Ezrek vonultak be katonának
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az ország keleti határától a nyugatiig indult katonai alapfelkészítés – népszerű a szerződéses és a tartalékos katonai szolgálat Közel kétszáz szerződéses és tartalékos újonc vonult be a héten három helyszínre, Hajdúhadházra, Nagykanizsára...
Többszáz madarat találtak egy kocsiban az M1-es autópályán
Védett kismadarakat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár személyautóban. A pénzügyőrök egy bolgár járműszerelvényt tereltek le az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszáról rutinellenőrzésre. A...
Kedd hajnalig sok csapadékot hoz Magyarországra a Boris-ciklon
"Jelenleg hidegfront húzódik tőlünk kissé nyugatabbra. Ez a front az Alpok felett már hullámot vetett, így Olaszország északi részei fölött jelenleg is képződik Boris, az a mediterrán ciklon, amely a hét végén és még a jövő hét elején is a Kárpát-medence felett fog...
Ötezer magyar haláláért tehető felelőssé a kolorektális rák minden esztendőben
Országszerte már 200 ponton elérhető a forradalmian új vastag- és végbélrák szűrőteszt. Európában elsőként Magyarországon elérhető egy rendkívül érzékeny és pontos szűrőteszt, mely fájdalommentesen, vérmintából jelzi a vastag- és végbélrákot és akár már az azt...
Szórakoztató módja a szünet eltöltésének: Librabet Casino
(Photo: https://unsplash.com/photos/lighted-slot-machine-at-nighttime-FwPzGn59wNs) Ha valaki szórakoztató és izgalmas módot keres a szünet eltöltésére, a Librabet casino ideális megoldást kínál azoknak, akik egy kis izgalmat keresnek szabadidejükben. Ez az online...
Hodorkovszkij: Putyin órái meg vannak számlálva, ha az oroszok rájönnek, hogy háborúban állnak
Photo by Pixabay on Pexels.com Oroszországban még nincs háborús fáradtság, mert Vlagyimir Putyin kormánya és az általa ellenőrzött média meggyőzte a társadalmat, hogy nincs háború – véli Mihail Hodorkovszkij, a Kreml száműzött ellenfele - számolt be a Szabad Európa....
Ötszáz adózót bírságoltak meg a nyáron a Balatonnál és a Velencei-tónál
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az...
A cukorbeteg gyerekek maguknál tarthatják mobiljukat az iskolában
Az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermekek az igazgatók döntése alapján az iskolában is maguknál tarthatják a mobiltelefont - írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán vasárnap. Az iskolákban több mint 3000, 1-es típusú cukorbetegséggel...
Nem tűzte napirendre a magyar EU elnökség az orosz vagyonelkobzás lehetőségét
A szentpétervári Fontanka portál illetve a РИА Новости tudomása szerint a magyar kormány úgy döntött – mint soros uniós elnök – hogy nem veszi fel szeptember 3-i ülésén a napirendi pontok közé a befagyasztott orosz pénzeszközök felhasználását Ukrajna számára lehetővé...
4300 biztosítást kötöttek rollerekre harminc nap alatt
Netrisk.hu: 4300 kgfb-t kötöttek rollerekre harminc nap alatt. A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre július 16-án bevezetett kgfb óta összesen 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél augusztus közepéig, ezeknek az átlagos éves díja 6200...
Több hónapos a várólista a milliós luxus műfüves szobrokért Magyarországon
Magyarországra is begyűrűztek a luxus műfüves szobrok. Luxusszállodák és tengerparti villák kertjeit hódították már meg világszerte az exkluzív megjelenésű, kézzel készített műfüves szobrok, melyek mostantól már Magyarországon is elérhetőek. A Grassbear műalkotások...
Mától két hétre lezárják a Kőröshegyi völgyhidat
Karbantartási munkálatok miatt hétfőtől várhatóan két hétre teljesen lezárják a Kőröshegyi völgyhidat az M7-es autópályán. Az MKIF Zrt. korábban azt közölte az MTI-vel: a nyári vakációra tekintettel a munkát az iskolakezdés utánra ütemezték, hogy a forgalmat a...
Hétfőtől máshogy közli a híreket az MTI
Változnak az MTI tartalmai és azok felhasználási feltételei. A részletekről nem adtak tájékoztatást. "Tájékoztatjuk, hogy 2024. szeptember 2-tól megújul az mti.hu, továbbá változnak a hozzá tartozó hírügynökségi szolgáltatások felületei és tartalmainak felhasználási...
Sok magyart érinthet a horvátországi ingatlanadó bevezetése
Ingatlanadó bevezetését tervezi a horvát kormány. Ingatlanadó bevezetését tervezi a horvát kormány; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén vitatta meg a kabinet. Marko Primorac pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta: az új adónem nem vonatkozik majd...
Nem tiltották ki a digitális eszközöket, kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját
Kormányzati döntés alapján most szeptembertől már egyetlen diák sem vihetne magával digitális eszközt a tanórákra. A VII. kerületi Madách Imre Gimnázium azonban megtagadja ezt, mondván: az iskola pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés,...