Magyar Országos Horgász Szövetség – Magyar siker külföldön, szomorú epilógussal

Magyar Országos Horgász Szövetség – Magyar siker külföldön, szomorú epilógussal

Május 26-27. között Franciaországban Toul városa mellett, a Mosel-folyón került megrendezésre a XV. Veterán, a V. Masters és a XXIV. Mozgáskorlátozott Világbajnokság. A Francia Sporthorgász Szövetség (FFPS) szervezésében lebonyolított világbajnokságokon ezúttal 22 nemzet 38 csapata mérette meg magát. A tavalyi szegedi VB eredményét is felülmúlva a magyar nemzeti válogatottak sporttörténelmi sikert elérve mindhárom szakágban világbajnoki címet szereztek, ráadásul emellett egyéni arany- és ezüstéremnek is örülhettünk.

A veterán világbajnokságot a magyar csapat nyerte 30,5 ponttal, a második helyen végző 32 pontot szerző lengyel-, valamint a 34 ponttal harmadik helyen végző horvát válogatott előtt. Nemzeti válogatottunk összetétele: Végh Tamás delegáció vezető, Timár Szabolcs szövetségi kapitány, ifj. Varga József másodkapitány, Czakó János, Pausits Imre, Papp József, Timár Gábor, Varga József versenyzők, Dömötör Attila, Lőrincz Dénes, Papp-Kósa Gabriella segítők. Timár Gábor, a válogatott rutinos versenyzője bámulatos pályafutását megkoronázva egyéniben is világbajnoki címet szerzett, az ezüstérmes Branko Matijevic és a bronzérmes Marian Masewicz előtt.

(Fotó: a verseny egy pillanata. MOHOSZ – Facebook)

A mozgáskorlátozott világbajnokságot a magyar válogatott nyerte nagy csatában 27 ponttal, a 28 pontot szerző Horvátország előtt, a harmadik helyen pedig Olaszország végzett 35 ponttal. A csapat tagjai: Horváth Gyula Gábor szövetségi kapitány, Kisjuhász Bence másodkapitány, Csala Tibor, Gurisatti Gyula, Jámbor János, Szendrei Attila versenyzők; Jámbor Dávid, Katona Máté, Szász Attila, Szűcs Tamás segítők. Csala Tibor a bronzérmeshez és a 4. helyezetthez hasonlóan szintén 4 ponttal, de kevesebb fogott súllyal az 5. helyen végzett, Jámbor János 6. lett.

A masters világbajnokságot a magyar nemzeti válogatott nyerte 40 ponttal, második a remekül hajrázó és 45 pontot gyűjtő Cseh Köztársaság csapata, harmadik helyen Szlovénia végzett 51 ponttal. Itt is született egy szép egyéni magyar eredmény. A világbajnok Miroslav Melcher (Cseh Köztársaság, 5 pont) mögött azonos pontszámmal – csupán pár dekagrammal lemaradva – Erdei Attila Csaba ezüstérmes lett. A magyar csapat összeállítása: Barna Szilárd csapatvezető, Timár Dániel szövetségi kapitány, Vörösházi György másodkapitány, Ambrus Tibor, Erdei Attila Csaba, Faragó Róbert, Heimann József, Holler László versenyzők; Faragó Róbertné Erdélyi Mária, Lékai Beáta, Tóth Szilvia segítők.

A MOHOSZ ezúton is szintén megköszöni a nemzeti-, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner minisztériumainak (AM, HM), szervezeteinek és cégeinek a támogatását, továbbá a csapatok felkészülésében közreműködő valamennyi munkatárs, önkéntes segítségét. Minden magyar versenyzőnek és sportvezetőnek szívből gratulálunk a kiemelkedő szerepléshez!

Sajnos ezúttal a sikerek fényére szinte rögtön egy nem várt, súlyos árnyék is vetült, ugyanis Dömötör Attila segítő (hivatalos csapattagként a sportolót koordináló, szintén sportoló technikai háttérember) közvetlenül a hazaérkezése után rosszul lett és életét a mentőszolgálat kiérkező, mindent megpróbáló munkatársai sajnos a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni. Emlékét valamennyien megőrizzük és a MOHOSZ külön fog intézkedni sporttársunk méltó búcsúztatása érdekében közölte kedden az MTI Országos Hírszolgálatával a MOHOSZ.

Tisztújítás a MOHOSZ-nál

Tisztújítás a MOHOSZ-nál

Az érdekképviseleti-érdekvédelmi munka mellett közfeladatokat és sportági szakszövetségi feladatokat is ellátó Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) 2019. december 6-ai tisztújító választmányi ülésén új társadalmi vezetést választottak a területi horgászszövetségek és a speciális jogállású – gazdasági társasági besorolású – tagok képviselői. A 2020-2024. közötti ciklusban a MOHOSZ elnökeként ismét egyhangú bizalmat kapott dr. Szűcs Lajos, elnökhelyettesként dr. Dérer István. Alelnökként Bokor Károly, Fesztóry Sándor és Láda Gáspár, a speciális jogállású tagok elnökségi képviselőjeként Szári Zsolt kapott újra megbízatást. Az Elnökséget a jövőben Puskás Norbert alelnök is erősíti majd. Sor került a Felügyelő Bizottság, valamint az Etikai és Egyeztető Bizottság megválasztására is.

A MOHOSZ Választmánya az országos szövetség legfőbb önkormányzati döntéshozó szerve, ahol a tagszövetségek létszámarányuknak megfelelően képviseltetik magukat, illetve szavazati joggal rendelkeznek a speciális jogállású tagok is. E fórumon – a december 6-i állapotnak megfelelően – 1192 horgász egyesület, 412073 egyesületi tag és 556846 nyilvántartott horgász érdekében születnek meg a döntések. A Választmány az elmúlt ötéves periódus alatt 14 ülést tartott és a horgászattal, a horgászszervezetekkel, a horgászsporttal, továbbá a 134841 ha vízterületet érintő halgazdálkodással, illetve a horgászturizmussal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben több, mint 200 határozatot fogadott el.

Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselőként a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény előadója volt, s az elmúlt ciklusban kiemelkedő szerepe volt a horgászszervezetek érintő jogszabályi és ügyviteli környezet átfogó reformjában. Dr. Dérer István a közfeladat-ellátást és szakszövetségi működést is felügyelő Országos Horgászszervezeti Központ főigazgatója és több, mint 20 éves horgászvezetői és sportszervezői tapasztalattal is rendelkezik. A 26 területi tagszervezet közül a területi vezetői feladatokat is ellátó Bokor Károly Baranya megye, Fesztóry Sándor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Láda Gáspár Csongrád megye képviseletében újította meg mandátumát. Kozári Miklós alelnöknek az alapszabályi életkori korlát miatt szűnt meg a megbízatása, őt egyidejűleg a Választmány – eddigi munkáját megköszönve – a „Horgászatért Érdemérem” kitüntetésben részesítette. A megüresedett helyre új alelnöknek Puskás Norbert (Vas megye) került megválasztásra. Az alelnökök a területi illetékességű feladatok ellátása mellett az elnök által kijelölt szakterületek felelősei is lesznek. A 16 speciális jogállású tag képviseletét Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója látja el a jövőben is.

Az Elnökség tisztújítása mellett sor került a MOHOSZ Felügyelő Bizottság, valamint az Etikai és Egyeztető Bizottság elnökének és tagjainak megválasztására is. A Felügyelő Bizottság változatlan személyi összetétellel működik majd, elnöke Dudás Tibor maradt. Az Etikai és Egyeztető Bizottság új elnöke dr. Miszkuly Miklós lett.

A jövőben szinte valamennyi területen még komoly feladatok várnak a horgászszervezetekre, de a – jelen tisztújítással megerősített – fő cél továbbra is az egyre nagyobb létszámot képviselő horgászok minőségi kiszolgálása, a szolgáltatások szélesítése és a nyilvántartás, okmánykiadás egyszerűsítése, elektronizációja, valamint a halállomány fejlesztése és védelme marad.