Életet menthet a strandokon az új víz alatti szonár

Életet menthet a strandokon az új víz alatti szonár

Nem mindennapi készüléket kezdett el napi rendszerességgel használni a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. A speciális, víz alatti szonár lehetővé teszi, hogy akár mindössze másfél perc alatt megtalálják a vízben eltűnt testet, ezáltal pedig időben megkezdhessék az újraélesztést. Ez az időtartam a szonár segítségével tizedannyi, mint az eddigi, hagyományos keresések esetében.

A nyári időszak beköszöntével egyre többször hallunk vízbe fulladásokról és vízi eltűnésekről. A találóan AquaEye-ra, azaz „vízi szem”-re keresztelt szonár, képes mindössze másfél perc alatt megtalálni egy testet a nyílt vízben, ezzel pedig akár életmentő is lehet.

„Ez egy olyan vízalatti keresőeszköz, amit nyílt vízi strandon tudunk használni, ha megtörténik a baleset. Ilyenkor a helyszíni vízimentő azonnal be tud menni a vízbe és a szonár segítségével késlekedés nélkül fel tudja kutatni az áldozatot. Ez azt jelenti, hogy ha nagyjából be tudják határolni, hol tűnt el az illető, akkor másfél perc alatt képesek megtalálni, ami tizede az eddigi keresések átlagos idejének. Pár hete egy hétvégi napon volt az Újpesti-öbölben egy vízbe fulladás, és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot riasztották a vízi szonárral. A csapat másfél perc alatt megtalálta az áldozatot” – mondta el Verőcei Attila, az eszközt Magyarországon egyedüliként forgalmazó RSCtech Kft. ügyvezetője.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot évente tucatnyi hasonló esethez riasztják. A kis, másfél kilós szerkezettel azonban most sokkal könnyebb dolguk lehet: öt percen belül akár nyolcezer négyzetméternyi vizet is át tudnak vizsgálni.

Csak az emberi testre fókuszál

Hogy az egyedülálló, speciális keresésre kifejlesztett eszköz minél hatékonyabban és célirányosabban tudjon keresni, több mint ezer testet szkenneltek be, hogy megnézzék a szonárjeleiket. Később ezt építették be a mesterséges intelligenciával tanított eszközbe, amely egy X-szel jelöli a kijelzőn a feltételezett test helyét. A pontos távolság és irány is egyszerűen leolvasható. A szonár csak az emberi testet jelzi a vízben, minden más jelet figyelmen kívül hagy (pl. nagyobb halak).

„Ennek köszönhetően pár órás képzés és gyakorlás után egy laikus is könnyen tudja használni az eszközt, nem kell hozzá speciális szonár képzettség. Éppen ezért bízunk benne és dolgozunk is rajta, hogy minél szélesebb körben elterjedhessen majd ez az eszköz a nyílt vízi strandokon és a kereső- illetve mentőegységeknél” – tette hozzá Verőcei Attila.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata két készülékkel rendelkezik a Balatonon. További két AquaEye pedig már az Erzsébet-táboros gyerekekre is vigyáz a Balatonnál: a készülékből az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány két darabot is vásárolt, amelyek a Zánkai Erzsébet-táborba és a Fonyódligeti Erzsébet-táborba kerültek. Ezekben a gyermektáborokban már ez a speciális eszköz is az átfogó biztonsági intézkedések része.

Noha az eszköz hamarosan talán egyre több kutató-mentő szolgálatnál és strandon is készenlétben lehet majd, az alapvető szabályokat addig sem árt figyelmen kívül hagyni a nyári strandszezonban. Csak a kijelölt helyeken fürödjünk, felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe, alkohol vagy más szer hatása alatt pedig még a partot is el kell kerülni.

Második balatoni mentőmellényállványukat adták át a vízimentők

Második balatoni mentőmellényállványukat adták át a vízimentők

Már a második, ingyenesen használható mentőmellényeket tartalmazó állványt adták át a napokban a Balaton partján. Ebben különböző méretű gyerek mentőmellényeket akasztottak ki, melyet a balatonkenesei Bezerédj Strandon játszó gyermekek viselhetnek a parton és a vízben egyaránt. Mielőtt hazamennek csak vissza kell akasztani az állványra – tudatta honlapunkkal Szabolcs Tímea, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület sajtószóvivője.

Óriási öröm számunkra, hogy második mentőmellényállványunkat avathattuk fel pénteken, és a legveszélyeztetettebb korosztály, a gyermekek biztonságban játszhatnak ezen a strandon. Négygyermekes apaként tudom, milyen feszült figyelemmel kell egy szülőnek lennie a gyermekére a strandolás minden egyes pillanatában, ehhez nyújtunk egy kis támogatást azzal, hogy bárki leakaszthat egy mellényt a gyermeke számára, amikor megérkeznek a vízpartra. A kicsik hamar megszokják, hogy ebben játszanak, a szülőnek pedig csak ott kell lenni a gyermeke közelében, de úgy, hogy tudja, nem fog elmerülni a gyermeke, ha teszem azt belesik a vízbe a partról vagy elesik a vízben” – mondta el Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke az avatáson. 

Mentőmellényállványunk messziről is jól látható, hiszen egy neon narancssárga, mentőmellényt formázó térszoborról van szó, évekig dolgoztunk a designján és a kialakításán. Szeretnénk, ha minél több strandon és kikötőben lenne ilyen közösségi mentőmellényállvány, amihez várjuk a finanszírozók és a befogadó strandok jelentkezését – közölték a vízimentők.

A kenesei mentőmellényállvány és a mellények gyártását a Hungexpo Zrt. és a Budapest Boat Show finanszírozta. 

Hazánk legnagyobb szárazföldi kikötőjében, a Budapest Boat Show-n, mindig kiemelt szerepet kap az utánpótlás nevelés, hogy a gyerekek, fiatalok megismerhessék a különböző vízi sportokat. Ezért is csatlakoztunk szívesen ehhez az úttörő kezdeményezéshez, aminek hála még biztonságosabb lesz a víz számukra.  A Hungexpo örömmel támogatta a Vedd el! Vedd fel! Viseld! Tedd vissza! programot, amely reméljük még sok követőre talál a hazai vízpartokon” – mondta el Reményiné Tihanyi Klára a Hungexpo Zrt. Stratégiai és üzletfejlesztési Igazgatója, a Budapest Boat Show Kiállítás igazgatója.

Tizenkét különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyezünk ki az állványban, melyen ez olvasható: „Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!”. A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy tegyék vissza ezeket az eszközöket – írták az életmentők. 

A társadalmi felelősségvállalás kiváló jelképe a mentőmellény állvány, hiszen mindannyiunk jól felfogott érdeke a Balaton biztonságos használata és a víz nyújtotta örömök veszélymentes élvezete, aminek fontos kelléke lehet a mentőmellény. Ezek a mellények a Hungexpo és a Budapest Boat Show közös felajánlásának eredményeképpen szolgálják a Bezerédj strand látogatóit, használatával igazán felhőtlen szórakozást kínálva az egész család számára. Köszönjük az adományozóknak, hogy az egyéni biztonságot szolgáló eszközöket a fürdővendégeink számára a felajánláson keresztül térítés mentesen biztosíthatjuk” – mondta el Jurcsó János Balatonkenese polgármestere.  

Örömmel látjuk, hogy egyre több szülő ad mentőmellényt a gyermekére sportoláshoz, de akár strandoláshoz is – ez nagyobb biztonságot ad, mint a felfújható úszógumi vagy karúszó. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy kisgyermeket, vagy úszni nem tudó, illetve nem biztos úszástudással rendelkező gyermeket mellényben sem szabad felügyelet nélkül a vízbe engedni – tudatta honlapunkkal a VMSZ.

Biztonságban a Balatonon

Biztonságban a Balatonon

A vízi és vízparti balesetek számát tekintve sajnos az idei szezon sem jelent nagy előrelépést a korábbiakhoz képest. A vízimentők hajói eddig több mint 60 esethez vonultak ki és még közel sincs vége a nyárnak. A CIG Pannónia Biztosító és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata közös akcióba kezdett, miszerint augusztusban összesen 12 alkalommal tűnnek fel az Alsóörsi, Balatonakali és Gyenesdiási strandokon, hogy hangsúlyozzák a megelőzés fontosságát, megtanítsák az életmentés alapjait és felhívják a figyelmet arra, hogy merjünk cselekedni, ha baj van!

„A biztosítást, az egyik legfontosabb emberi igény a biztonságra való törekvés hívta életre. Alapvető feladatunknak érezzük, hogy ezt az elvet közösen is erősítsük a VMSZ-szel, hiszen – még ha más fronton is, de hasonló célokért küzdünk: a hangsúly minden esetben a megelőzésen van, az előre gondolkodáson, azon, hogy tervezzünk és ne cselekedjünk felelőtlenül, hogy aztán egy váratlan helyzetben felkészülten tudjunk reagálni. Nincs rendben, ha valaki mentőmellény nélkül evez ki egy SUP-pal a Balaton közepére, vagy kellő úszástudás hiányában merészkedik a mélyebb vizekre, de hasonlóan felelőtlennek tartom, ha egy családfő nem köt kockázati életbiztosítást és ha bekövetkezik a legrosszabb, segítség nélkül marad a család. Kétgyermekes szülőként személyes felelősséget is érzek és azt gondolom, hogy azt a tudást, amit ettől a rendkívül professzionálisan képzett vízimentő csapattól kaphatunk, mindenkinek, aki vízpartra merészkedik kötelezővé kellene tenni. Hiszen nyaralás közben bármikor bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre szorul, vagy segítséget tud nyújtani – még a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is – de egyáltalán nem mindegy, hogy tudjuk e mit, mikor és hogyan kell tennünk az adott szituációban.

A pandémia utáni időszakban is kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy hangsúlyozzuk a felkészülést a váratlan helyzetekre, ami különösen a nyaraló közösség körében – főleg egy hosszú bezártságot követően – halmozottan előfordulhat. Így ezzel az akcióval az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a veszélyekre, edukáljunk és ezáltal közösen a védelemre és a megelőzésre fókuszáljunk.” – mondta el Polányi Zoltán a CIG Pannónia Biztosító igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata idén 59 balatoni strandon van jelen professzionálisan képzett parti vízimentőivel. Hat bázison, összesen 13 hajóval állnak készenlétben, melyek közül három sürgősségi mentőhajó. Hajóik az idei szezonban eddig több mint 60 esethez vonultak. Ezen kívül 2 szárazföldi egységgel, egy mentőautóval és egy mentőtiszti autóval is riasztható a VMSZ a Balaton partjainál. A szervezet aktív tagjainak száma mára meghaladja az 1400-at, és szezononként – a sebkötözéstől az újraélesztésig – 3-4 ezer esetet látnak el.

„A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata hisz abban, hogy a vízibalesetek jelentős részben elkerülhetők, mert az ok figyelemhiány, vagy a hibás helyzetfelismerés. Éppen ezért számunkra nyilvánvaló, hogy prevencióval tehetünk a legtöbbet az esetek számának csökkentéséért. Évek óta jelen vagyunk a strandokon olyan aktivitásokkal, amelyek során a résztvevők – legyenek bár gyermekek, vagy felnőtt hozzátartozóik – megismerhetik a biztonságos fürdőzés szabályait, illetve mentési ismereteket szerezhetnek, melyeknek további életük folyamán számos helyen hasznát vehetik.

Hálásak vagyunk a CIG Pannónia Biztosítónak, hogy ebben a prevenciós munkában együttműködő partnerünkké vált. A balesetmegelőzés témája iránti érzékenységük és tenni akarásuk ily módon segíti közhasznú munkánkat.” – nyilatkozott a témában Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

A balatoni roadshow augusztusban minden csütörtökön, pénteken és szombaton délután 14:00-től 17:00-ig kerül megrendezésre Alsóörs, Balatonakali és Gyenesdiás strandjain. A déli parton nyaralók északi parti helyszínekre való gyorsabb és kényelmesebb eljutását szolgálhatják a Balatonon Szántód és Tihany között közlekedő kompok is, melyek közül a Kisfaludyt idén nyárra CIG-es színekbe öltöztettük.

A kitelepülések során játékos vetélkedőkkel, bemutatókkal és számtalan jó tanáccsal vár mindenkit a vízimentők és a CIG Pannónia Biztosító csapata. Már az első alkalmak is nagy sikerrel zajlottak és a kevésbé kegyes időjárás ellenére is közel 100 felnőtt és gyerek vett részt a programokon, akik máris egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy nagyobb biztonságban tudják magukat és a környezetükben élőket a vízek partjainál. (Forrás és fotók: a CIG Pannónia Biztosító sajtóközleménye.