Nem várt sikere volt a minap a tényleg hét nyelven beszélő, elképesztő tudással és hatásfokkal dolgozó takarítórobotokat forgalmazó PrexRobot CEE Kft. hazai bemutatkozásának. A gondolkodni képes, okos gépek lenyűgözték az ország minden részéről összegyűlt takarító cégek vezetőit is. A következő bemutatót már a LEO Szövetség épületfenntartó szakemberei részére szervezték, a siker az előző találkozóét is felülmúlta.
„A bemutatók célja az volt, hogy a potenciális partnereink lássák: a legújabb generációs gépeink már nem a távoli jövőt jelentik, hanem a jelent – magyarázta Bökönyi Zsolt, a PrexRobot CEE Kft. ügyvezetője. – A jövő már az ajtónkon kopogtat, felköszönt a születésnapunkon, felszolgálja az ünnepi tortát és feltakarítja a földről a leesett maradékot.”
Így folytatta: „Az ipari takarító robotcsaládok rendszere megbízhatóbb munkavégzést eredményez, melynek jellemzője a 80 százalék vízmegtakarítás, édesvíz védelem, ÖKO lábnyom csökkentése az épületekben.”
Az tény, hogy némelyik robot a hasznos akkumulátorfeltöltés mellett óránként 3000 négyzetméter felületet képes megtisztítani. Ha kell, önállóan visszamegy a dokkolóhoz, miközben leengedi a szennyvizet, feltölti magát árammal és tiszta vízzel.
Külföldön már számos helyen ezek a robotok végzik a takarítást. Európai hiper,-és szupermarketekben, üzletekben, repülőtereken, autógyárban, vasútállomáson stadionokban, raktárakban és még hosszasan sorolhatnánk a felhasználási területeit. Csendben, gyorsan, megbízhatóan dolgoznak, és ha váratlan akadály kerül az útjukba, gyors gondolkodás után megoldják a problémát.
Hogy mekkora most itthon az érdeklődés rájuk, azt az is jól jelzi, hogy számtalan partner vásárolt, vagy rendelt már belőlük, és a legkülönfélébb helyszíneken be is vetették őket.
Bökönyi Zsolt állítja: ahogy az ipari forradalom idején, úgy most sem veszik el a gépek az az emberek munkáját. Az emberi munkaerőre mindig szükség lesz, azonban az okos robotokkal időt, pénzt és energiát spórolhat meg a tulajdonos.
„Nagyszerű segédeszköz ez az emberek számára, mert sokkal hatékonyabban végzik el a munkát. Persze, az is igaz, hogy átalakítják majd az életünket. Minél több döntéshozó, cégvezető ismeri ezt fel, annál bátrabban alkalmazza majd a robotokat. A bemutató után érkezett visszajelzésekből az derült ki, hogy az érdeklődők mindezeket az információkat sikeresen megértették.”
Bökönyi Zsolt elárulta: személyre szabott pénzügyi konstrukciókkal segítik partnereiket a takarító robotokhoz. Lehetőség van vásárlásra, lízingre és hosszútávú bérlésre is. Bár rendkívül megbízható gépekről beszélünk, a tapasztalt mérnökcsapat felhő alapú karbantartási és frissítési rendszerrel dolgozik. Ráadásul a szerviz idején a szállítás és a cserekészülék biztosítása is megoldott, a szállítást pedig a PrexRobot végzi.
A Facility managment (FM) szektor egyedülálló jellegzetessége, hogy nagyon sokféle szakmatípust ölel fel és dolgoztat. A teljesség igénye nélkül az ipari gépésztől a kertészen át a takarító személyzetig több mint 990 betöltendő állást tartanak nyilván. Ezekből a legégetőbb hiány Budapesten, az agglomerációban és Nyugat-Magyarországon van.
Hogy a szakmai support a legmagasabb minőségi képzést és hatékony munkavégzést biztosítsa, a PrexRobot szorosan együttműködik az FM-Unity cégcsoporttal, ami a Leo Szövetség tagja. Magától adódott, hogy Bökönyi Zsolték a takarító robotok nyújtotta lehetőségeket megismertetik a szövetség szakembereivel is.
A digitalizáció és a globalizáció a létesítményüzemeltetési szektort is állandó fejlődésre, változásra ösztönzi, befogadó az egyre növekvő igényeket kielégítő új megoldásokra, termékekre. Sokan azt gondolják, a szövetség tagjai konkurenciát jelentenek egymásnak. De ez nem igaz. Miközben a felek megosztják a tudásukat, újdonságaikat, támogatják is egymást.
Növekvő automatizáció a logisztikában: robotok és cobotok megjelenése a raktárakban, IoT technológia széleskörű elterjedése, kevesebb munkaerő-igény.
A mobilitás és a termelékenység növelés az elmúlt években minden logisztikai vállalat céljává vált. Ahogy az iparágak számos területén, úgy a logisztikában is az automatizáció globális szinten növekvő tendenciát mutat és az elkövetkező években meghatározó lehet a logisztikával foglalkozó vállalatok számára. A QLM piaci kitekintése.
A technológia folyamatos fejlődése a raktározással, az áruk mozgatásával foglalkozó vállalatokat is érinti. A nagyobb hatékonyságra való törekvés és a koronavírus-járvány a raktározási folyamatok automatizálásához vezetett. Manapság a cégeknek rendkívül fontos, hogy az árumozgatás során a hatékonyságra összpontosítsanak elsődlegesen, hogy lépést tudjanak tartani a piac és a fogyasztók igényeivel.
2026-ra duplája lesz a logisztikai automatizálási piac értéke
2020-ban 52,19 milliárd dollár volt a logisztikai automatizálási piac értéke, egy felmérés szerint pedig ez a szám 2026-ra duplájára, 104, 53 millió dollárra emelkedhet. Az ipari tárgyak internetének (IIoT) megjelenése és az összekapcsolt rendszerek hálózatának lehetősége segíti az iparágakat számos feladat elvégzésében, mint például az anyaggyűjtés, válogatás, rendelés, csomagolás, raktárbiztonság és ellenőrzés. Ez a tényező óriási árréssel segíti a működési hatékonyság javítását. Az IoT segít átalakítani a modern raktárat egy összekapcsolt és összehangolt rendszerré, lehetővé teszi az eszközök és a rendszerek számára az adatok gyűjtését, tárolását és megosztását is. Továbbá raktári robotok, drónok, raklapok, berendezések csatlakoztatásáért is felelős.
Robotok megjelenése a raktárakban – kevesebb munkaerő-igény
A robotok jelentős funkciókat töltenek be a világ számos pontján, és várhatóan az elkövetkezendő években a logisztikában is egyre nagyobb mértékben megfigyelhető lesz az alkalmazásuk. A robotok a raktározási folyamatok során használhatók többet között csomagolásra, válogatásra, kötegelésre, szállításra és ellenőrzésre is. Becslések szerint 2025-re 50 ezer robotraktár és mintegy 4 millió robotberendezés fog üzemelni világszerte. A Bank of America felmérése szerint 2025-re az összes gyártás 45%-át robottechnológiával végzik majd. Egyes vállalatok már milliókat fektettek a raktározási és szállítási hatékonyság növelésébe. A robotok hetente több ezer megrendelést is képesek lebonyolítani, és az sem utolsó szempont, hogy a robotok alkalmazásával a munkaerő költségei is jelentősen csökkenthetők.
Cobotok – kapcsolat az ember és a robot között
Az automatizálás jelentős lépése a cobot megjelenése. A cobot egy olyan robot, amely emberrel együttműködve dolgozik, így más néven együttműködő robotoknak nevezve növeli az emberi munka hatékonyságát azáltal, hogy segítenek nekik olyan folyamatokban, mint az áruk kezelése és csomagolása, ezáltal időt spórolva a munkavállalónak. A legtöbb vállalat azért választja ezt a módszert a robotok helyett, mert így nem kell megválni az emberi munkaerőtől, azonban jelentős mértékben, hatékonyan növelhető a munkaerő kapacitása. A Loup Ventures előrejelzése szerint a co-bot iparág 625 milliárd dolláros piaci lehetőséget jelent majd 2025-re.
Bár a teljes automatizálás adja a legnagyobb hatékonyság növelést, ez sok vállalkozás esetében még túl nagy beruházást, vagy túlságosan későn megtérülő befektetést jelent. Viszont a fokozatosság elve szerint kicsi, de előre megtervezett és folyamatos lépésekkel lehet a hatékonyságot növelni. Jó példa lehet erre a fejlett és integrált raktárirányítási rendszerek bevezetése, a folyamatok részleges automatizálása is, de akár a korábbiaknál hatékonyabb anyagmozgató berendezések, vagy biztonsági berendezések használata is, amelyek segítségével ugyanakkora munkaerővel és eszközparkkal is lényegesen több árut lehet megmozgatni egységnyi idő alatt.
Nőtt a beruházások volumene
A Központi Statisztikai Hivatal 2021. II. negyedévi felméréséből kiderült, hogy a szállítás, raktározás beruházási mérték az előző negyedévekben tapasztalt csökkenés után ismét nőtt 14%-kal. Ez az adat is jól mutatja, hogy a vállalatok hajlandóságot mutatnak a hatékonyság növelésére. „A hatékonyságnövelés az automatizálásban és nem utolsó sorban a géppark frissítésében is jelentősen is megmutatkozhat. Az áruk mozgatása során érdemes olyan magasabb termelékenységet biztosító targoncákban gondolkodni, amelyek kiemelkedő gyorsulási értékekkel, emelési és mozgási sebességgel és gyorsabb ciklusidővel bírnak” – tette hozzá Bérces Pál, a QLM Logistics Solutions Kft. ügyvezető igazgatója.
A raktározási hatékonyság javítása minden vállalat célja, így kétségtelen, hogy az automatizálás hamarosan új szokás lesz a logisztikai vállalatok körében. Ezenkívül a raktár hatékonyságának és termelékenységének növelése segíthet a vállalat jövőjének biztosításában is.