Charlie idén évadzáró Aréna-koncertjével búcsúztatja az évet

Charlie idén évadzáró Aréna-koncertjével búcsúztatja az évet

„Maradj bátor, aki voltál egykoron, sosem azt képzeltük el, amit itt hagyunk, egy félig kész világ „A fáklya” – minden fáklya – égjen tovább” – így énekli Horváth Károly, Charlie utánozhatatlan hangjával, amely dalt már korábban többezer ember előtt bemutatott a Szent István Bazilikánál neves világhírű zenei legendákkal, a Mandoki Soulmates tagjaival. „A fáklya” az újonnan kiadott Bartók inspirálta ’Magyar Képek’ című gyönyörű jazz-, rock-, és pop melódiák vezérelte Mandoki Soulmates-lemez egyik legmeghatározóbb felvétele, egyben az album záró kiadványa. 

Charlie, aki az egész évet végig koncertezte, még egy nagyszabású show-val zárja az évet december 29-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az egész éves hajtást meghitt karácsonyi környezetben, békében szeretné eltölteni szeretteivel, így mesélt róla: „Fiammal, Ákoskával feleségével, Évikével és unokámmal Erikkel töltjük idén a karácsonyt. Évike csinálja a mézes sütiket, én pedig szívesen főzök ilyenkor! Meghitt, jó hangulatban töltjük el, emlékezve arra, amikor kisgyerek voltam! Szilveszterkor nem vállalok fellépést sehol, hisz januártól decemberig megállás nélkül zenéltünk!” – mesélte Charlie, a világhíres zeneszerző-szövegíró, énekes-dobos zenésztársával, Leslie Mandokival együtt egy igazán reményt adó, generációkat is összetartó zeneszámot alkottak „A fáklya” címmel.

„Régre nyúló történet a miénk Leslie-vel, hiszen több mint 40 éve ismerjük egymást, amikor egykori együttesem, az Olympia koncertjeire járt a MOM-ba. A 25. évét ünneplő ’Találkozások’ lemez ötletével Leslie engem is megkeresett annak idején, hogy egy magyar albumot tervez Demjén Rózsival, Somló Tamással, Zoránnal, Cserháti Zsuzsával és velem Münchenben, amiből egy zseniális lemez lett. Most pedig a ’Magyar Képek’ alkalmából ismét nagy művészekkel dolgozhattam egy albumon, köztük van Ákos, Caramel, Mező Misi, Pápai Joci, Szakcsi Lakatos Béla és Zséda is.”

„A fáklya” pedig mindannyiunk szívében lángot gyújt blues-os hangulatával, és biztató üzenetével – Leslie, akinek szívében kiemelt helyen van Charlie, így mesélt az újabb közös munkáról és a szerzemény hátteréről: 

A legnagyobb kérdés, amit feltehetünk, hogy milyen fáklyát adunk át a gyerekeinknek, unokáinknak. A rendszerváltás után, amikor leomlott a vasfüggöny, hála a töretlen magyar szabadság vágynak, csodálatos időszak állhatott volna előttünk, de valahogy mégis bejött a képbe a kapzsiság, a kaszinókapitalizmus. Nemcsak ”A fáklya”, de az egész album arról szól, hogy mi köt minket valójában össze, mi az ami minket éltet: az ünnepek közeledtével még fontosabb, hogy lássuk, ez a család, a barátok, a nemzet, Európa, az összetartás! „A fáklya”, amit a gyermekeinkben látunk, talán jövő évre egy szebb, jobb, békésebb világot hoz, ezért tartsunk össze, bízzunk bennük és vigyük tovább a lángot! Hálás köszönet Horváth Attila szövegírónak, a zseniális magyar fordításért, ahogy gyönyörűen átültette az én angolul írt, eredeti szövegemet csodálatos anyanyelvünkre, köszönöm Charlie-nak, hogy hozta a rá jellemző, tipikus Charlie erőt az énekben. Ő mindig olyan tisztelettel van a zene és közönsége iránt – ő a magyar Soulmates vagyis lelkitárs, akit mindig meghívunk, ha Magyarországon járunk, és a hetvenedik születésnapjára meghívtuk a Grammy koncertünkre is az Egyesült Államokba! Nem utolsó sorban köszönet a csodálatos Zsédának a vokálok felénekléséért, hisz vele is már hosszú a kapcsolatunk, egy csodálatos művésznő, minden találkozás egy öröm. Nekem ennek a dalunknak a magyar változatát összetenni a stúdiómban is komoly és mély művészi élmény volt”.

Rámehet az egészségünkre a karácsonyi stressz

Rámehet az egészségünkre a karácsonyi stressz

Általánosságban elmondható, hogy az utóbbi években romlott az emberek stresszfeldolgozó képessége, ami különböző kórképekben nyilvánulhat meg. Szentiványi Rita gyógytornász-manuálterapeuta szerint a karácsonyi hajtásban sokaknál jelentkeznek mozgásszervezi panaszok, fej- és nyakfájdalom vagy akár fülzúgás a túlterheltség következtében, ami hosszú távon degeneratív elváltozásokat idézhet elő. Ezt megelőzendő érdemes otthon relaxáló és nyújtógyakorlatokat végezni, de a tünetek manuálterápiás kezelésekkel akár teljesen meg is szüntethetők.

Mindenki arra törekszik, hogy a szeretet ünnepe meghitt hangulatban teljen, de a készülődés és a szűk időkeret rendkívüli nyomást gyakorol az emberekre. Ugyan a hétköznapi stresszel az év más szakaszaiban is szembe kell néznünk, ilyenkor a megszokottnál is túlterheltebbek vagyunk, amin nem segít az sem, hogy a stresszfeldolgozó képességünk sem a régi.

a person hiding a gift
Photo by Any Lane on Pexels.com

Szentiványi Rita, a MozgásKlinika alapítója arról beszélt, a fel nem dolgozott stressz kórképekben nyilvánulhat meg, melyek közül a leggyakoribbak a mozgásszervi panaszok, a fej- és nyakfájás és a fülzúgás.

„Ezek ilyenkor még csak tünetek, nem egy konkrét patológiai elváltozásról beszélünk. De ha nem foglalkozunk velük és fennmarad a fájdalom, akkor idővel módosul a testtartásunk. Ez a porckorong elváltozását idézheti elő, de gyakoribbá válhatnak a csigolyabetegségek is. Éppen ezért már a kezdetek kezdetén fontos kezelni a tüneteket” – magyarázta a gyógytornász-manuálterapeuta.

Úgy folytatta, a tagadás és a halogatás struccpolitika és nem vezet eredményre. Ha nem foglalkozunk a problémákkal, azok súlyosbodhatnak és később akár visszafordíthatatlanná is válhatnak. Nem kell tehát hozzászokni a fájdalomhoz, hisz azon túl, hogy kihat a teljesítőképességeinkre és az ünnepekre is, az újév is keservesen alakulhat utána.

(Szentiványi Rita)

Öngyógyító folyamatot indít be a manuálterápiás kezelés

A szakember szerint ahogy minden betegség esetében, úgy a mozgásszervi problémáknál is a megelőzésre kell fektetni a legnagyobb hangsúlyt.

„Ahogy a munkánál figyelünk az időbeosztásunkra, úgy az ünnepek előtt is fontos ezt figyelembe venni. Magunkra is szánjunk elég energiát, a karácsonynak nem arról kell szólnia, hogy kizsigereljük a szervezetünket. Kikapcsolódhatunk akár egy forró fürdővel vagy egy hosszabb sétával is” – mondta.

Szentiványi Rita közölte, ha nem sikerül teljesen feldolgozni a stresszt, vagyis pszichésen nem kapunk hozzá elég támogatást, akár az izmok szintjén is elérhetjük a relaxációt és közvetlenül hathatunk az elmére. Példaként említette a relaxáló gyakorlatokat, de akár 5-10 perc nyújtás is hasznosnak bizonyulhat, nem beszélve a sport fontosságáról.

„A nyakfájdalom, fejfájás és fülzúgás összefügghetnek, ezek manuálterápiás kezelésekkel teljesen meg is szüntethetők, hiszen a technikának pont az a legnagyobb értéke, hogy egy kezelésen belül az összes területre tudunk hatni. Olyan receptorokat ingerlünk, amelyek közvetlenül a fájdalmat okozzák. A kezelések után ráadásul beindul egy öngyógyító folyamat: javul a testtartásunk, könnyebb lesz kihúzni magunkat, helyreáll a keringés a nyaki szakaszon, a csigolyák pozíciója is természetes helyzetbe mozdul” – zárta szavait a MozgásKlinika alapítója.

Kevesebb magyar utazik idén karácsonykor

Kevesebb magyar utazik idén karácsonykor

Jóval kevesebben indulnak útnak az idei ünnepi szezonban, mint amennyien otthon maradnak – a válaszadók közel 70 százaléka egyáltalán nem megy sehová karácsonykor – derül ki az Oszkar.com Telekocsi felméréséből. A kutatás rávilágított arra is, hogy azok, akik mégis elhagyják otthonukat, saját vagy ismerősök autójában teszik ezt. A hatósági benzinárak eltörlésével az autózás költségei jelentősen megnőttek, ezért aki nem akar lemondani a négy kerékről, annak érdemes megtöltenie utasterét – javasolja az Oszkar.com Telekocsi.

A hazai karácsonyi utazási szokásokat mérte fel idén decemberben az Oszkar.com Telekocsi. A kutatás során megkérdezettek 70 százaléka egyáltalán nem tervez utazni, 89 százalékuk pedig családjával tölti az ünnepeket. Míg a 18-34 éves korosztály egyharmada útnak indul, addig a 35-44 éves korosztály 75 százaléka felelte azt, hogy sehova sem megy karácsonykor. 45 év felett azonban ismét növekszik az utazási kedv, a felmérés szerint ennek a korosztálynak közel fele tervezi elhagyni otthonát ebben az időszakban.

street at night
Photo by HAKAN KIYMAZ on Pexels.com

Saját autó vagy telekocsi: fő a biztonság!

Azok, akik nem otthon töltik a karácsonyt, 55 százalékban saját vagy ismerősük autójával indulnak útnak. Azok körében pedig akik 150 kilométernél messzebbre utaznak, a saját jármű után a telekocsi a második legnépszerűbb alternatíva. Ennél rövidebb távra azonban többen választják a tömegközlekedést, elsősorban vonattal és busszal kelnek útra. A közlekedési eszköz kiválasztásánál a válaszadók 21 százalékának a biztonság a legfontosabb szempont, ami nem meglepő, hiszen a megkérdezettek több mint fele családdal, 44 százalékuk pedig párjával utazik a karácsonyi időszakban. A jármű kiválasztásakor fontos tényező még, hogy az utazás egy pozitív és kényelmes élmény legyen, valamint sokan a környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartják.

Csak pár napra előre tervezünk

A válaszadók egyharmada karácsonykor csupán pár nappal indulás előtt tervezi meg az utazást, 32 százalékuk pedig maximum pár héttel gondolkodik előre. Szinte egyáltalán nem jellemző, hogy valaki több mint 2-3 hónappal az utazás előtt már összeállítsa ünnepi programját. Általában a hosszú hétvégékkel kapcsolatban azonban ettől eltérő vélemények születtek: a válaszadók 46 százaléka egyáltalán nem szokta észben tartani ezeket a munkaszüneti napokat, 32 százalékuk azonban már az adott év elején ezekhez igazítva tervezi meg utazásait. A megkérdezettek ötöde 30 000 és 50 000 forint közötti összeget szán az idei karácsonyra, azonban ami az utazásra szánt keretet illeti, nagyon eltérő válaszok érkeztek. Erre a válaszadók 20 százaléka 3-5000 forintot költene, 19 százalékuk azonban 15 000 forint felett kalkulál.

December 6-án este 11 órától véget ért az üzemanyagok hatósági árkorlátozása Magyarországon, így az autósoknak azzal kellett szembesülniük, hogy az eddigi 480 Ft-os literenkénti ár helyett benzin esetében 650 forint, míg a gázolaj esetében 700 forint körüli összeget fizetnek. Ez a hirtelen áremelkedés sokakat az utazási szokások megváltoztatására kényszeríthet. Egy 400 km-es oda-vissza út üzemanyagköltsége egy 7 l/100km fogyasztású dízelautóval eddig 13 440 forint volt, most egyik napról a másikra 19 600 forintra emelkedett. Ha a sofőr meghirdeti az alapvetően üres üléseit egyenként 2500 forintért, az utazási költség máris a felére csökken” – mondta Prácser Attila, az Oszkar.com Telekocsi társalapítója.

Miért hullik le hamar a fenyőfa levele?

Miért hullik le hamar a fenyőfa levele?

Decemberben szinte minden magyar háztartást elér a dilemma: milyen fenyőt válasszanak otthonra karácsonyfának. Udvardy Zsolt fenyőfaszakértő segít az eligazodásban.

Lassan mindenhol előkerülnek a csillogó gömbök, fényfűzérek, a színes dekorációk, lakásunk éke pedig egyértelműen a tetőtől talpig karácsonyi pompába öltöztetett fenyőfánk lesz. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy beszerezzünk egy fát, amelyet feldíszíthetünk – a döntés során pedig számos kérdést érdemes figyelembe venni.

green christmas tree
Photo by Toni Cuenca on Pexels.com

Az online fenyőrendeléssel foglalkozó fenyofa.com tulajdonosa, Udvardy Zsolt szerint a lucfenyő hullajtja a leghamarabb el a leveleit, ez fajtájának sajátossága, a kedvelt fenyők közül neki a leggyorsabb az „anyagcseréje”, ő növekszik a leggyorsabban. Az ezüstfenyő is a lucfélék egyik fajtája, erősebb levelei miatt kicsit tovább marad az ágakon. A nordmann fenyő lassú anyagcseréjének köszönheti leveleinek tartósságát, eleve lassabban növekszik, így a környezeti változások is lassabban érnek el leveleihez.

“Ezeken a fajta sajátosságokon felül erős befolyásoló tényező az időjárás. Száraz időszakban, gyenge talajminőségben a fenyőfa „életereje” is gyengébb, kevesebb tápanyagot, és nedvességet tud magába szívni, csökken a vitalitása. Mindehhez hozzájárul a kivágás utáni időjárás, minél melegebb van decemberben, annál hamarabb fogja elhullajtani a leveleit. A betegségek, szemmel nem látható különböző gombafajták is okozhatnak idő előtti levélvesztést. Ami még fontos tényező, hogy mikor kerül be a lakásba a kivágott fenyőfa, és a lakásban hova kerül! A lehető legkésőbb érdemes bevinni, és a leghűvösebb helyre érdemes tenni” – tanácsolta Udvardy Zsolt fenyőfaszakértő.

fenyofa.com tulajdonosa szerint egy fenyőárus készletének 5-10 százaléka megmarad, ez országos szinten sok ezer feleslegesen kivágott fenyőt jelent minden évben. Éppen ezért döntöttek úgy nyolc évvel ezelőtt, hogy még a kivágás előtt fotózzák le és teszik megrendelhetővé a fákat a webáruházukban. Évről évre egyre népszerűbb a vásárlók körében a fenyők online rendelése, hiszen otthonról, kényelmesen tud fát rendelni, főképp, ha fénykép alapján választhat.

“Csak azt a fát vágjuk ki, amit már megrendeltek. A többi marad, és majd jövőre talál gazdára! Az oldalunkon fajták és méret szerint tud válogatni a vásárló. Házhozszállítást is vállalunk, de működnek átvevőpontjaink is, ahol a vevők személyesen tudnak eljönni a fáért. Szerencsére évről évre egyre többen élnek a lehetőséggel” – zárja Zsolt.

Drágul a karácsonyfa: a nordmann 9-10, az ezüstfenyő 6-7, a luc 4-5 ezerbe kerülhet méterenként

Drágul a karácsonyfa: a nordmann 9-10, az ezüstfenyő 6-7, a luc 4-5 ezerbe kerülhet méterenként

Az advent elérkeztével egyre többen indulunk el a szokásos beszerző körútra, hogy hazacipeljük a legjobb vételnek ígérkező karácsonyfát. De vajon mennyit kell fizetnünk érte az idén? Melyik a magyarok kedvenc fajtája, melyik típus milyen előnyökkel és hátrányokkal bír? És miért lesznek idén kisebbek a karácsonyfák? Szakértő segít a válaszadásban.

Akik rutinos favásárlók, már tudhatják, hogy nem minden évben ugyanazon az áron juthatunk hozzá a karácsonyfához. Az időjárás évről évre nehezebbé teszi a fenyőtermelők dolgát: az aszályos tavasz az elültetett csemeték akár 60-70 százalékát megsemmisíti, a szárazság lassítja a növekedést. De hogyan alakulnak az árak az idei évben?

“Az árak nagyban változtak az eddigi évekhez képest. Sajnos a háború nagyban befolyásolta negatívan rengeteg termék árát. Erre még rájöttek az energiaválság miatt megemelkedett rezsi árak. Ez kihat a fenyőfa termesztésre is, mint minden másra. Például a gyomirtó és a műtrágya árak a négyszeresére nőttek, de az üzemanyagárak és a bérek is sokat emelkedtek. A permetszerek árai is emelkedtek, így a főleg ezüstfenyőt veszélyeztető rozsdagomba elleni védekezés is sokkal nehezebb és költségesebb lett. Sok termelő ezért nem is neveli 2 méternél nagyobbra az ezüstfenyőket illetve a lucokat sem, mivel nem éri meg. Ennek tükrében a nagyobb ezüst és luc fenyőkből idén kevés lesz a piacokon. Mint mostanában minden évben az aszály szintén sokat ront a helyzeten. Sajnos drágábbak lesznek a fenyők idén” – mondja Udvardy Zsolt, fenyőfaszakértő.

“A nordmandnál 9000-10.000 az ezüstnél 6000-7000 a lucnál pedig 4000-5000-es méter árakra kell készülni” – mondja a www.fenyofa.com tulajdonosa.

Udvardy azt is elárulta, melyik típus a magyarok kedvence: “Évről évre megfigyelhető, hogy a nordmann fenyő iránt nő a leginkább a kereslet, ez várhatóan idén sem lesz másképp. Az ezüstfenyő a második helyen szerepel az eladásainkban, és a lucból adjuk el a legkevesebbet.”

Hol és milyen fát érdemes beszerezni?

A fenyőfaszakértő elmondja: a nordmann fenyő levelei puhák, és sokáig megmaradnak, viszont szinte semmilyen illatanyagot nem áraszt. A lucfenyő illata karakteres, ám ez a fajta hullajtja el a leveleit a leghamarabb. Talán ezért is keresik jobban az ezüstöt, amely illatos, tartósabb, de szúrós levelű. Jó kompromisszumos megoldás, ha a nordmann fenyő mellé lucfenyő ágakat vásárolunk. De hogyan tehetünk a környezetünkért is, ha fontos számunkra a fenntarthatóság?

“Én mindenképp a hazai termelőket ajánlom, mert az importfenyő több száz kilométerről érkezik, így az útja során jóval több szennyező anyag jut a levegőbe, ráadásul hamarabb vágják ki. Ha hazai termelőtől vásárolunk, akkor a magyar gazdaságot erősítjük! A műfenyő sem környezetbarát megoldás: a műanyag előállításával rengeteg mérgező anyag jut a környezetbe, ráadásul ez sok energiát igénylő folyamat. Miután pedig a fák kidobásra kerülnek, sokezer év, mire lebomlanak.”

fenyofa.com szakértője szerint egy fenyőárus készletének 5-10 százaléka megmarad, ez országos szinten sok ezer feleslegesen kivágott fenyőt jelent minden évben. Éppen ezért döntöttek úgy nyolc évvel ezelőtt, hogy még a kivágás előtt fotózzák le és teszik megrendelhetővé a fákat a webáruházukban. Évről évre egyre népszerűbb a vásárlók körében a fenyők online rendelése, hiszen otthonról, kényelmesen tud fát rendelni, főképp, ha fénykép alapján választhat.

“Csak azt a fát vágjuk ki, amit már megrendeltek. A többi marad, és majd jövőre talál gazdára! Az oldalunkon fajták és méret szerint tud válogatni a vásárló. Házhozszállítást is vállalunk, de működnek átvevőpontjaink is, ahol a vevők személyesen tudnak eljönni a fáért. Szerencsére évről évre egyre többen élnek a lehetőséggel” – zárja.