Karácsonyra szinte „kötelező” karácsonyfát venni. Az azonban nem mindegy, hogy milyet. Az egyiknek jó az illata, de hamar hullik a levele, a másiknak ritkásak az ágai és nehéz feldíszíteni, a harmadik látszólag mindenben megfelel, de nagyon drága. Mielőtt döntést hozunk, azt sem árt tisztázni, melyik terem meg Magyarországon, hogy ne olyat vegyünk, amit erősen környezetszennyező módon, ezer kilométerekről utaztattak. A kérdések tisztázására a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének igazgatóját kértük fel.
– Hazánkban egyedül az erdei fenyőt tekinthetjük egyértelműen őshonos fenyőfajnak, azt is csak a nyugati határszélen. Ugyanitt a lucfenyő és a fehér jegenyefenyő őshonossága viszont már vitatott a szakemberek között. Az ország más részein – további fenyőfajokkal együtt – ezek is csak elültetve fordulnak elő. A Debreceni Egyetem (DE) Botanikus Kertjében mind megtalálhatók és nem csak olyan kis méretekben, ami beférne egy lakásba – ismertette Takács Attila.
A hozzánk közel eső erdélyi és felvidéki hegyekben a lucfenyő az uralkodó, de erdei fenyő és jegenyefenyő is előfordul, melyek arrafelé őshonosak, természetes módon szaporodnak. A legmagasabb régióban a törpefenyő a jellemző.
– A fenyőfa szépsége, drágasága szubjektív dolog, a tartóssága viszont egyértelmű. A luc és az ezüstfenyő elég hamar és nagy mennyiségben pergeti a levelét, a Nordmann-jegenyefenyő és a duglászfenyő a fűtött lakásban tartósabbak – magyarázta a szakértő.
(Fotó: archív. Fenyőfákat vágnak ki egy ültetvényről 2019. november 19-én a Zala megyei Nemespátrón. MTI/Varga György)
A Botanikus Kert vezetője szerint arról, hogy az árusnál lévő fenyő mennyire friss, a legkönnyebben úgy tudunk meggyőződni, ha egy kicsit a földhöz ütögetjük az alját, a törzsét. A hetekkel ezelőtt kivágott luc erősen szórni fogja a tüskéit. A jegenye, a Nordmann- és a duglászfenyő esetében a leveleket érdemes megtapogatni, minél régebbi vágású, annál szárazabb. A frissen vágott fenyő vágásfelületén a gyanta is jól látszik. Aki frissesség tekintetben biztosra akar menni, jól teszi, ha egy termelőt keres fel és az ültetvényen előtte vágják ki a fát. Kisebb számban, mint Zalában, Vasban vagy Somogyban, de régiónkban is találhatók ilyen helyek.
Takács Attila azt is ajánlja, hogy akinek a fenyő illata is fontos, válasszon inkább friss lucot vagy a ritkább erdei-, illetve fekete fenyőt. Ezek ugyanakkor kevésbé felelnek meg a mai divatnak és nehezebb őket feldíszíteni. A kompromisszumra nyitottaknak a duglász ajánlható.
Az igazgató kiemelte: amennyiben azt is szeretnénk, hogy a friss vágású fa sokáig üde maradjon, érdemes vízbe vagy nedves talajba állítani. Ne tegyük a növényt nagyon meleg helyre és időnként vízzel permetezzük meg a lombját.
– A földlabdás fenyőfát karácsony után azonnal ne ültessük ki a kertbe, inkább néhány hónapra tegyük félre a lakáson kívüli hűvös, legfeljebb enyhén fagyos helyre. Az ültetésre azért érdemes március környékéig várni, mert a növény csak akkor hoz majd új gyökereket. A földlabdás fenyőt csak egyszer lehet a lakásba bevinni, a következő karácsonykor ezt már ne tegyük meg vele, mert amikor kiveszik a földből, sok hajszálgyökere elszakad és ezt kétszer valószínűleg nem bírja pótolni – osztotta meg ismereteit Takács Attila.
Hangsúlyozta, hogy karácsony után a lehullott tűleveleket ne tegyük a komposztba, mert azok magas viasztartalmuk miatt csak több év alatt bomlanak le, ráadásul el is savasítanák a komposztot.
A Botanikus Kertben jelenleg 25-30 szigorúbb értelemben vett fenyő faj él, ha a változatokkal (fajtákkal) is számolunk, akkor még több. A fenyőkön kívül sok más örökzöld nyitvatermőt nevelnek: tuják, tiszafák, borókák, ciprusok, hamisciprusok, cédrusok termetes példányai gyönyörködtetik az ide látogatókat.
– Azok, akik úgymond környezetvédelmi megfontolásból nem élő, hanem műfenyőt szereznek be, butaságot csinálnak, mert a műfenyő előállítása és egyszer majd a megsemmisítése környezetszennyezéssel jár. Ezzel szemben a karácsonyfaárusoknál kapható élő fenyőket nem a természetes erdőkből vágják ki, hanem erre a célra kialakított ültetvényekről. Amíg a kis növények elérik a vágásérett kort, számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, például széndioxidot kötnek meg – hívta fel a figyelmet Takács Attila. (Forrás: Debreceni Egyetem/Helló Sajtó)
A karácsonyi őrület egyre korábban rúgja ránk az ajtót: idén már októberben felkerültek a karácsonyi díszek a bevásárlóközpontokra, de a fenyőfa-idény is egyre korábban kezdődik. Noha a fenyőtelepek költségei nőttek, sokan döntenek úgy, hogy nem emelik az árakat az idei szezonban, az online fenyővásárlás pedig egyre népszerűbb.
Alig ment le a Halloween-őrület, máris karácsonyi díszben pompázik a legtöbb üzlet. Sokan ilyenkor döbbennek rá, hogy alig néhány hét, és itt a karácsony, így ha szeretnék elkerülni az ünnepek előtti kapkodást és tumultust, már a fenyőt is beszerzik. Az árak évről évre nőnek, tavaly azonban elértek egy lélektani határt, ami miatt több kereskedő is úgy döntött, idén már nem emel árat.
„A nordmann fenyő a legdrágább, tízezer forint körül van métere, ez azonban érthető is, hiszen ez a fajta igényli a legtöbb gondoskodást, ráadásul kétszer annyi időbe telik, míg kivághatóvá válik, mint a lucfenyő. A luc ennek megfelelően körülbelül a nordmann árának a feléért megy, az ezüstfenyő pedig valahol a kettő között helyezkedik el, ennek 6-7 ezer forintot ér métere. Tavaly egy olyan lélektani határt értek el a fenyőárak, hogy – bár a költségeink nőttek – idén nem tervezünk áremelést, sőt, számos akcióval és nyereményjátékkal is készülünk” – magyarázza Udvardy Bence, a www.fenyofa.com tulajdonosa.
(Fotó: fenyofa.com)
Nem környezetbarátabb a műfenyő
A szakértő arra is rávilágított, hogy egyre népszerűbb az online rendelés, ami november elsejével indul. Sokan már ekkor leadják a rendelést, hogy ezt a karácsonyi teendőt kihúzhassák a listáról, és a legszebb fák közül választhassanak.
„Azt látjuk, hogy évről évre többen rendelik online a karácsonyfát, ennek az is az oka, hogy nem kell bajlódniuk a szállítással, ráadásul a mintegy 1500 feltöltött fa a legszebbek közül kerül ki. A pandémia alatt kezdett berobbanni az online favásárlás, és azok mellett, akik akkor minket választottak, egyre többen választják mások is ezt a lehetőséget” – tette hozzá Udvardy Bence.
A szakértő szerint sokak számára szempont a környezetvédelem is, ám ezzel kapcsolatban számos tévhit tartja magát még ma is. A műfenyő ugyanis nem feltétlenül a legkörnyezetbarátabb megoldás.
„Az általunk feltöltött fákat még kivágatlan állapotban fotózzuk és csak azokat vágjuk ki, amelyeket megvásároltak. Ilyenkor azonnal telepítünk is helyette másikat, ami azért is kulcsfontosságú, mert a növendék fák rengeteg széndioxidot képesek megkötni. A messziről – például Dániából – importált fák a szállítás miatt nagy terhet rónak a környezetre, ahogyan a műfenyők előállítása is, ráadásul ezek sokkal nehezebben bomlanak le, a bomlástermék pedig kifejezetten káros” – tette hozzá Udvardy Bence.
A szakértő szerint az idei karácsony slágere immár hagyományosan a nordmann, ebből is a két méter körülieket keresik a leginkább.
„A legtöbben a 2,2-2,5 méteres nordmannt választják, mert ez a legszebb és ez kezd el a legkésőbb hullani. A földlabdás fák eladása egyre inkább visszaesik, aminek az is lehet az oka, hogy 5-6 éves fákról van szó, amelyeknél már rizikósabb az átültetés és kisebb eséllyel maradnak életben” – magyarázta a www.fenyofa.com tulajdonosa.
A Costa Coffee és az Opinio felmérése szerint a megkérdezettek majdnem fele legfeljebb 20 000 forintot költ a karácsonyi vacsorára.
A Costa Coffee és az Opinio felmérése szerint a megkérdezettek majdnem fele legfeljebb 20 000 forintot költ a karácsonyi vacsorára, 16 százalékuk 20 ezer és 30 ezer forint között szán erre a célra.
A Costa Coffee tájékoztatása szerint a magyarok 6 százaléka 30 ezer és 50 ezer forint között, 4 százaléka több, mint 50 ezer forintot tervez áldozni az ünnepi fogásokra. Ugyanakkor a válaszadók negyede nem költ erre, mivel vagy vendégségbe megy, vagy nem ő fizeti a karácsonyi vacsorát.
A kutatás alapján az ajándékok terén egyre nagyobb tudatosság a jellemző a magyarokra.
A megkérdezettek 35 százaléka ugyan vesz ajándékot, de előre megbeszélt összeghatár alatt teszi azt. Minden negyedik válaszadó kifejezetten hasznos, a mindennapi életben szükséges dolgokat vásárol, míg a válaszadók ötöde egyáltalán nem vesz idén ajándékot.
A megkérdezettek 8 százaléka költ prémium ajándékokra, például magas minőségű kávéra, ugyanennyien számoltak be arról is, hogy a vásárlás közben néha “elszalad velük a ló”, és sokat költenek ajándékra. Érdekes, hogy mindössze a válaszadók 5 százaléka gondolkodik saját készítésű ajándékokban – közölte a Costa Coffee. A karácsonyi ajándékbeszerzést a megkérdezettek 39 százaléka december elején kezdi el.
A felmérésben megkérdezték, hogy mi az a három dolog, amit örömmel elhagynának a karácsonyból. Az élen a bevásárlás és tömeg, az extra kiadások, és a tökéletességre törekvés, valamint az ezzel járó feszültség állt.
A Costa Coffee és a Caffe Vergnano kizárólagos forgalmazója Magyarországon a Coca-Cola HBC Magyarország. A kutatást az Opinio a Coca-Cola HBC Magyarország megbízásából 2023 decemberében 1151 fő megkérdezésével készítette.
A minta reprezentatív a magyar 16-59 éves korú, okostelefonnal rendelkező lakosságra, kor, nem, végzettség, lakóhely típusa és földrajzi elhelyezkedése szerint. MTI
Az MBH Bank reprezentatív kutatása szerint az emberek közel fele költ többet a tervezettnél karácsonyi ajándékokra, amire a legtöbben az idén 50-100 ezer forintot szánnak – tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t hétfőn.
A kutatásban megkérdezettek nagy része (78 százalék) tervezi előre a kiadásait, 49 százalékuk mégis úgy gondolja, hogy hajlamos a túlköltekezésre az ünnepi időszakban.
(A fotó illusztráció)
A felméréséből kiderült, hogy a többség 3-4 héttel karácsony előtt kezdi meg az ajándékok beszerzését, és csupán két százalék hagyja a végére a vásárlást.
Átlagosan hat embert ajándékoz meg mindenki, a legnépszerűbb ajándék az édesség és a könyv. A válaszadók közül minden harmadik (36 százalék) ad valamilyen “élményt” szeretteinek, és továbbra is népszerű választás a gyermekeknek a társasjáték. A megkérdezettek több mint fele az együtt töltött időre és a közös programokra helyezi a hangsúlyt.
Az ajándékozásban is egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság; a megkérdezettek 41 százaléka a csomagolással, 11 százalékuk a tudatos vásárlással járul hozzá a környezet védelméhez.
Az MBH Bank felmérése szerint az emberek 34 százaléka aktuális fizetéséből, 29 százaléka általános tartalékból, míg 18 százaléka a vásárlásra félretett pénzből vesz ajándékot.
A válaszadók 7 százaléka év végi jutalmából, míg minden tizedik ember hitelből – hitelkártya, folyószámlahitel, banki kölcsön, gyorskölcsön – fedezi ezeket a kiadásokat.
A hitelkártyával rendelkezők átlagosan 27 ezer forint összegben tervezik felhasználni a hitelkeretüket, ami 10 ezer forinttal meghaladja a tavalyi eredményt – tudatta hétfőn az állami hírszolgálat.
Színház- vagy koncertjegy, könyv, ékszer, parfüm – világszerte ezek a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok, ám a férfiaknál még mindig a bor az igazi jolly joker. De hogyan találjuk meg a tökéletes bort, ha nem ismerjük a megajándékozni kívánt ismerős, rokon vagy munkatárs ízlését?
„Fontos, hogy az ünnepi asztalon legyen egy palack kiváló minőségű magyar bor vagy pezsgő” – mondja Benesch Antal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza, hozzátéve: nemcsak a karácsonyi ételek mellé, de ajándéknak is kiváló választás a bor. „Egy jó bor érték. Ha otthon, karácsonykor felbontjuk, és a kóstolás után érzelmeket is kivált belőlünk, akkor az ajándék elérte a célját” – teszi hozzá.
(Fotó: Dancsecs Ferenc)
De mit tegyünk, ha fogalmunk sincs, milyen bort szeret a megajándékozni kívánt ismerős, rokon vagy munkatárs? Ha még az alapinformációkkal sem vagyunk tisztában, vagyis nem tudjuk, hogy vörös- vagy fehérbort, esetleg rozét iszik-e szívesen?
Idézzük fel a közös élményeket!
A közösen átélt élmények jó kiindulási pontot jelenthetnek a bor kiválasztásához. A nyári balatoni strandolást felidézhetjük egy palack balatoni olaszrizlinggel, egy korábbi szilvesztert egy üveg pezsgővel vagy proseccóval, egy jól sikerült céges túrázást pedig az adott régió egyik kiváló vörös- vagy fehérborával.
Az ínyenceknek egészen biztosan örömet okoz, ha csokoládéból és borból állítunk össze ajándékcsomagot, ezek ugyanis meglepően jól illenek egymáshoz. Persze nem mindegy, milyen csokoládéhoz milyen bort választunk. Tej- és fehércsokival nem érdemes kísérletezni, helyette vásároljunk minél magasabb kakaótartalmú étcsokoládét, és társítsuk egy üveg cabernet sauvignonnal vagy pinot noirral.
(Fotó: Dancsecs Ferenc)
Vásároljunk bort a karácsonyi menühöz
Jó megoldás az is, ha a hagyományos karácsonyi ételekhez választunk borokat – azt ugyanis még egy munkahelyi ebédszünetben is könnyen, feltűnés nélkül ki lehet deríteni, kinél mi a menü szenteste, utána pedig már csak meg kell találnunk a fogásokhoz leginkább passzoló bort. „Egy palack finom bor a kedvenc karácsonyi ételedhez” – írjuk ezt a kísérőkártyára, így rögtön személyessé válik az ajándék.
Nincs igazán nehéz dolgunk, a legtöbb család ugyanis a hal, a töltött káposzta, a kacsa és a pulyka négyszögben mozog, amikor az ünnepi ételsort összeállítja. Ezek közül a legnépszerűbb a hal, amelyhez leginkább a könnyű fehérborok illenek, például a sauvignon blanc, az olaszrizling vagy a rajnai rizling. „Az olaszrizling például kiváló párosítás a halból készül fogásokhoz, akár klasszikus rántott marinált ponty, akár tengeri halétel kerül az ünnepi asztalra” – mondja a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza.
Benesch Antal, a mindszentkállai és felsőörsi birtokkal rendelkező pincészet vezetője a töltött káposztához alapborcsaládjuk, a Vesprim Infula Rozé és Rouge tételeit, a kacsasülthöz a Mandorla borcsalád Rajnai Rizlingjét és a már említett Vesprim Infula Rouge borát, míg a pulykához a Mandorla Sauvignon Blanc-t ajánlja „A klasszikus karácsonyi süteményekhez, például a mákos és a diós bejglihez pedig az Érseki Pincészet prémium borcsaládjának, az 1277-nek a Rajnai Rizlingjét érdemes kóstolni” – teszi hozzá.
(Fotó: Nagy Lajos)
Borrajongóknak: újdonságok és extrák
Nem feltétlenül könnyebb a dolga annak, aki olyan rokont, ismerőst vagy munkatársat szeretne meglepni egy palack borral, aki jártas a borok világában. Ilyenkor érdemes olyan tételeket választani, amelyek nemrég kerültek a piacra, esetleg olyanokat, amelyek a világ egy kevésbé ismert, de különleges borvidékén készültek. Jó döntés az is, ha olyan bort választunk, amelyet egy neves versenyen díjaztak.
Az igazi borrajongóknak akár kiegészítőket is vásárolhatunk. Az elmúlt évek egyik slágere a rozsdamentes acélból készült borhűtő pálca, amely egyesíti magában a borhűtő és a kiöntő szerepét: a felbontott palackba helyezve gyorsan lehűti a bort. A vörösborok kedvelőinek egy szép dekantáló is tökéletes választás lehet, de akár egy különleges borkurzusra is beírathatjuk őket.
És mit ne tegyünk?
A legfontosabb szabály: karácsonyi ajándéknak csak jó minőségű bort vásároljunk, nem most van itt az ideje a „forralt bornak jó lesz” típusú választásoknak. Nem feltétlenül kell a tíz-húszezer forintos tételek közül választani, kiváló magyar borokat találhatunk a 2-3 ezer forintos kategóriában is. Ha bizonytalanok vagyunk, a borszaküzletekben segítséget is kaphatunk a döntéshez.
Ha nem ismerjük a rokon/barát/munkatárs ízlését, és biztosra szeretnénk menni, válasszunk a legnépszerűbb borfajták közül választunk – matematikailag így a legnagyobb az esélyünk arra, hogy eltaláljuk az ízlését. A nemzetközi felmérések szerint az elmúlt évek egyik nagy slágere a sauvignon blanc, de továbbra is közkedvelt a chardonnay, a pinot noir, a rizlingek, valamint a cabernet sauvignon.