Már a hálószobánkba is bekopog a mesterséges intelligencia

Már a hálószobánkba is bekopog a mesterséges intelligencia

Hetek óta óriási figyelem övezi világszerte a Chat GPT-t, amely már-már félelmetes gyorsasággal képes folyamatos kommunikációra. A mesterséges intelligenciával megtámogatott szövegalkotó robot miatt ugyan sokan aggódnak, hamarosan az otthonainkban, sőt a saját hálószobánkban is általánossá válhat hasonló technológiák alkalmazása. Az alvásfigyelőktől az okos párnákon és a szenzoros matracokon át a mesterséges intelligenciával ellátott légkondicionálókkal bezárólag számos olyan futurisztikus eszköz van már piacon, melyek néhány éven belül meghódíthatják a háztartásokat.

A mesterséges intelligenciáról (AI) sokáig csak a legélénkebb fantáziájú sci-fi filmekben lehetett hallani, majd az átlagemberek számára úgy is tűnhetett, mintha egyik napról a másikra valósággá vált volna az egész.

A Microsoft definíciója szerint a mesterséges intelligencia a matematika és a logika használatával a számítógépes rendszer szimulálni képes azt az érvelési eljárást, amelyet az emberek is használnak, amikor új információk alapján tanulnak és hoznak döntéseket.

A technológiai forradalom kellős közepén túl sok ideje nem volt hozzá az emberiségnek, hogy megbarátkozzon a mesterséges intelligencia gondolatával, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy ez nem egy ördögtől való dolog, hanem egy szükséges jó, mely az élet számtalan területén a hasznunkra válhat.

A mesterséges intelligenciával megtámogatott szövegalkotó robot képes termékleírásokat, blogposztokat, szövegeket generálni gyakorlatilag szempillantás alatt.

Ezektől az eszközöktől már csak azért sem kell félni, mert ott kopogtatnak minden család ajtaján, és az életminőségünk javítása érdekében egyre több mesterséges intelligencia alapú berendezés lesz ott szinte észrevétlenül az otthonainkban, hovatovább a hálószobáinkban.

Az AI technológia felhasználói szokásokon alapuló stratégiát dolgoz ki számunkra

Rengeteg embernek keseríti meg az életét az éjszakai álmatlanság, de az okosórákba beépített alvásfigyelő funkciók segítségével ma már relatíve könnyen rá lehet jönni a probléma okára. Ugyan ezen már senkinek nem kerekedik ki a szeme, a csuklónkon hordott eszközök is mesterséges intelligenciával működnek, ennek segítségével tudja monitorozni az alvási ciklusunkat.

Hamarosan forgalomba kerülhet majd egy okos párna is, amelyet a gyártó zajszűrő technológiával szerelt fel, a mesterséges intelligencia közreműködésével pedig érzékeli, ha valaki horkolni kezd, és a mellette fekvő ember legnagyobb örömére képes semlegesíteni ezeket a hanghullámokat.

Már Magyarországon is kapható a világújdonságnak számító, mesterséges intelligenciával működtetett légkondicionáló is, amely a környezetet és a felhasználói szokásokat elemezve segít bennünket.

Amíg egy hagyományos klíma rögzített szabályozási paramétereket használ, figyelmen kívül hagyva a régiót, az éghajlatot, a helyiség méretét, a helyiség tájolását, a Gree Smart R modellje figyeli a külső hőmérsékletet, a páratartalmat, hogy milyen beállításokat használunk előszeretettel, és ezekhez igazodva választja ki a környezetnek megfelelő leghatékonyabb energiagazdálkodási stratégiát.

Az algoritmus offline állapotban is interaktívan tanul, hatalmas online adatforgalom nélkül, ezáltal kényelmes környezetet eredményez. Minél hosszabb az öntanulási idő, annál eredményesebbé válik a légkondicionáló vezérlési stratégiája és folyamatosan növekszik a felhasználó komfortérzete is.

A Gree fejlesztésének köszönhetően egy energiabesorolás szempontjából átlagosnak mondható termék a tanulási folyamat során elérhető minimum 10% hatékonyság-növekedéssel akár a legmagasabb energiaosztályú termékekkel egyenlő hatékonyságot ér el. Teszi ezt úgy, hogy a termék ára nem tér el a kategóriájától. Ezzel a technológia már önmagában a berendezés megvásárlásakor akár százezreket spórol a felhasználóknak.

Ha azt vesszük alapul, hogy a kormányzati kommunikáció szerint ma Magyarországon egy átlagos háztartás évente közel 200 ezer forintot költ fűtésre, a minimum 10% hatékonyság-növekedés minimum évi 20.000 Ft megtakarítást eredményez egy átlagos háztartásban. Ez jelentősen csökkenti a beruházás megtérülésének idejét is. 

„Felokosított” otthonok – így fűtünk-hűtünk 2022-ben

„Felokosított” otthonok – így fűtünk-hűtünk 2022-ben

A magyar lakosság igénye az okos megoldások iránt a hűtés és a fűtés téren is egyre inkább nő, ez pedig nem csak az építkezőkre, hanem a felújítókra is igaz. De nem csak kényelmesebb otthonokra vágyunk, hanem szeretnénk az idei évet – az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok ellenére is – alacsonyabb fűtés-hűtés számlával zárni. A Wavin szakértői szerint 2022-ben az okos felületfűtési és hűtési rendszerek további térnyerése várható, az év slágere pedig a régebbi fűtési rendszerek „felokosítása” lehet.

Az épületek felelősek a világ energiafelhasználásának 40%-ért, ráadásul 2021-től Magyarországon az új építésű ingatlanok energiaigényének 25%-át megújuló energiaforrásból kell fedezni. Nem csoda, hogy az ágazat egyre inkább a hatékony és környezetbarát otthoni energiagazdálkodás felé fordul.

A magyar építők körében is egyre népszerűbbek a falakba, illetve a padlóba és a mennyezetbe építhető felületfűtési és hűtési rendszerek, melyek a hagyományos radiátoroknál sokkal egyenletesebben adják le a hőt, kiváltják a légkondicionálókat, ráadásul lényegesen csökkentik az energiafelhasználást. Okostermosztátok segítségével a felületfűtést és hűtést együtt is lehet vezérelni, sőt, a rendszerbe a megújuló energiaforrások is integrálhatók.

Nem kell azonban építkezésbe kezdeni ahhoz, hogy csökkentsük a fűtés-hűtés energiaigényét. „2021-ben nagy érdeklődés mutatkozott a régebbi építésű otthonok úgynevezett „felokosítására”, és úgy látjuk, hogy a trend idén még erőteljesebbé válik. A felokosított otthonok nem csak sokkal kényelmesebbek, hanem kevesebb energiát is fogyasztanak, ráadásul a kedvezőbb energetikai besorolásnak köszönhetően az ingatlanok értéke is növelhető” – mondta el Sántha Endre, a Wavin Beltéri Klímamegoldások Managere. „Felokosítani”, azaz okos vezérlésbe integrálni a Magyarországon közkedvelt padló-radiátoros fűtési rendszerek egészét is lehet. Így az okostermosztát valamennyi funkciója – az időzítés, a téli vagy nyári, illetve a távollét vagy szabadság üzemmód, a fagyvédelem és a felfűtés időzítése is – bárhonnan, bármikor elérhető. Egy átlagos, radiátoros fűtési rendszer felokosítása, azaz okostermosztáttal való ellátása kisebb beruházás, de akár 8 %-os megtakarítást is jelenthet – a lakás tájolásától és elhelyezkedésétől függően. Természetesen a régebbi fűtési rendszerek hatékonyságát más módon is lehet növelni, ám a nyílászárócsere, vagy a szigetelés modernizálása sokkal drágább, így lassabban megtérülő megoldás. Még a legolcsóbb „hagyományos”, energiahatékonyságot növelő beruházás, a kazáncsere – azaz egy kondenzációs kazán beépítése – is milliós nagyságrendű tétel, és a „felokosításhoz” hasonló mértékű, körülbelül 10 % megtakarítást eredményezhet.

A Wavin felületfűtési és hűtési rendszereimár országszerte kiválóan vizsgáztak. Budapesten, a Ferencvárosban található 256 lakásos Bárd Apartmanházban az okosotthonok vezérlő rendszerhez kapcsolódnak a Wavin Sentio eszközei, köztük az okostermosztátok, melyeknek köszönhetően a bérlők nem csak közvetlenül a termosztát gombjaival, vagy a vezérlőpanelről, hanem távoli eléréssel okostelefonról, tabletről vagy számítógépről is be tudják állítani egy-egy helyiség hőmérsékletét és a fűtés-hűtési funkciókat. A magyar Nective Kft. által gyártott smarthome rendszer is képes integrálni a Wavin eszközeit az okosotthon rendszereibe. „Az igényes műszaki megoldásokat kereső ügyfeleink – legyen szó egy lakóépületről vagy akár egy autószalonról – ma már kizárólag felületfűtés-hűtés rendszereket telepítenek. A Wavin megoldásai ráadásul összehangolhatók az épület egyéb okos berendezéseivel úgy, hogy ezzel energiát és pénzt spóroljon meg az üzemeltető. Ilyen megoldás például a hűtés-fűtés és az árnyékoló rendszer működésének összehangolása” – mondta el Stocker Bence, a Nective Smarthome tulajdonosa.

A több, mint 25 országban jelen levő Wavin kizárólag Magyarországon gyárt felületfűtés–hűtési csőrendszereket és paneleket, amelyek az adott projektre testre szabva rendelhetőek és bármilyen építészeti megoldáshoz alkalmazhatóak. A Wavin magyarországi leányvállalata 100 főt foglalkoztat zsámbéki telephelyén, a cég a magyar piacon versenytársai közül széles termékválasztékával emelkedik ki.