogy már a kvalifikáció is rengeteg felkészülést igényelt, de a legjava még hátra van. Mondhatnánk, hogy életműdíjat szeretnék elnyerni” – mondja a sportoló.

Görcsoldó lúgos ásványvíz segíti a felkészülésben

Haja János az M5-ös, 48 – 53 év közöttiek mezőnyében indul a nagyszabású versenyen, olimpiai érmesek és világbajnokok között. Azt tudni kell, hogy a dzsúdót akár hetven-nyolcvanéves korig is lehet művelni, ha a sportolónak megvan az ehhez megfelelő fizikuma. A bajnok állítja: az erőnlét, a technika és a rutin mellette szól, hiszen 45 év tapasztalata áll mögötte.

“A gyorsaságom, küzdeni akarásom a régi, csak a súlyom gyarapodott. De fiatalon még nem voltam ilyen rutinos és taktikus. Most már megfontoltabb vagyok, be tudom osztani az energiámat, az erőnlétemet, állóképességemet. Szponzorom, a Pannónia Kincse ásványvíz pedig rengeteget segít a felkészülésben” – teszi hozzá.

A kemény dzsúdóedzésekkel járó erőkifejtés következtében ugyanis néhány percen belül beindul a savasodás, aminek hatására az ember görcsölni kezd.
Ha azonban a sportolók lúgos kémhatású ásványvizet fogyasztanak, az eleinte sokáig kitolja, majd végül teljesen meg is szünteti ezt a kellemetlen jelenséget.

“Ilyenkor egy gyufaszálat nem tudok megfogni edzés után, úgy be van görcsölve a kezem. De mivel folyamatosan fogyasztom ezt az ásványvizet, mostanra egyáltalán nem hátráltat a savasodás a felkészülésben” – magyarázza Haja János.

Mi lehet a fokozatos javulás oka?

“A lúgos ásványvíz fogyasztásával idővel a szervezetben tárolt savak mértéke is csökken, így gyakorlatilag megszünteti a savasodást. Habár a Pannónia Kincse ásványvíz nem esik a gyógyvíz kategóriába, pozitív élettani hatásai miatt nemcsak a mindennapi embereknek, de a sportolóknak is kifejezetten ajánlható” – mondja Nagy Gyula, a Pannónia Ásványvíz Kft. tulajdonosa.

A “legmagyarabb ásványvíznek” is nevezett Pannónia Kincse ásványvízet a kalocsai motívumos logójáról ismerhetjük meg. Jótékony hatása mellett tisztább és sterilebb is, mint a savas vizek. Alacsony nátriumsó-tartalma pedig kifejezetten szívbarát. Nem véletlen, hogy az ásványvíz a 2021-es nemzetközi NIVEX gálán, azaz a Nemzetközi Vízexpón is első helyezést nyert el.

“Igazán példaértékűnek látom János célkitűzését, és az életmódját, amit emögé rendelt. A dzsúdó olyan sport, ahol könnyen történik baleset, hatalmas munka van abban a koncentrációban, amit egy-egy ilyen mérkőzésen a sportolók tanúsítanak, mind fizikailag és szellemileg is. Fontosnak tartom kiállni a hozzáállása mellett.”- magyarázza Nagy Gyula, aki Haja János szponzora is egyben. Majd folytatta:
“Óriási dolognak tartom, hogy Haja János nem csupán aktív ebben az életkorban, hanem elképesztő erőbedobással küzd a maga korosztályában. Ezt igazolja a kvalifikáció, hiszen már a versenyre való kijutás érdekében is két dobogós helyezést kellett elnyernie. Igazi ‘életműdíj’ lehet most az övé. ”

Keresik a partnerüket

“Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást. Innen jött Jánosnak az az ötlete, hogy a 2013-14-ben a Judo World Masters világbajnokságon viselt ruhadarabot felajánlja, melyben ezüstérmes lett és valamilyen fajta licitre bocsássuk. A befolyt összegből a debreceni gyermekklinikát támogatnánk legszívesebben. Ennek a folyamatnak a lebonyolítására keressük partnerünket.” – meséli újabb célkitűzésüket Nagy Gyula.

A Caola Zrt. menti meg a SC Sopron felnőtt csapatát

A Caola Zrt. menti meg a SC Sopron felnőtt csapatát

Nehéz helyzetbe került az SC Sopron felnőtt futballcsapata mögött álló Sport Club Futball Kft. működése. A sportvállalkozást a megszűnéstől menti meg a nagymúltú hazai kozmetikai, higiéniai és háztartásvegyipari vállalat, a Caola Zrt. A klub megmentésében az önkormányzat is partnernek bizonyult.

Sopron Város Önkormányzatának közgyűlése néhány nappal ezelőtt jóváhagyta a Caola Zrt. üzletrészvásárlási szándékát az SC Sopron férfi felnőtt csapatát működtető Sport Club Futball Kft.–ben. Így a több mint 190 éves múltra visszatekintő, kozmetikumokat, higiéniás és háztartásvegyipari termékeket gyártó magyar vállalat hamarosan a soproni futballcsapat többségi tulajdonosa lesz. A Caola célja a minőségi soproni labdarúgás újbóli megteremtése mind utánpótlás, mind felnőtt szinten!

“Örülök, hogy egy ilyen nagymúltú piaci szereplő állt a soproni labdarúgás mögé, ezzel lehetővé téve klubunk további működését! Egyúttal köszönöm a soproni városvezetésnek, hogy a legnehezebb helyzetekben is mindig a klub mögött állt” – mondta Csiszár Ákos, az SC Sopron elnöke.

Dr. Bándi Imre, a Caola Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta: cégük egyfajta “mentőakcióként” tekint a vásárlásra, hiszen a soproni futballcsapat az elmúlt időben nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe került és már többször is csengette a vészharangot.

“Az SC Sopron esetében egy olyan dinamikusan fejlődő, a térség labdarúgását meghatározó sportegyesületről beszélünk, amelynek az utánpótlás-támogatása, képzése kiemelten fontos. Ez a képzési rendszer került veszélybe azáltal, hogy nem volt megfelelő financiális háttér a felnőtt csapatot működtető gazdasági társaság mögött. Az SC Sopron megmentése számunkra egyben kiemelt társadalmi jelentőségű ügy is volt” – nyilatkozta Dr. Bándi Imre.

Az új többségi tulajdonos ugyanakkor nem csak működtetni, hanem fejleszteni is szeretné a klubot: céljuk, hogy középtávon a felnőtt csapat lépésről lépésre az NB II-be jusson.

Az 1831-ben alapított Caola történetében nem ez az első alkalom, hogy a sport mellé álltak. A sportkedvelők emlékezhetnek, hogy a 90′-es években a női kézilabda NB I-ben szereplő Zalaegerszeg Caola névvel versenyzett, valamint a Caola 2020-óta az FTC labdarúgó csapatának és a Groupama Arénának a higiéniai partnere és emellett több országos sportági szakszövetséggel ápol szoros szakmai kapcsolatot.

Fantasztikusan szerepeltek a magyar paraúszók

Fantasztikusan szerepeltek a magyar paraúszók

Magyarország válogatottja június 12. és 18. között remekelt a világ legjobbjaival szemben Portugália szigetén, Madeiran. A hét sportolóból álló küldöttség négy arany, három ezüst- és két bronzérmet szereztett a sportág idei legrangosabb viadalán.

A delegáció legeredményesebb magyar versenyzője Pap Bianka volt, aki 400 méter gyorsúszásban és 100 méter háton (S10-es sérültségi kategória) utasította maga mögé ellenfeleit, ezzel megszerezve mindkét versenyszám világbajnoki címét. A Vasas SC sportolója további két ezüst medállal bővítette eredményeinek listáját, 200 méter vegyesen, valamint 100 méter gyorson mutatott teljesítményének köszönhetően.

(Pap Bianka paraúszó)

A magyar paraúszó-válogatott első aranyérmét Konkoly Zsófia nyerte el 100 m pillangóúszáson (S9-es sérültségi kategória). A pécsi úszónő sikereit tovább tudta gyarapítani, 200 méter vegyesen sem talált legyőzőre, míg 400 méter gyorson másodikként ért célba.

A magyar sportsikerekhez a mindösszesen 13 éves Hotz Csenge is hozzájárult, 400 méter gyorsúszásban (S10-es sérültségi kategória) szerzett bronzérmével. A szintén fiatalnak számító Száraz Evelin harmadikként csapott célba 100 méter mellen (SB6 sérültségi kategória), tovább növelve a hazánk eredményeinek számát a világbajnokságon.

A 2022. évi Paraúszó Világbajnokság magyar paraúszó-válogatottja:
Hotz Csenge, Iván Bence, Konkoly Zsófia Pap Bianka Szabady Ádám, Száraz Evelin és Tar Réka – közölte vasárnap az MTI Országos Sajtószolgálatával a Magyar Paralimpiai Bizottság.