Itt a példa! Tájékoztatás a COVID védőoltásokról angol módra, magyarul

Itt a példa! Tájékoztatás a COVID védőoltásokról angol módra, magyarul

„Pártunk és kormányunk most is lemaradt, mint a borravaló. Már hetek óta el kellett volna indítani egy tájékoztató kampányt a védőoltásokról, ezzel is mérsékelve az oltásellenes álhírek terjedését.

Ide másolom az Egyesült Királyságban működő skót egészségügyi szolgáltató magyar (!) nyelvű tájékoztatóját. Mert ott még arra is figyelnek, hogy az emberek az anyanyelvükön is megkapják a megfelelő tájékoztatást. Nálunk egy ilyennek már ott kellene lenni minden postaládában.
Meg ennek kellene folyni a televízióban (az állami médiára idén 120 milliárdot költünk, szóval lenne hol közölni), és óriásplakátokon is ki kellene tenni a lényeget.” (Forrás: Facebook)




A vén hülye öregek! Na ezt le kellett írnom…

A vén hülye öregek! Na ezt le kellett írnom…

Bármerre nézek itt a fészen, mást sem látok, mint az idősek csesztetése és szépen írtam. Nézzük csak a vén hülyék álláspontját. Értetlenek lennének és nem te vagy az? Valóban bolondok lennének? Igen, ezek a vén idióták hozták létre a te életedet, tették picit jobbá, segítettek hozzá, hogy legalább neked, – ha már neki nem volt olyan fényes, hogy jobb legyen.

A bolond nagyi már hajnalban felkelt mire te felébredsz, az asztalon legyen a reggeli, finom sütiket csinált, hogy kedveskedjen neked, időnként a kis nyugdíjából, keresetéből boldogan csúsztatott a zsebedbe, mert neki már nem kell okostelefon, amit akkor is nyomkodsz, amikor vele kellene foglalkozni abban a félórában, vagy bicikli, netán új autó….

Neki már csak te maradtál! Ez a vén idióta, értetlen, ma már fölöslegessé vált lény, aki egykor érted dolgozott, érted élt és él ma is, – lehet, nem hibátlanul, hiszen megvolt a maga küzdelme, hogy neked kissé szebb jövőd legyen, te pedig ebben a nehéz időszakban szidod, átkozod, lehordod mindennek, megalázod úton útfélen, útban van, mert most is csak neked van igazad.

 

 

Valóban Ő a hibás? Ő akarta ezt az átkozott életet a nyakadba varrni, aki eddig érted élt? Eszedbe nem jut, hogy többet tett érted, több szeretet adott mint most te neki, mert te vagy hálátlan és nem ő idióta? Mi a vétke? Kimegy az utcára, elmegy vásárolni? Vajon miért is teszi? Mert meghalt a társa, magányosan él, netán betegeskedik, esetleg várja az elmenetelt, és nem érdekli már semmi. Oh, ne aggódj, te úgy se mész oda! Más meg rá se nyitja az ajtót, hiszen neki is vannak idős szülei, nagyszülei.

Elfelejted, te, aki szidod, átkozod, hibáztatod a vén öregeket, akik bevásárolni mennek, hogy ő már megfáradt a rögös úton, pont úgy, mint a te nagyszüleid, szüleid. Nem az öregek miatt kell otthon ülnöd, és szenvedned a magánytól és a bezártságtól. Ő ezt naponta átéli évek óta nélküled. Hol a baj? Nálad! Te nem mész hozzá, nem kérdezed meg nagyikám, miben segíthetek? Majd én bevásárolok, elmegyek a piacra helyetted, te csak maradj otthon, most én vigyázok rád és szeretlek, féltelek! Neked már nincs nagyid, bántsuk a másét?

Akkor tedd meg mások nagyijával, mintha a tiéd lenne, de ne átkozz, kárhoztass olyanokat, akiknek soha nem jártál a cipőjükben nem jártad végig útjukat ! Hiszen így könnyű! (Forrás: Facebook)

Kérek Mindenkit, higgye el nekem, hogy minden egészségügyi dolgozó napi szinten küzd a betegekért!

Kérek Mindenkit, higgye el nekem, hogy minden egészségügyi dolgozó napi szinten küzd a betegekért!

Kedves Ismerőseim, Barátaim, Betegeink!
Gondolkoztam, hogy megírjam-e a következő „pár” sort, avagy sem….
Mégis az írás mellett döntöttem, mert hátha lesz pár olyan, akihez eljut az üzenetem, kérésem.
Ma reggel ügyelet után (Győr, Petz Kórház, az ország talán második legnagyobb kórháza, aneszteziológiai ügyelet) nem túl rózsás a hangulatom….
A tények: a győri kórház érdemben közel teltházas COVID pozitív betegekkel, lassan minden korábbi osztály helyén koronavírusos betegek fekszenek.

 

 

A kórházban jelenleg 3 intenzív osztályon (eddig 1db központi intenzív osztály volt) küzdenek szó szerint a kollégáim a betegekért….2 intenzív osztály COVID-intenzív, 1 nem fertőzött betegeket ellátó intenzív osztály.
A betegek csak jönnek és jönnek, egyre fiatalabbak az intenzívre kerülő pozitív betegek…nem 80+, hanem 50+, 40+ vagy fiatalabb.
Az intenzíven dolgozó kollégák elmondása alapján, aki lélegeztető gépre kerül, annak sajnos kis esélye van a túlélésre. Kevés beteget tudnak megmenteni. Aki intenzíves szakorvos, szakdolgozó hozzá van szokva a küzdelemhez, halálhoz, de nem ehhez, ami most zajlik.

 

A környéki megyék kórházai beteltek, a mobil járványkórház, közel teltházas…intenzíves orvosok hívják egymást, hogy próbáljanak a betegeik számára valamelyik másik intenzíven helyet találni, mert ők már nem tudják hová tenni a beteget……TELE, TELE, TELE…..
És közben az egyéb betegek ellátása (balesetek, szívinfarktus, agyvérzés, mérgezés, szülések, stb. stb) ugyanúgy szükséges és nincs belőlük kevesebb, mint máskor.
Kérek tisztelettel Mindenkit, hogy vegye komolyan a járványhelyzetet, a védekezési rendelkezéseket!
Nem, nem most kell régen látott családtaggal, baráttal, stb összejövetelt, bulit tartani! Nem, nem most kell wellness hétvégére menni! Nem, nem most kell shopping napot tartani….stb, stb…

 

Kérek Mindenkit, higgye el nekem, hogy minden egészségügyi dolgozó napi szinten küzd a betegekért! A rendszer hibái, extrém mértékű túlterhelése és ebből adódó csúszások, várakozások nem a mi hibánk, nem mi tehetünk róla!
Igen, van, hogy türelmetlenek, ingerültek vagyunk. Emberek vagyunk, akik most már nagyon fáradtak és elkeseredtek. Elnézést kérünk érte!

 

Mi is emberek vagyunk, anyák, apák, nagyszülők, nők és férfiak családdal, gyerekekkel, betegségekkel, félelmekkel, bizonytalansággal tele, DE minden nap, mikor szolgálat van, akkor megyünk és megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet. Sokan közülünk, akik covid betegekkel dolgoznak akár kórházban, akár a mentőszolgálatnál, minden alkalommal a saját egészségüket, akár életüket teszik kockára másokért!
És itt álljunk meg egy pillanatra! Nem, nem pénzért tesszük ezt, és nincs akkora összeg, amelyért ezt megtennénk, ha nem tekintenénk ezt hivatásnak!
Ti, Önök, akik az elmúlt időszakban (tisztelet és köszönet a kivételeknek!) – sajnos egyre gyakrabban- szapuljátok/szapulják az egészségügyi dolgozókat, elgondolkoztatok/elgondolkoztak azon, hogy önként vállalva bemenne-e olyan helyre/lenne –e olyan emberek mellett, akiktől bármelyik percben megkaphatja azt a vírust, ami lehet, téged/Önöket is megbetegítheti, vagy akár meg is ölheti?!
Ezt mennyi pénzért vállalná hetekig, hónapokig? Csak őszintén!……ugye, ugye?

 

Kérek, mindenkit tisztelettel ne bántsatok/bántsanak minket!
Értetek/Önökért tesszük kockára egészségünket, életünket és a családunkét – mert ugye tünetmentesen mi is átadhatjuk a saját hozzátartozóknak- minden egyes nap, minden egyes műszakban, amikor dolgozunk ebben a jelen járványhelyzetben.
Köszönöm annak, aki ezt elolvasta!
Kérek, mindenkit, hogy vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra!
Mert lassan nem lesz más, mint halálhörgés és siralom….

(Forrás: Facebook)

Miért a koronavírus?

Miért a koronavírus?

Az emberiség pontosan azt a betegséget kapta, amelyikre szüksége volt. Már nem értékeljük az egészséget, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük, az egészségünkkel foglalkoznunk kell. Már nem értékeljük a természetet körülöttünk, ezért kaptunk egy betegséget, hogy minél kevesebbet tartózkodjunk a természetben.

Már elfelejtettük hogyan kell családokként élnünk,ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárt minket otthonainkban, hogy megtanuljunk ismét családként élni. Már nem tiszteljük az öregeket, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet az öregek sérülékenységére.

Már nem értékeljük az egészségügyi dolgozókat ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet a pótolhatatlanságukra. Már nem tiszteljük a tanárokat ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárta iskoláinkat, hogy a szülők maguk próbálják tanítani gyermekeiket.

Azt gondoltuk, hogy mindent megvehetünk, mindenhol ott lehetünk azzal és akkor amikor csak akarunk, ezért kaptuk a betegséget, ami megmutatja hogy mennyire nem természetes dolog is ez. Szabadidőnket bevásárlóközpontokban töltöttük, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük a boldogságot nem lehet megvenni. Nagyon sokat foglalkoztunk a külsőnkkel és mindig összehasonlítottuk azt másokkal, ezért kaptunk egy betegséget, ami eltakarta arcunkat maszkokkal, hogy megértsük a szépségünk nem ott van.

Azt gondoltuk a Föld urai vagyunk , ezért kaptunk egy betegséget , hogy az egészen aprócska láthatatlan valami megszelídítsen minket, iránymutatást adjon és egy kis megbékélést is. Ez a betegség nagyon sok mindent elvesz tőlünk, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy újból észrevegyük mi a legfontosabb az életben. (Forrás: Facebook)

A rák: elmondom, hogyan fogsz meghalni

A rák: elmondom, hogyan fogsz meghalni

Fáj a derekad már egy ideje, időpontot kérsz a háziorvoshoz. Ő beutalót ad, mondjuk, a reumatológushoz.

Időpontot kérsz, kapsz is, 3 hónap múlva. Ő nem talál semmit, de nem is nagyon foglalkozik veled, pedig elég lenne egy ct. Visszamész a háziorvoshoz.

Ő töri a fejét, elküld a nőgyógyászhoz. Időpontot kérsz, kapsz is, másfél hónap múlva. Ő sem talál semmit, de nem is nagyon foglalkozik veled, pedig elég lenne egy szimpla ultrahang. Kicsit vársz, mielőtt visszamész a háziorvoshoz, mert már ciki az egész.

Aztán mégis, mert már nem csak a derekad fáj. Röstelkedsz, időpontot kérsz, háziorvos is kissé feszült, mondja, biztos idegi alapon van, manapság mindenkinek idegi alapon van minden. A tb, amit fizetsz, az nem idegi alapon van, az csak úgy van, értelme nem sok. Háziorvos elküld belgyógyászati vizsgálatra.

Időpontot kérsz, bár január van, júliusra kapsz, hiába próbálsz egyezkedni a feszült asszisztenssel, gyűlöl, pedig nem is ismer. Kicsit elgondolkodsz azon, hogy miért ilyen undok, aztán arra jutsz, hogy nyilván azért, mert beteg vagy, és valahogy minden beteg eltér a normálistól, tehát deviáns, az meg macera, procedúra és meló, szóval megérted, hogy ismeretlenül is utál.

Valahogy már így vagy magaddal te is. És még az a fájdalom is. És hogy teher lettél, nem csak az egészségügynek, de a családod is felbolydult.

Aztán a diagnózis… Azonnal kórház. Hirtelen felgyorsulnak az események, csak kapkodod a fejed, a harmadik nap reggel még azt gondolod, hogy lesz negyedik nap is. Nem lett, annyi volt az áttét. És képzeld, már egy hete halott leszel, de még mindig lesz olyan eredményed, ami nem készült még el.

Nem hiszed? ……..

(Forrás: Facebook)

Schobert Norbi szerint a nők elhízása miatt mennek tönkre a házasságok

Schobert Norbi szerint a nők elhízása miatt mennek tönkre a házasságok

A fitneszguru kijelentette: az a nő, aki nem nyeri vissza szülés után a leánykori alakját, ne csodálkozzon, ha elhagyják.

Schobert Norbi a Facebookra feltöltött videójában arról beszélt, hogy a házasságok tönkremenetelének leggyakoribb oka a nők elhízása.

Véleménye szerint a nők képesek pusztán lelki vonzalomból összebújni a párjukkal, a férfiaknál azonban az intim együttlét pusztán a testi vágyakról szól.

Márpedig ha valaki elvett egy 58 kilós nőt feleségül, aki néhány év és pár gyerek után 78 kilósra hízott, akkor nem fogja őt megkívánni, és aki mást mond, az hazudik – mondta.

„És így lesznek a gyerekek félárvák, hogy a nők felszedik azt a húsz-harminc kilót, és nem tudják leadni” – vélekedett Norbi.

Norbi videójához az egyik hölgy ezt kommentelte:

„Kedves Norbi! Én úgy gondolom, nem csak a nőktől kellene elvárni hogy adjanak magukra, hanem a férfiaktól is! Ez a videó azt sugallja, hogy a férfiak lehetnek kövérek, igénytelenek mert a nők úgyis a lelküket szeretik. Ezzel így nem értek egyet, mindkét félnek adnia kell magára!”

Norbi videójára 70 kilósan, 7 héttel a szülése után Tóth Gabi így reagált.