Minden nap akciók tömkelege csábít vásárlásra, de valóban sikerül megtakarítást elérni velük? Az élelmiszerek és a háztartáshoz szükséges termékek árát azért érdemes tanulmányozni, mert a lakhatási költségek után minden családban ezek jelentik a legnagyobb kiadást. Az Alkuguru szakemberei, akik 20 éves kereskedelmi tapasztalattal bírnak, megosztják a tudatos vásárlás alapelveit, melyekkel minden hónapban spórolva egy nyaralásra való összeget is félretehetünk.
Az akciók és a megtakarítás
Sokak számára az akció varázsszóként működik, és már teszik is a kosarukba az így hirdetett terméket. Pedig meglehet, hogy más üzletben akció nélkül kedvezőbb áron szerezhetnék be ugyanazt.
„Az akció csak annyit jelent, hogy az ár alacsonyabb, mint előtte volt az adott üzletben. Azt, hogy a termék más kereskedőnél mennyibe kerül, csak akkor tudhatjuk meg, ha összevetjük az árakat. Akkor spórolunk a legtöbbet, ha azokat a termékeket, melyekre szükségünk van, összességében a legalacsonyabb áron szerezzük be. Tehát a számla végösszege a lényeg”, emlékezteti a vásárlókat az Alkuguru csapata a logikus, ám a gyakorlatban feledésbe merülő tényre.
A kis összegek összeadódnak, éves szinten már jelentős a megspórolt összeg
Mivel egy-egy liter tej vagy egy kiló liszt pár száz forintos tétel, nem figyelünk rá, ha valamivel drágábban szerezzük be ezeket. Azonban a sok kicsi sokra megy, egy év alatt már az alapélelmiszereken is több tízezer forintot spórolhatnánk.
„Érdemes évente egyszer leülni és átgondolni, mit szoktunk vásárolni havonta, kéthavonta, majd megnézni, hogy hol mennyibe kerülnek ezek a termékek. A tartós élelmiszereket, higiéniás termékeket megvásárolhatjuk kartonokban is, nem éri meg ezeket egyesével venni, hiszen amikor csak beugrik az ember a boltba egy kiló cukorért a süteményhez, akkor valahogy mindig tele kosárral, és legalább húszezres blokkal távozik. Arról nem is beszélve, hogy elment vele legalább egy órája”, osztja meg az Alkuguru egyik szakembere.
A rutin nagy úr és sokat bukunk rajta
Jellemző, hogy a családok a bevásárlást a közeli nagy boltokban bonyolítják le. Az pedig, hogy melyiket választják, sokszor csak egy-egy terméken múlik. Ha az egyik üzletben mindig találunk a kedvenc kenyerünkből, máris megvan az esélye, hogy a teljes nagybevásárlást ott folytassuk le. Egy-egy ilyen eset pedig könnyen rutinná válik. Ha megnéznénk, hogy a lehetőségekhez képest mennyivel drágábban vásároljuk meg ilyenkor a termékek nagy részét, akkor bizony távolról is jól látható összegeket kapnánk.
„Átgondolt, előre betervezett vásárlással takaríthatjuk meg a legtöbbet. Ebben segít, ha online történik a nagybevásárlás, mert sokkal egyszerűbb otthon, nyugodtan összehasonlítani az árakat, mint egy tömött áruházban. Ezért hoztuk létre az Alkuguru.hu-t, ahol a magánemberek is vásárolhatnak nagyker áron, házhozszállítással.”
Házhoz jön a nagyker
Ez a mottója az Alkuguru csapatának, akik a nagykereskedelem után a magánemberek felé is megnyitották a vásárlás lehetőségét. Online, házhozrendeléssel szerezhetjük be sok terméknél a bolti árak alatt a szükséges élelmiszereket, drogériás árukat. A másik újdonság, hogy az online vásárlás során alkudhatunk is az árból.
„Az alkudozást a kosárban lehet végrehajtani. Miután a vásárló belép a kosarába, a termékek ára mellett vannak nyilak, amelyekkel lehet a termék árát csökkenteni. Minél többet tartalmaz a kosár egy-egy termékből, annál olcsóbb lesz a darabára”, fejtette ki az Alkuguru egyik vezetője, hozzátéve azt is, hogy a rendelést maximum 1 hétre előre lehet leadni. Magyarország területén legfeljebb 36 órán belül szállítanak, akár 2 órás időintervallumot kiválasztva.
Mikor érdemes nagykertől vásárolni? A szokásos nagybevásárláson kívül a családi, baráti összejövetelekre készülve fontos odafigyelni, hogy az italokra, nassolnivalókra ne költsünk feleslegesen sokat. Szintén nagy mennyiségű üveges víz, kóla, gyümölcslé fogy el az irodában, ahol a betérő ügyfeleket, partnereket illik elegáns módon megkínálni valamivel. Nem is beszélve az év végi ajándékozásról, amikor sok-sok kilónyi szaloncukrot, édességet, bort, pezsgőt vásárolunk meg, szintén nem mindegy, milyen darabáron.
5 spórolási tipp az Alkugurutól
Ne egyesével vegyük a lisztet, cukrot, zsebkendőt, toalettpapírt, hanem akár pár hónapra elegendő készletet is tárolhatunk belőlük a kamrában. Így eleve olcsóbbak, és még kedvezőbb árat tudunk kialkudni rájuk. Sok kis bevásárlás helyett egy-egy nagy megrendelést adjunk le, mert így sprórolunk a házhozszállításon, és kedvezőbb áron kapjuk meg a termékeket is. Az akciós termékek helyett érdemes az árakat megnézni, összehasonlítani és ez alapján döntést hozni. Ha vendégeket várunk, szülinapozásra vagy bulira készülünk, házhozszállítással is gyorsan beszerezhetjük az italokat és az édességeket nagyker áron. Drogériás termékek, például tusfürdő, sampon, mosószer, takarítószerek árai különösen magasak lehetnek a nagyáruházakban. Ha ezeket olcsóbban szerezzük be, már egy-egy terméken is jelentős összeget tudunk megtakarítani.
A kialakult energiahelyzet miatt egyre fontosabb szempont az energiatudatosság és a költséghatékonyság, de tudjuk-e valójában, hogy mennyit fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink? A Wagner Solar Rezsikommandó csapata által végzett hozzávetőleges számítás szerint egy hűtőszekrény fenntartása hatósági áras energiadíj mellett 25 forintunkba kerül naponta, míg egy mikrohullámú sütő átlagos használat mellett 84 forintot visz el napi szinten. A cég összeállított egy haditervet is, amely hozzásegít a pazarlásmentes, energiatudatos élethez.
A rezsiárak emelkedésével bizonyára mindenki elgondolkozott már azon, hogyan csökkenthetné, optimalizálhatná a háztartása energiaköltségeit, csakhogy nem könnyű az eligazodás a megannyi lehetőség útvesztőjében. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen komplex megoldást választunk és ez milyen elemekből áll össze.
Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója rámutatott, mindenekelőtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy mennyi energiát fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink, ami kiindulási alapnak a további lépésekben. A cég Rezsikommandó csapata éppen ezért végzett egy hiánypótló számítást.
A vizsgált eszközök tekintetében a villanytűzhely az egyik legdrágább, átlagosan 2 kWh/óra fogyasztást és napi 1 óra használatot feltételezve 140 forintot vesz ki a zsebünkből a hatósági áras energiadíjjal (36 Ft/kWh) számolva. Ugyanez nem rezsivédett áron (70 Ft/kWh) már 420 forint.
„Hatósági áras energiadíjjal kalkulálva egy ventilátor napi egy óra használattal 12,6 forintba kerül, egy mosogatógép adagonként 50 forintba, egy mosó-szárítógép adagonként 84 forint kiadást jelent. Egy 60-80 W teljesítményű hűtő naponta 25 forintból tartható fenn, egy 80-100 W teljesítményű fagyasztószekrény pedig 30 forintból. Az átlagos klímák naponta 190 forintért üzemelnek, egy 120 literes bojler pedig 325 forintot is kivehet naponta a családi kasszából” – sorolta az eredményeket Házi Ádám.
Így spórolhatunk százezreket az energiaköltségeken évente
A Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, a fenti számokból is jól látszik, hogy a háztartási eszközök jelentős kiadással járnak, éppen ezért a cég Rezsikommandó csapata összeállított egy haditervet, amivel több százezer forintot is spórolhatunk az éves energiaköltségeken.
Mint mondta, már nulla forintos beruházásokkal és 100%-os odafigyeléssel is jelentős összegeket takaríthatunk meg magunknak. Példaként említette, hogy a nem használt elektromos eszközök, berendezések áramtalanításával akár évi 10 ezer forintos nagyságban is spórolhatunk. Azt is tanácsolja a Rezsikommandó csapata, hogy a főzés során használjunk kuktát, sütés esetében pedig kapcsoljuk ki a sütőt 5 perccel a sütés vége előtt, ezzel is látványos eredményeket tudunk elérni a rezsiszámláinkon.
1 és 20 ezer forint közötti, rendkívül gyorsan megtérülő beruházás, a bojler vízkő eltávolítása vagy szobanövények vásárlása a megfelelő páratartalom fenntartásához, hogy ne alakulhasson ki penészedés, sem baktérium elszaporodás. 50 és 500 ezer forint közötti beruházás pedig például, ha minimum „A” energetikai besorolású háztartási gépeket vásárolunk, vagy ha megfelelő árnyékolástechnikával látjuk el az ingatlant.
„500 ezer forint és 2 millió forint közötti költséggel számolva beruházhatunk használati melegvíz előállítására vagy kiépíthetünk hővisszanyerős szellőztetést. Kétmillió forint felett pedig hőszivattyús rendszert is kialakíthatunk, napkollektort és napelemet vásárolhatunk. Ezek mind olyan befektetések, melyek rövidebb-hosszabb idő alatt megtérülnek, és a család hasznára válnak” – magyarázta.
A több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Wagner Solar Rezsikommandó csapata előzetes felmérés alapján megtervezett, optimalizált, testre szabott ajánlatban megmutatja, hogy milyen energiahatékonysági beruházások közül választhatnak az érdeklődők a megújuló energiaforrások megfelelő kihasználásához. Kivitelezéseik során komplexen kezelik az igényeket, így egy kézben tartják a megvalósítást. Haditervük pedig egyetlen gyors kvíz kitöltésével elérhető bárki számára.
Ahogy a gazdasági válság egyre inkább elmélyül, úgy próbálnak napról napra többen spórolni a hétköznapokban az élelmiszereken, a rezsin vagy épp a szórakozásra szánt kiadásokon. De mindezek mellett is léteznek olyan bevált praktikák, melyekre a többség talán elsőként nem is gondolna, mégis jelentős összegeket lehet velük megtakarítani. Ilyen például az árösszehasonlító oldalak tudatos használata, az előfizetések optimalizálása és a pénzvisszafizetési rendszerek alkalmazása is.
Az egész Európát sújtó rekord magas infláció hatására talán minden eddiginél tudatosabban kezelik a pénzügyeiket a magyarok is, és próbálják úgy rendszerezni a kiadásaikat, hogy még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is tudjanak tartalékot képezni.
Zádor Balázs, a RECASH egyik alapítója arról beszélt, ilyenkor elsőre mindenkinek a klasszikus értelemben vett spórolás jut az eszébe, azaz amikor inkább meghúzzuk a nadrágszíjat és a nem létfontosságú élelmiszereket, ruhákat, műszaki cikkeket és egyéb termékeket a boltok polcain hagyjuk. Mint mondta ezzel valóban sok pénzt meg lehet takarítani, de ma már többek közt a technológiai vívmányoknak is köszönhetően számos olyan trükköt ismerünk, ami ezen felül a pénztárcánk javát szolgálhatja.
Tudatos költségkövetés
A mai pénzügyi tanácsadó alkalmazások már képesek arra, hogy minden apró kiadásunkat, az összes rezsiköltséget, számlákat és a többi pénzügyi teendőt is egy helyen, átláthatóan kezelhessük. Ilyen többek közt a magyar fejlesztésű Koin is, ami segít, hogy sose folyjon ki a pénz a kezeink közül. Külön öröm, hogy ősztől egy uniós jogszabálynak köszönhetően minden banknak kötelező lesz megoldania, hogy automatikusan kezelhessék az appok a költési adatainkat. Magyarul így minden kiadásunkat egy helyen láthatjuk majd.
Előfizetések kezelése
A RECASH pémzügyi szakértői szerint sokaknak ismerős lehet a szituáció, hogy három, öt vagy akár tíz streaming-, zenemegosztó vagy egyéb online szolgáltatásra fizetnek elő, aminek jó esetben is csak a felét használják, azt is csak ritkán. Hamar megszokássá válhat, hogy a cégek levonják a számlánkról az előfizetési díjat, így arról a pénzről tulajdonképpen idővel „le is mondunk”. A Netflixért, Spotifyért, Disney+-ért és minden más előfizetéses szolgáltatásért érdemes csak azokban a hónapokban pénzt kiadni, amikor tényleg ki is használjuk azt. Nem is hinnénk, de felhasználói aktivitástól függően akár több 10 ezer forintot spórolhatunk így havonta.
Pénzvisszafizetési rendszerek
Világszerte rendkívül dinamikusan nő a pénzvisszafizetési rendszerek népszerűsége, melyek már itthon is elérhetőek. A RECASH app használatával a felhasználók minden vásárlásuk után szemmel látható összeget, akár 40 százalékot kapnak vissza a kereskedőktől. A mobilapp segítségével nem kell többé üzletenként különböző kártyákat felmutatni a kasszáknál vagy QR-kódok beolvasásával bajlódni, ugyanis a regisztrált felhasználók automatikus pénzvisszatérítéshez jutnak minden bankkártyás fizetést követően. A visszakapott pénz teljesen szabadon költhető el, melyet visszautalhatunk a saját bankszámlánkra, így jócskán eltér a megszokott hűségprogramoktól, ahol csak az adott márkánál költhető el a kapott kedvezmény.
Bevásárlási lista írása
Sokan hajlamosak beleesni abba a hibába, hogy impulzusvásárlóként olyan termékeket is betesznek a kosárba, melyekre nincs is szükségük. A hatékony spórolás tehát nem csak arról szól, hogy kifejezetten az akciókat keressük a polcokon, hanem arról is, hogy mit és miért veszünk meg az üzletekben. Fontos lehet már az indulás előtt bevásárlási listát írni annak érdekében, hogy a különböző ajánlatok és marketingfogások véletlenül se tudjanak összezavarni minket. Ezen egyébként még inkább segíthet, ha bizonyos időközönként, akár hetente tartunk egy nagybevásárlást és nem naponta térünk be a boltokba, hiszen így kevesebb esélyünk adódik az indokolatlan termékvásárlásra.
Árösszehasonlító oldalak
És ha már bevásárlás, az sem mindegy, hogy hol és mikor vásároljuk meg a számunkra épp szükséges termékeket. A RECASH pénzügyi szakértői szerint márkahűség helyett a nehéz időkben mindig törekedjünk arra, hogy az adott áruhoz a legolcsóbban jussunk hozzá lehetőség szerint, egy-egy termék árában ugyanis akár több ezer forintos különbség is lehet. Erre valók az úgynevezett árösszehasonlító oldalak, mint például az Árukereső, ahol több mint 20 millió termék árát vethetjük össze különböző kereskedőknél naprakészen. Ezáltal nem csak a döntés lesz könnyebb, de a pénztárcánk is vastagabb maradhat.
A fűtés és a szellőztetés télen egymás „ellenségei”. Pedig a friss, oxigéndús levegő elengedhetetlen szervezetünk optimális működéséhez. Semmiképp nem szabad a szellőztetést elhagyni a fűtésszámla csökkentése érdekében, különösen egy szigeteléssel ellátott épület esetében, ahol a szerkezeti elemek penészedni kezdhetnek szellőzés hiányában. Vannak azonban olyan modern megoldások, amelyek lehetővé teszik, hogy egyszerre tudjunk energia- és költséghatékonyan fűteni, és mellette a folyamatos levegőellátás is biztosítva legyen. Az északi országokban évtizedekkel ezelőtt kénytelenek voltak megoldani ezt a problémát.
„Bár Magyarországon is használnak elvétve levegőcserélő berendezéseket, számuk még elenyésző, míg például Finnországban már a ’70-es évek óta részei az épületek alapfelszereltségének. Használatuk számos előnnyel jár, bekerülési költségük pedig néhány év alatt megtérül, főleg a mostani, megemelkedett rezsiköltségek mellett” – tájékoztatott Mikael Denut légtechnikai szakértő, az IVAeris Kft. ügyvezető igazgatója.
A hőveszteség visszanyerésével spórolnak a légcserélő rendszerek
Szellőztetéskor és ki-be járkáláskor a benti, meleg levegő egy része gyorsan elillan. A légcserélő rendszerek ezt előzik meg egy különleges technikával. Az elhasznált levegőt a légtechnika – szelepeken át – elszívja a szagos és nedves helyiségekből (konyha, fürdő, WC), majd a szellőztetőgép hővisszanyerő kamrájában ennek hőenergiáját átadja a befújt levegőnek, amivel a tiszta helyiségek (háló, nappali) levegőigényét elégíti ki a megszűrt, felmelegített levegő befújásával. Így a megfelelően működő levegőcserélő rendszerek körülbelül 85%-kal csökkentik a fűtési energia veszteséget, és a benti levegő is oxigéndús, káros anyagoktól mentes lesz.
Szellőztetéskor és ki-be járkáláskor a benti, meleg levegő egy része gyorsan elillan. A légcserélő rendszerek ezt előzik meg egy különleges technikával. Az elhasznált levegőt a légtechnika – szelepeken át – elszívja a szagos és nedves helyiségekből (konyha, fürdő, WC), majd a szellőztetőgép hővisszanyerő kamrájában ennek hőenergiáját átadja a befújt levegőnek, amivel a tiszta helyiségek (háló, nappali) levegőigényét elégíti ki a megszűrt, felmelegített levegő befújásával. Így a megfelelően működő levegőcserélő rendszerek körülbelül 85%-kal csökkentik a fűtési energia veszteséget, és a benti levegő is oxigéndús, káros anyagoktól mentes lesz.
Az emberek nagy része nincs tisztában azzal, hogy mennyi egészségügyi és épülettechnikai problémát okozhat a folyamatos szellőztetés hiánya. A legtöbb családi ház, társasházi és panellakás nem rendelkezik szellőztetőrendszerrel. A szellőzést a nem megfelelően záródó ajtók és ablakok résein át, kereszthuzattal vagy a néha kinyitott ablakokon át történő légcserével oldják meg. Ez azonban nem helyettesíti a szellőzőrendszert, ami a beltéri levegő minőségének folyamatos fenntartásához szükséges.
A szigetelés nélküli házakban kevésbé észrevehető a levegőcsere hiánya, mert a ház a szerkezeten keresztül szellőzik, pont ezért olyan magas a fűtésszámla. A szigetelt házakban már nem opció a folyamatos szellőztetés elhagyása, mert enélkül gyorsan penészedés alakul ki.
„Az emberek által használt helyiségekben folyamatosan keletkeznek légszennyező anyagok, a levegő folyamatosan elhasználódik, így azt természetesen állandóan cserélni kell. A szén-dioxid jelenléte lakótereinkben elsősorban az emberi kilégzésnek köszönhető, de ezen felül mérgező vegyi anyagok és egyéb szennyező anyagok is felhalmozódhatnak otthonaink levegőjében” – fejtette ki a szakember.
Mindezeken túl a textilekből felszabaduló finom részecskék, a bútorzat és a lakás festésének, lakkozásának illékony szerves vegyületei, a kandalló szén-monoxidja és a beltéri levegőben felgyülemlő más gázok is észrevétlenül, de nagyban hozzájárulnak egészségünk romlásához.
Honnan tudjuk, hogy nem megfelelő otthonunk szellőzése?
A beltéri levegő és a szellőzés rossz minőségére utal, ha kellemetlen – szúrós, dohos vagy áporodott – szagot érzünk, gyakori felső légúti panaszokkal, rendszeres fejfájással és fáradtsággal küzdünk, a hőmérséklet túl alacsony vagy túl magas, esetleg rendszeresen huzat van. Komoly intő jel például a festék hámlása, a tapéta felpuffadása, a parketta elsötétedése, de az is, ha párásodnak az ablakok.
„Az otthoni páratartalom szabályozása ugyanolyan fontos lehet a kényelmes és egészséges élethez, mint a hőmérséklet szabályozása. A kutatások azt mutatják, hogy otthonunkban az ideális relatív páratartalom 40-55% között van. A penészgomba növekedésének és terjedésének megakadályozása érdekében azonban a szintet 50% alatt kell tartani. Nyáron a levegő több, télen pedig sokkal kevesebb nedvességet tartalmaz, ezért egy jó szellőztetőrendszer nyáron eltávolítja az extra nedvességet a levegőből, télen pedig visszaforgatja” – ismertette Mikael Denut, a IVAeris légtechnikai szakértője.
„Az otthoni páratartalom szabályozása ugyanolyan fontos lehet a kényelmes és egészséges élethez, mint a hőmérséklet szabályozása. A kutatások azt mutatják, hogy otthonunkban az ideális relatív páratartalom 40-55% között van. A penészgomba növekedésének és terjedésének megakadályozása érdekében azonban a szintet 50% alatt kell tartani. Nyáron a levegő több, télen pedig sokkal kevesebb nedvességet tartalmaz, ezért egy jó szellőztetőrendszer nyáron eltávolítja az extra nedvességet a levegőből, télen pedig visszaforgatja” – ismertette Mikael Denut, a IVAeris légtechnikai szakértője
A friss és egészséges beltéri levegő előfeltétele egy jól működő légcsererendszer megléte. A szellőztetés a levegő cseréjével fenntartja és javítja a beltéri levegő minőségét. A légtechnika a beltéri levegő tisztaságát, hőmérsékletét, páratartalmát és mozgását kontrollálja, a befújt és az elszívott levegő szabályozásával.
„Bár Magyarországon most is forgalmaznak légcserélő berendezéseket, ezek a rendszerek nem mindig felelnek meg az európai elvárásoknak, és sokszor csak a minimális követelményeket hivatottak teljesíteni. Hiába működnek megfelelően, karbantartásuk és fenntartásuk nem feltétlenül átgondolt és megoldott” – osztotta meg tapasztalatait a légtechnikai szakértő, aki azt is elárulta, hogy Finnországban kuriózum az olyan épület, ahol nincsen légtechnika, ezért rettentően meglepődött, amikor Magyarországon még az újépítésű házakban sem látta a készüléket.
Passzívház esetén utánfűtéssel akár az egész ingatlan fűtését tudják biztosítani, vagy a nagyobb komfortérzetért a padlófűtéssel kombinálva fel tudják melegíteni a házat. Nyáron a beépített hőszivattyú segítségével klimatizálhatják az egész otthont, így klíma beszerelése sem szükséges. A rendszerbe beépített automatizálás pedig gondoskodik róla, hogy mindez magától működjön, ne még több időt és energiát igénylő munka legyen felhasználója számára.
A globális CO2-kibocsátás közel feléért az épített környezetünk felel, ezért kulcsfontosságú, hogy minél energiahatékonyabb legyen az épületeink üzemeltetése. A Schneider Electric grenoble-i IntenCity létesítményének példája azt mutatja, hogy intelligens rendszerekkel akár tizedére is csökkenthető az energiaigény, a nettó zéró kibocsátás elérését pedig megújuló energiaforrásokkal lehet támogatni.
Az Architecture 2030 nevű non-profit szervezet becslése szerint az épített környezetünk felel az éves széndioxid-kibocsátás közel 50 százalékáért. Az építőanyagok és maga a kivitelezés 20, míg az épületek üzemeltetése 27 százalékos részesedéssel bír a CO2-kibocsátásból. A Föld jövője szempontjából is kulcsfontosságú tehát, hogy minél energiahatékonyabban működtessük az ingatlanokat, arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi energiaárak mellett üzleti szempontból is megéri az odafigyelés.
A jó hír, hogy vannak már olyan megoldások, amelyek révén számottevő mértékben növelhető az épületek energiahatékonysága sőt, már gyakorlati példák is vannak arra, hogy milyen eredmények érhetők el. A Schneider Electric IntenCity fejlesztése a franciaországi Grenoble-ban jól érzékelteti, hogyan csökkenthető az ingatlanok rezsije és még arra is példát mutat, hogyan érdemes elindulni a nettó zéró kibocsátás felé vezető úton.
Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető cég még 2016-ban indította el a fejlesztést, amelynek eredményeket korábban 13 különböző létesítményben dolgozó, mintegy 5000 munkatársa került át egy négy épületből álló, a fenntarthatósági szempontok maximális figyelembevételével tervezett komplexumba. A 26 ezer négyzetméteres, tavaly átadott létesítményt a vállalat felhőalapú épületmenedzsment szoftverével szerelték fel, amely a mintegy 60 ezer érzékelőből érkező adatok alapján optimalizálja folyamatosan az energiafelhasználást. A fejlesztés eredményeként sikerült elérni, hogy az IntenCity-ben az egy négyzetméterre jutó átlagos éves fogyasztás 37 kWh legyen, szemben az európai irodaépületeknél becsült 300 kWh-val.
Ráadásul a komplexum ezt a fogyasztást is megújuló forrásból származó energiából fedezi. Az épületen több mint 4000 négyzetméternyi napelemet helyeztek el, illetve két szélturbina is gondoskodik az áramellátásról. A napelemek és a szélturbinák kapacitása évente mintegy 970 MWh, ami nagyjából 200 háztartás fogyasztásának felel meg, és segítségükkel teljesen energiafüggetlenné válik a komplexum. A zöld működését összesen 300 kilowatt kapacitású akkumulátorok is támogatják, amelyek tárolják a fel nem használt energiát.
A Schneider Electric azon vállalatok közé tartozik, amely nem csak fejleszti és gyártja a fenntartható működést, energiagazdálkodást támogató megoldásokat, hanem aktívan alkalmazza is azokat. A társaság klímavédelmi törekvései az elmúlt időszakban számos elismerést kaptak, és a közelmúltban elnyerte az „Energy & Sustainability 2022 Microsoft Partner of the Year Award” díjat is. A Microsoft a „Partner of the Year Awards” díjjal azokat a partnereit ismeri el, akik az elmúlt évben kiemelkedő Microsoft-alapú alkalmazásokat, szolgáltatásokat és eszközöket fejlesztettek és szállítottak.
A Schneider Electric elismerésben részesült az ügyfeleknek nyújtott innovatív EcoStruxure szoftvermegoldásaiért, amelyeket a Microsoft technológiája, többek között az Azure Cloud és a Dynamics 365 segítségével valósított meg. A társaság EcoStruxure rendszerei segítettek a cég ügyfeleinek abban, hogy 2021-ben 84 millió tonnával csökkentsék szén-dioxid-kibocsátásukat, 2018 óta pedig már 347 millió tonna ez az csökkentésében, ami 2018 óta 347 millió tonna megtakarított vagy elkerült szén-dioxid-kibocsátást jelent. Ezeket a megoldásokat a Microsoft Azure támogatja, és az elektromos és digitális megoldások erejével segíti az ügyfeleket energia- és fenntarthatósági céljaik elérésében.