A következő 10 évre kiszorították a magáncégeket a helyközi buszközlekedésből: mostantól csak az állami MÁV viszi az utasokat vidéken, hiába bizonyították a kisvállalkozók évtizedeken át, hogy gazdaságosan és biztonságosan képesek szolgálni az utasokat.
A legnagyobb fuvarozói érdekvédelmi szervezet, a NiT Hungary szerint ezzel véget ért egy 35 éves harc, ahol a “kis Dávid” nem tudta legyőzni az állami “Góliátot”.

Hiába dolgoztak egy európai mintájú, versenyen alapuló rendszerért – a döntéshozók végül az egyszereplős, állami modellt választották, így a magánbuszosoknak mostantól nincs esélyük részt venni a menetrend szerinti közlekedésben.
Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára úgy fogalmazott: „A 90-es években léptünk rá egy hosszú útra, mert hittünk abban, hogy a magánvállalkozásoknak is helyük van a menetrend szerinti közlekedésben. Bár áttörést nem értünk el, büszkék vagyunk a 35 év munkájára.”
A NiT Hungary büszkeséggel tekint vissza az elmúlt évtizedek érdekképviseleti tevékenységére, még akkor is, ha most egy új szakasz kezdődik a magyarországi helyközi, menetrend szerinti autóbuszos közszolgáltatás történetében. A szervezet célja a 90-es évek óta a magánszektor számára is nyitott, nyílt versenyeztetésen alapuló, többszereplős közszolgáltatási rendszer kialakítása volt, uniós példák alapján.

A 2016-ra tervezett uniós piacnyitás azonban a gyakorlatban máshogy valósult meg; az állam egyetlen szolgáltatóra építette ki a teljes rendszert.
Most négy, eddig még piacon lévő magáncég helyközi közszolgáltatási tevékenysége is megszűnt, a járataikat az állami szolgáltató vette át. 2025. március 31-től a helyközi menetrend szerinti autóbuszos közszolgáltatásokat kizárólag a MÁV Személyszállítási Zrt. látja el, egy 10 éves koncessziós szerződés keretében.
Az első magánjárat 1991-ben indult, az érdekvédelem 35 éve alatt több szakmai konferencia és rendezvény (pl. BUSEXPO) is segítette a szakmai párbeszédet.
A magánszolgáltatók számára az elmúlt években jellemzően csak az alvállalkozói szerepkör maradt elérhető, gyakran veszteséges vagy alacsony kihasználtságú járatok üzemeltetésével. A közszolgáltatási szerződések ugyan előírták a magáncégek bevonását, azonban a gyakorlatban az állami szolgáltatók sok esetben egymást jelölték ki alvállalkozónak, így teljesítették a kötelezettséget.
A NiT Hungary álláspontja szerint a piaci részvétel valós lehetősége ezzel jelentősen korlátozottá vált, miközben a szervezet évtizedeken át azt képviselte, hogy a magánszektor is alkalmas a biztonságos és garantált szolgáltatásnyújtásra, magas színvonalon.
A NiT Hungary vezetése továbbra is az európai példák követésében, partnerségben és versenyben hisz, még akkor is, ha Dávid most elveszítette a harcot Góliáttal szemben. ( A fotók forrása: NiT Hungary, BusExpo)