Kilátástalan helyzetben a méhészetek – A termelési ár feléért veszik át a mézet, a méhészek kétharmada feladhatja
Az ágazat leépülésével a beporzók száma is drasztikusan csökken.
Egyéves szünet után, önköltségi ár alatt indult újra a mézfelvásárlás Magyarországon, a termelőktől jellemzően fele annyiért veszik át a mézeket, mint amennyibe az előállítás kerül. Ezért egyre többen piacokon, közvetlenül próbálják eladni a termékeiket, egymás ára alá ajánlva.
A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyetlen megoldás a mézek minőségének szigorú, uniós szintű ellenőrzése lenne, a piacot elborító, olcsó hamis mézek miatt ugyanis hamarosan hobbiméhészetekre redukálódhat a jelenleg több mint húszezer család megélhetését biztosító hazai ágazat. Az európai uniós gazdálkodó szervezetek előrejelzése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz feladni. Pedig a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesettel függ össze.
Közepes évet tudhatnak maguk mögött a magyar méhészek, a repcén 10-20 kilogramm, az akácon 20-25 kilogramm volt jellemző méhcsaládonként. Bizakodva várják a tavaszt, de a helyzetüket nehezíti, hogy a hosszú és meleg ősz során sok élelmet fogyasztottak a méhek. Emiatt száz méhcsalád esetén átlagosan 1,8 tonna mézet kell a kaptárakban hagyniuk, hogy biztonságosan átteleljenek a rovarok.
A méhészeknek egyre több munkát kell fektetniük a termékük eladásába, ugyanis a Kínából, Törökországból és Ukrajnából tonnaszámra, dömpingáron érkező, silány minőségű, sokszor cukorszirup alapú mézek miatt óriási a túlkínálat az egész EU-ban. A magyar termelőktől a legnagyobb kereslettel rendelkező, jó minőségű vegyes virágmézet is legfeljebb öt-hatszáz forintért veszik át, holott az előállítási költsége ennek a két-háromszorosa. Az ukrajnai, ellenőrizetlen összetételű vegyes virágméznek ugyanakkor háromszáz forintért vásárolható meg kilója. Mivel nem éri meg a felvásárlóknak értékesíteni, sokan a termelői piacokra mennek, ahol a túlkínálat miatt egymás alá licitálnak, így szintén veszteséget termelnek. A probléma az EU összes méztermelő nemzetét érinti.
A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az Európai Unióban nem ellenőrzik szigorúan a forgalomba kerülő mézeket, ezért a vásárlók tudtukon kívül silány minőségű, hamis termékeket is vásárolhatnak, amelyek pozitív élettani hatásai meg sem közelítik a valódi mézekét. A súlyos helyzetet jól mutatja, hogy a termelők szerint a magyar méhészetek nem képesek annyi mézet előállítani, amennyi ki tudná szolgálni az európai exportot, mégis tonnaszámra állnak a kiváló mézek a magyar méhészek hordóiban. Meglátásuk szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha kisöpörnék a hamisítványokat a piacról, és csak jó minőségű, ellenőrzött termékek kerülhetnének forgalomba méz megnevezéssel.
A fogyasztóknak azt tanácsolják, ha biztosan valódi mézet szeretnének vásárolni, a sokszor olcsóbb, de kétes minőségű külföldi mézek helyett részesítsék előnyben a magyar termelői termékeket.
A méhészekkel együtt bukhat az élelmiszeripar
Az európai gazdálkodók legerősebb érdekcsoportja, a Copa-Cogeca jelentése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz más megélhetést keresni.
„A Tehetsz méh többet! program méhészei kilátástalannak tartják a helyzetet, elképzelhető, hogy néhány év múlva hobbiméhészekre redukálódik az ágazat. Pedig a mezőgazdasági és ökoterületek beporzása egyre inkább a méhészektől függ. A rovarok pusztulása az egészséges élelmiszerek, például a gyümölcsök és zöldségek hozamának csökkenésével, és ezáltal a megbetegedések számának növekedésével is jár” – mondta Vida József, a Tehetsz méh többet! program ötletadója.
A beporzók ugyanis pótolhatatlan szerepet töltenek be a mezőgazdaságban és az ökoszisztémában, számítások szerint világszinten több mint 200 milliárd dollárra tehető évente a munkájuk értéke. Az élelmiszeriparban feldolgozott növények háromnegyede beporzást igényel, de az állományuk az elmúlt évtizedekben világszerte tömeges pusztulásnak indult. Hosszú távon a kihalásuk jelenleg elképzelhetetlen globális élelmezési és egészségügyi katasztrófával fenyeget. A Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének tanulmánya szerint a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesetet okoz, mivel csökken az egészséges, széles körben elérhető és megfizethető ételek kínálata.
Több mint ezer kilométeres körútra indultak a Tehetsz méh többet! program szervezői, hogy személyesen adják át a díjakat a Tehetsz méh többet! Óvodai Mézessüti-Pályázat tíz nyertes óvodai csoportjának. Száz kilogramm mézet, több tucat méhes edukációs mesekönyvet és többszáz foglalkoztatófüzetet osztottak ki december közepén a nyertes óvodáknak.
A díjazott óvodákban Szabó Zsófi színész-műsorvezető, a kampány nagykövete olvasott fel meséket Bolyhos, a méhecske kalandjairól, a Tehetsz méh többet! program zenekara pedig minikoncertet adott a gyerekeknek. A zsűri további díjakért közönségszavazást is indított a program Facebook-oldalán, ahol december 18-ig bárki voksolhat a kiválasztott alkotásokra.
A tavaly decemberben meghirdetett országos óvodai méhes rajzpályázat sikere után most egy újabb, komplexebb pályázati lehetőséggel jelentkezett az óvodás korosztálynak a Tehetsz méh többet! program. Az Óvodai Mézessüti-Pályázatban azt mutathatták meg a 3-7 éves gyerekek, mennyi mindent lehet készíteni mézből, méhviaszból vagy más méhészeti termékekből. A felhívás célja az volt, hogy már óvodás korban felhívja a legkisebbek, és rajtuk keresztül a szülők és a pedagógusok figyelmét a méhekkel való együttélés fontosságára, valamint arra, hogy milyen hasznos munkát végeznek a rovarok, és milyen sokféleképp használható fel a méz. Beporzók nélkül ugyanis komoly gondban lennénk, mert a növényi alapú élelmiszerek hetven százalékának előállításához szükség van a munkájukra, amelynek helyettesítésére ez idáig nem találtak hatékony megoldást a szakemberek.
A pályázatra, amelyben az óvodások egyénileg vagy csoportosan, bármilyen technikával készíthettek kreatív tárgyakat, díszeket vagy képeket, nemcsak magyarországi intézményekből, hanem még a Felvidékről és a Partiumból is érkeztek alkotások. Az elkészült műveknek nem kellett kapcsolódniuk a karácsonyi tematikához, csak a méhekhez, mézhez és a méhészkedéshez. A pályaművek esztétikai értéke csak másodlagos szempont volt, a zsűri elsősorban az alkotások kreativitását, a mögöttes gondolatot díjazta.
A szervezők és Szabó Zsófi, a Tehetsz méh többet! program nagykövete minden magyarországi és határon túli nyerteshez személyesen látogattak el. A tíz díjazott óvodában összesen száz kilogramm mézet, valamint több tucat, a program keretében készített méhes mesekönyvet és többszáz foglalkoztatófüzetet osztottak ki, amelyekből a gyerekek játékos formában ismerhetik meg a méhek világát és életét. Szabó Zsófi emellett minden óvodában felolvasott egy mesét a gyerekeknek a Zümmögés a tányér körül – Bolyhos kedvenc mézes receptjei című gyermekszakácskönyvből, amelyet Vida Józseffel, a program alapítójával közösen készítettek.
„A meséket is tartalmazó mézes szakácskönyv és a most záruló óvodai pályázat kiváló lehetőség arra, hogy a kisgyermekeknek és szüleiknek megmutassuk, milyen sokoldalúan lehet használni a mézet. Megható volt az ünnepi készülődésben, adventi hangulatban ennyi helyszínen mesét olvasni és időt tölteni a gyerekekkel” – mondja Szabó Zsófi.
A Tehetsz méh többet! program zenekara, a Nektár Zenekar pedig egy méhes tematikájú minikoncerttel kedveskedett az óvodásoknak.
A zsűri a győztesek mellett kiválasztott tizenöt alkotást, amelyekről szavazást indítottak a Tehetsz méh többet! program Facebook-oldalán, ahol december 18-ig bárki voksolhat a gyerekek munkájáról. A tíz, különdíjjal kitüntetett pályamű készítőjének óvodája egyenként tíz példányt nyer Várszegi Adél Zümmögés erdőn-mezőn – Bolyhos és Samu kalandjai című mesekönyvéből, amelyből a gyermekek rövid történeteken keresztül megtudhatják például, hogyan képesek repülni a méhek, hogyan viszik a virágport a kaptárba, vagy hogy mit csinálnak a szorgos rovarok a nyári hőségben és a téli hidegben, amikor senki sem látja őket. A nyertes alkotásokat a szervezők a program honlapján és közösségi-média felületein is közzéteszik.
Huszonöt állomásos, ötezer kilométeres körútra indultak a Tehetsz méh többet! program szervezői, hogy személyesen gratuláljanak a Tehetsz méh többet! Rajpályázat 2022 nyerteseinek. Tíz mázsa mézet, ötezer játékos fejtörőt, tíz méhcsaládot, öt oktatókaptárt és ezer, mézelő virágmagokat tartalmazó csomagot is kiosztanak május második felében a díjazott óvodáknak. A Zalaapáti Csupa Csoda Óvoda és Mini Bölcsődében fődíjat, az Alsópáhoki Szivárvány Óvodában különdíjat és fődíjatadtak át a győztes rajzot készítő gyereknek és csoportjának. A pályázatra beküldött alkotásokat december végéig kiállították Európa legnagyobb beporzótárlatán a Magyar Természettudományi Múzeumban.
A beporzók megmentéséért indított Tehetsz méh többet! program alapítói tavaly decemberben hirdettek rajzpályázatot, amelyben a 3-7 éves óvodások saját eszközeikkel mutathatták meg, miért fontosak életünkben a beporzók. Számítások szerint ugyanis világszinten több mint 30 billió dollárra tehető évente a beporzók munkájának értéke. A növényi alapú élelmiszerek hetven százalékának előállításához szükség van a beporzók munkájára, amelynek helyettesítésére ez idáig nem találtak hatékony megoldást a szakemberek.
Nemcsak a gyerekek, hanem velük összefogva óvodapedagógusok, nevelők, intézményvezetők és szülők is komolyan vették a pályázatot, minden hetedik magyarországi óvodából küldtek egyénileg vagy csoportosan készített rajzokat. De nemcsak Magyarországról, hanem öt szomszédos országból is érkezett, összesen 6289 alkotás. 468 település 707 óvodája indult a versenyen, és 40 határon túli, horvátországi, szerbiai, szlovákiai, romániai, ukrajnai településről is érkeztek pályázatok. A képeket biológus, méhész, művész, valamint a Tehetsz méh többet! program alapítói, támogatói és a kampány nagykövete, Rúzsa Magdi értékelték.
A szervezők most minden magyarországi és határon túli győzteshez személyesen látogatnak el. A tíz fődíjas rajzot készítő gyermekek óvodája egy-egy mázsa mézet kap, amely fedezi az intézmény egész éves mézfogyasztását, a nyereményből így nem csak a díjazott óvodások csoportjai részesülhetnek. A roadshow-n tíz különdíj is gazdára talál, a kitüntetett rajzot készítő gyermekek óvodája ötszáz Zümmögés erdőn-mezőn játékos fejtörők ovisoknak című foglalkoztatófüzetet nyert, és az óvodai csoport egy igazi méhcsaládot is örökbe fogadhat egy méhész gazdánál. Az örökbefogadásról egy kisvideót vetítenek a gyerekeknek, a méhész pedig egy táblát is elhelyez a kaptáron az örökbefogadásról.
A zsűri mindezek mellett kiválasztott tíz képet, amelyekről szavazást indítottak a Tehetsz méh többet! program Facebook-oldalán, ahol bárki voksolhatott a gyerekek alkotásaira. Az öt legtöbb szavazatot kapott közönségdíjas rajz készítőinek óvodai csoportja egy-egy kreatív edukációs méhkaptárt nyert, amely a gyerekek számára is érthető módon mutatja be egy méhkaptár felépítését, működését.
A nyeremények mellett minden díjazott óvoda egy A2-es méretű, személyre szóló plakátot, a fiatal alkotók pedig egy elismerő oklevelet is kapnak. A beküldött alkotásokat a szervezők december végéig kiállították a Zümmögés a múzeumban című tárlaton a Magyar Természettudományi Múzeumban, amely a kontinens legnagyobb beporzótárlata.
A díjakat a körút egy-egy állomásán Vida József, a Tehetsz méh többet! program alapítója, Bernert Zsolt, a Magyar Természettudomány Múzeum főigazgatója, Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum főigazgatója, Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Hollósi Dávid, a Takarékbank és az MKB Bank Agrár és Élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója és Beer Júlia, a Tehetsz méh többet! programot lebonyolító Pressinform PR-ügynökség ügyvezető igazgatója adják át. Szintén részt vesznek a díjátadó roadshow-n a Tehetsz méh többet! program méhészei, Simonné Venter Éva, Fejérvári Dóra, Csorba József, Lupis Gergely, Mézes Molnár Gergő és a programiroda munkatársai. A helyszíneken sok esetben a település polgármestere és alpolgármestere is jelen lesz a díjazott intézmény vezetője, a gyermekek, az óvodapedagógusok, valamint a szülők és a meghívottak mellett.
„A pályázatra beküldött több ezer alkotás azt bizonyítja, hogy a gyerekek már óvodás korban is fogékonyak a fenntarthatóság témájára. Nekünk, felnőtteknek pedig az a feladatunk, hogy segítsük őket a természet védelmében, és élhető környezetet hagyjunk rájuk” – mondja Rúzsa Magdi énekes, a kampány nagykövete.
A Tehetsz méh többet! program szervezői még a pályázat kihirdetése előtt minden tízezer fő alatti magyarországi kistelepülésen működő óvodának ingyen eljuttattak összesen tízezer mesekönyvet és százezer színező foglalkoztatófüzetet. (A fotók az alsópáhoki óvodában készültek.)