Tüntettek a Balatongyörök és Vonyarcvashegy között épülő ipari kikötő ellen

Tüntettek a Balatongyörök és Vonyarcvashegy között épülő ipari kikötő ellen

Nagyon nagy tisztelettel köszöntök mindenkit és szívből örülök, hogy ennyien eljöttetek és velünk együtt gondolkodtok azon, hogy itt ne legyen IPARI KIKÖTŐ, és ezért a célért együtt dobban a szívünk. Talán azért is vagyunk emelkedett hangulatban, mert ahol most állunk, az nem egyszerű partszakasz, az nem csak egy domb a Balaton partján, hanem ez egy szent hely.

A település történetéhez hozzá tartozik, hogy közel ezer éve, amikor Szent István király rendeletére tíz falu épített egy templomot, itt már volt egy, és 1333-ban a pápai tizedjegyzék szerint már egy Balázs nevű plébános itt szolgált és nyújtott lelki vigaszt a rászorulóknak. Mert az embereknek akkor is kellett és most is kell biztató szó, egy őszinte mosoly, egy kézenfogás, hogy érezzük egymás erejét, ahogy most lehet érezni a közösség erejét, ami azt kiáltja, hogy NEM AKARUNK IPARI KIKÖTŐT a Szent Mihály kápolna szomszédságában.

Nem akarunk, mert ezt a merényletet nem szabad megengednünk sem a Balaton, sem a települések ellen. Nem tudjuk, ki volt az ötletgazda, nem tudjuk, milyen egyeztetések folytak az elmúlt hónapokban a települések vezetőivel, és azt sem tudjuk, hogy a választások előtt a kampányidőszakban miért nem került ez említésre. Csak sejtjük, hogy itt komoly érdekek mentén rajzolódott ki az ipari kikötő terve egy olyan kőrakóval kiegészítve, ami végleg megkeseríti a turisztikai elképzeléseket. A kőszállító kamionokat nem lehet ráengedni az amúgy is zsúfolt 71-es útra, mert nyáron a közlekedés így is kaotikus állapotban van.

Nem tudunk belemenni olyan kompromisszumokba sem, amit mostanában akarnak a torkunkon lenyomni, hogy csak a turisztikai szezon után lenne kőszállítás! Hát az ITT ÉLŐ EMBEREK nem számítanak? Azoknak minden mindegy? Hát NEM! Nincs kompromisszum, nincs iparvágány és nincs ipari kikötő!

Itt már a szocializmusban volt egy kőrakó akkor, amikor a badacsonyi bazaltot sokat bányászták és itt rakták le, amikor a dolomitbányákat bontották. Az itt élők, a régi öregek tudják, hogy az mivel járt. Porral, zajjal, környezetkárosítással. Azt sikerült megszüntetni az elődöknek, mi ezt ne hozzuk vissza. A mi feladatunk, hogy megőrizzük a turisztikai értékeket, a Balaton vízminőségét, a környezetet, mert ezt a természeti értéket nem nagyapáink hagyták ránk, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Nagy a felelősségünk az utódokkal szemben a következő évtizedekre, sőt évszázadokra is. Ezért a vízminőségre nagyobb figyelmet kell fordítani, mint eddig. A keszthelyi öbölben a kotrást rendszeresebbé kell tenni, évek óta megteltek az iszapcsapdák, legyen kormányzati támogatás a vízminőség védelmére. A tavaly nyár végi algásodás már figyelmeztetés volt, hogy itt valami nincs rendben.

A balatoni iszapot ott helyezzék el, ahol keletkezett! A nyugati medencéjét itt, a többit ott, ahol termelődött. Ne legyen Balatongyörök az összes iszap lerakóhelye, mert abba belefulladunk. A szakmai, környezetvédelmi irányítás kapjon nagyobb hangsúlyt a BALATON életében, és ne a lobbierejű beruházások nyomják el az észérveket.

Mi veletek együtt azon leszünk, hogy ez valósuljon meg, és ne az ipari kikötő!

Végezetül nem hagyhatjuk ki a 40 halász történetét, akik Isteni segítséggel, csodával határos módon menekültek meg a zajló jégtábláról, amikor megfordult a szél és nem a BALATON közepe felé vitte a jégtáblán rekedt 40 halászt, hanem partra sodorta őket a Szent Mihály domb lábánál. Fogadalomból kápolnát építettek 300 évvel ezelőtt.

Bízom benne, hogy fordul a szél, és ahogy a 40 halász megmenekült, úgy menekülnek meg a települések az ipari kikötőtől is, de ehhez kell az összefogás, a lelkesedés és a kitartás, az erő, ami mindannyiunkban meg kell, hogy legyen! Köszönöm, hogy eljöttetek, meghallgattatok és velünk vagytok!

2019. 11.16. Kiss László Tibor. (Forrás és fotók: Facebook)