Merre megy tovább az IT világ a koronavírus után?

Merre megy tovább az IT világ a koronavírus után?

A ZTE szerint az 5G-vel megvalósulhat a 21. századi ipari forradalom, amely egyúttal a fenntartható fejlődést is biztosít. Mostantól az életünk minden területét áthatják az 5G megoldások!


Az első júliusi hétvégén ért véget a világ legnagyobb IT és mobil konferenciája Barcelonában.
A Mobil Világkongresszus (MWC) a telekommunikációs ipar legjelentősebb eseménye, amelyen a szolgáltatóktól kezdve a gyártókon keresztül a potenciális ügyfelekig és a sajtó munkatársaiig százezres tömegben vannak jelen.

A pandémia miatt egy évvel elhalasztott esemény zárónapján a kínai ZTE Corporation vezérigazgatója, Xu Ziyang elmondta, hogy az 5G hálózatokkal az innováció iránya egyre inkább nyilvánvalóvá válik: eddig soha nem tapasztalt módon kerül összeköttetésbe és kapcsolatba a kommunikáció és az „érzékelés” – azaz a mindenütt jelenlévő szélessávú elérés, a mindent átható számítástechnikai alkalmazások és a többdimenziós konvergencia lehetővé teszi a valós idejű interakciót valamint az agilis, innovatív alkalmazásokat, ugyanakkor szavatolja a maximális erőforrás-hatékonyságot és a fenntartható fejlődést.

(Xu Ziyang a ZTE vezérigazgatója)

„Jelenleg több mint 1,1 millió 5G bázisállomás működik világszerte. Az 5G nemcsak jobb felhasználói élményt biztosít, de a vertikális területek digitális és intelligens átalakulását is előmozdítja. A ZTE 5G nanjingi intelligens gyártóbázisán percenként öt 5G bázisállomást gyártanak, amelyeket a világ minden tájára szállítanak. A felhőalapú AGV, a 8K gépi látás, a felhőalapú PLC, az intelligens raktározás, mind-mind segíti a hatékonyságot. Miközben munkaerőráfordítás 40 százalékkal, a hibaarány 20 százalékkal, a gyártási idő pedig 30 százalékkal csökkent, a gyártási hatékonyság 40 százalékkal növekedett” – fogalmazott beszédében a ZTE vezérigazgatója. 

5G mindenhol a világban


Az 5G jelen van már Thaiföld gyáraiban, Belgium kikötőiben, Ausztria agrárgazdaságaiban, a kínai gépgyártásban, a közlekedésben, elektromos hálózatban és környezetvédelemben. „A digitális és a fizikai világ közötti határ fokozatosan elmosódik az új hálózatok és felhőszolgáltatások bevezetésének eredményeképpen. Az intelligens otthon megkönnyíti az életünket. AR/VR headsetet viselve otthonunk kényelméből élvezhetjük az utazás, a játék, a sportesemények és a koncertek magával ragadó élményét. A drónok működtetésével kiterjeszthetjük látókörünket. Az olyan alkalmazásokkal, mint a gépi látás, a kezelőszemélyzet nélküli gépi bányászat vagy a mentőrobotok, a tulajdonunk és az életünk is védettebbé válik” – folytatta Xu Ziyang.

5G telemedicina, távoktatás és közlekedés


A digitális szakadék áthidalásában, a fenntartható fejlődési célok elérésében szintén kulcsszerep van az 5G-nek. A vezető szerin a telemedicina lehetővé teszi az orvosok és szakemberek számára, hogy távolról diagnosztizálják a betegeket, így a kiváló minőségű orvosi erőforrások azonnal elérhetővé válnak. A szakemberek a holografikus technológia segítségével szemtől szembe kommunikálhatnak a pácienseiekkel. Az 5G távoktatás pedig egyenlő lehetőségeket biztosít a különböző fejlődési stádiumban lévő régiók számára. „Az 5G FWA (Fixed Wireless Access) lehetővé teszi a szélessávú szolgáltatások gyors biztosítását egyes, korlátozott infrastruktúrával rendelkező területeken. Az emberek szabadon dolgozhatnak otthonról ugyanolyan hatékonyan, mint az irodában.

Az 5G Air-To-Ground technológiával a repülőgépek utasai ugyanolyan zökkenőmentesen élvezhetik a nagy sebeségű fedélzeti internetes szolgáltatásokat, mint a földön (a ZTE újításainak köszönhetően a zavartalan, 800 Mbps internetes ellátás mellett a légitársaságok gépei akár 1 200 km/ óra sebességgel is repülhetnek) Mint láthatjuk, az 5G csökkenti a távolságot az emberek között, és közelebb hozza a szíveket, ami egy harmonikusabb társadalomhoz vezet” – tette hozzá a ZTE első embere.


Xu Ziyang szerint a 21. századi ipari forradalom révén létrehozott intelligens termelés úgy csökkenti a költségeket, hogy közben javítja a hatékonyságot és a minőséget. „Az intelligens közlekedési infrastruktúra elősegíti az alacsony szén-dioxid-kibocsátást és a hatékonyabb közlekedést. Az 5G segít megbízható, biztonságos, gazdaságos, hatékony és környezetbarát intelligens hálózatok kiépítésében azáltal, hogy kiterjedt összeköttetést valósít meg alacsony késleltetéssel és alacsony költséggel, ami végül a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését jelenti. Az 5G-vel az intelligens termelés a mezőgazdaságban is valósággá válik. Az 5G magasabb víz- és levegőminőséggel javítja a környezetünk minőségét, így elősegíti a fenntartható fejlődést” – mondta Xu Ziyang.


A ZTE vezérigazgatója úgy véli, hogy a továbbfejlesztett hálózat fejlődésének három alappillére a sávszélesség, az agilitás és az ütemezés. „Bár az 5G már több mint két éve elindult a gyakorlatban is, még gyerekcipőben jár. Sikerének biztosítása érdekében együtt kell dolgoznunk az ökoszisztéma-fejlesztés és az üzleti modellek innovációján is. Az iparág és az ökoszisztéma fejlesztése iránt elkötelezett ZTE gazdag tapasztalatot szerzett az alaptechnológiák, az E2E DICT termékek és megoldások, a felhőalapú komponensek és az 5G innovációk terén. Hajlandóak vagyunk megnyitni ezeket a mögöttes képességeket minden iparági és ökoszisztéma-partner előtt. Izgatottan várom, hogy hová vezet minket ez a tendencia. Dolgozzunk együtt egy mindenki számára előnyös jövő érdekében” – zárta szavait a 2021-es WMC-n a ZTE vezérigazgatója. 

Életek múlnak egy felkapcsolt lámpán

Életek múlnak egy felkapcsolt lámpán

Kedves ismerősöm!

Mi az isten van már itt?!
Nem hiszem el, hogy már lassan több temetésen kell lennem, mint hogy ugyanezekkel az ismerőseimmel kávézzak bárhol. Mi a franc van az eszetek helyén?

Nyomjuk a gázpedált mert 5 percet akarunk nyerni?! 5 percet! Mi ér meg annyit, hogy 5 percel elöbb célba érj?
Ma is valaki sietett. Ő oda fog érni, de kettő fiatal már sajnos nem ér haza.
5 perc?

Igen osztom az észt! Osztom, mert a hátsó ülésen 3 gyermek utazik nálam. Haza szeretném vinni őket!
Osztom az észt, mert ködben használom a világításom. Nagyon szuper nappali menetfényem van, de felkapcsolom a rendes lámpám is. Sokat segít ám a mögötted lévőnek, hogy ne találjon telibe.
Osztom az észt, mert soha nem telefonálok vezetés közben. Nincs olyan fontos ügy, hogy a telefonomhoz nyúljak. Vagy mi az, ami nem várhat?

Osztom az észt, mert használom azt a ki..szott irányjelzőt, hogy a közlekedő társam lássa, merre a rákba akarok menni.
Osztom az észt, mert megválasztom a megfelelő sebességet. Ha kell lassabban megyek a megengedettnél. Nekem van plusz 5 percem. Bár mindig az az áldozat akinek van 5 perc ideje. Mint ma is, ez bebizonyosodott.

Ha már a kedves hatóság évek óta csak ugyanott, mindig ugyan azon a helyen tud csak mérni, Neked legyen eszed.
Alapvető szabályok, és elvárások. Vagy szerinted nehéz feladatok? Nem autók közlekednek veled a pályán. Emberek. Anyukák, apukák, fiatalok, gyerekek. Nem vasak, hanem a családtagod, barátaid….

Kérlek legyél te is olyan aki osztja az észt, és ne eszetlenül közlekedj. Haza szeretnénk érni! Gondolom Te is.