Merre megy tovább az IT világ a koronavírus után?

Merre megy tovább az IT világ a koronavírus után?

A ZTE szerint az 5G-vel megvalósulhat a 21. századi ipari forradalom, amely egyúttal a fenntartható fejlődést is biztosít. Mostantól az életünk minden területét áthatják az 5G megoldások!


Az első júliusi hétvégén ért véget a világ legnagyobb IT és mobil konferenciája Barcelonában.
A Mobil Világkongresszus (MWC) a telekommunikációs ipar legjelentősebb eseménye, amelyen a szolgáltatóktól kezdve a gyártókon keresztül a potenciális ügyfelekig és a sajtó munkatársaiig százezres tömegben vannak jelen.

A pandémia miatt egy évvel elhalasztott esemény zárónapján a kínai ZTE Corporation vezérigazgatója, Xu Ziyang elmondta, hogy az 5G hálózatokkal az innováció iránya egyre inkább nyilvánvalóvá válik: eddig soha nem tapasztalt módon kerül összeköttetésbe és kapcsolatba a kommunikáció és az „érzékelés” – azaz a mindenütt jelenlévő szélessávú elérés, a mindent átható számítástechnikai alkalmazások és a többdimenziós konvergencia lehetővé teszi a valós idejű interakciót valamint az agilis, innovatív alkalmazásokat, ugyanakkor szavatolja a maximális erőforrás-hatékonyságot és a fenntartható fejlődést.

(Xu Ziyang a ZTE vezérigazgatója)

„Jelenleg több mint 1,1 millió 5G bázisállomás működik világszerte. Az 5G nemcsak jobb felhasználói élményt biztosít, de a vertikális területek digitális és intelligens átalakulását is előmozdítja. A ZTE 5G nanjingi intelligens gyártóbázisán percenként öt 5G bázisállomást gyártanak, amelyeket a világ minden tájára szállítanak. A felhőalapú AGV, a 8K gépi látás, a felhőalapú PLC, az intelligens raktározás, mind-mind segíti a hatékonyságot. Miközben munkaerőráfordítás 40 százalékkal, a hibaarány 20 százalékkal, a gyártási idő pedig 30 százalékkal csökkent, a gyártási hatékonyság 40 százalékkal növekedett” – fogalmazott beszédében a ZTE vezérigazgatója. 

5G mindenhol a világban


Az 5G jelen van már Thaiföld gyáraiban, Belgium kikötőiben, Ausztria agrárgazdaságaiban, a kínai gépgyártásban, a közlekedésben, elektromos hálózatban és környezetvédelemben. „A digitális és a fizikai világ közötti határ fokozatosan elmosódik az új hálózatok és felhőszolgáltatások bevezetésének eredményeképpen. Az intelligens otthon megkönnyíti az életünket. AR/VR headsetet viselve otthonunk kényelméből élvezhetjük az utazás, a játék, a sportesemények és a koncertek magával ragadó élményét. A drónok működtetésével kiterjeszthetjük látókörünket. Az olyan alkalmazásokkal, mint a gépi látás, a kezelőszemélyzet nélküli gépi bányászat vagy a mentőrobotok, a tulajdonunk és az életünk is védettebbé válik” – folytatta Xu Ziyang.

5G telemedicina, távoktatás és közlekedés


A digitális szakadék áthidalásában, a fenntartható fejlődési célok elérésében szintén kulcsszerep van az 5G-nek. A vezető szerin a telemedicina lehetővé teszi az orvosok és szakemberek számára, hogy távolról diagnosztizálják a betegeket, így a kiváló minőségű orvosi erőforrások azonnal elérhetővé válnak. A szakemberek a holografikus technológia segítségével szemtől szembe kommunikálhatnak a pácienseiekkel. Az 5G távoktatás pedig egyenlő lehetőségeket biztosít a különböző fejlődési stádiumban lévő régiók számára. „Az 5G FWA (Fixed Wireless Access) lehetővé teszi a szélessávú szolgáltatások gyors biztosítását egyes, korlátozott infrastruktúrával rendelkező területeken. Az emberek szabadon dolgozhatnak otthonról ugyanolyan hatékonyan, mint az irodában.

Az 5G Air-To-Ground technológiával a repülőgépek utasai ugyanolyan zökkenőmentesen élvezhetik a nagy sebeségű fedélzeti internetes szolgáltatásokat, mint a földön (a ZTE újításainak köszönhetően a zavartalan, 800 Mbps internetes ellátás mellett a légitársaságok gépei akár 1 200 km/ óra sebességgel is repülhetnek) Mint láthatjuk, az 5G csökkenti a távolságot az emberek között, és közelebb hozza a szíveket, ami egy harmonikusabb társadalomhoz vezet” – tette hozzá a ZTE első embere.


Xu Ziyang szerint a 21. századi ipari forradalom révén létrehozott intelligens termelés úgy csökkenti a költségeket, hogy közben javítja a hatékonyságot és a minőséget. „Az intelligens közlekedési infrastruktúra elősegíti az alacsony szén-dioxid-kibocsátást és a hatékonyabb közlekedést. Az 5G segít megbízható, biztonságos, gazdaságos, hatékony és környezetbarát intelligens hálózatok kiépítésében azáltal, hogy kiterjedt összeköttetést valósít meg alacsony késleltetéssel és alacsony költséggel, ami végül a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését jelenti. Az 5G-vel az intelligens termelés a mezőgazdaságban is valósággá válik. Az 5G magasabb víz- és levegőminőséggel javítja a környezetünk minőségét, így elősegíti a fenntartható fejlődést” – mondta Xu Ziyang.


A ZTE vezérigazgatója úgy véli, hogy a továbbfejlesztett hálózat fejlődésének három alappillére a sávszélesség, az agilitás és az ütemezés. „Bár az 5G már több mint két éve elindult a gyakorlatban is, még gyerekcipőben jár. Sikerének biztosítása érdekében együtt kell dolgoznunk az ökoszisztéma-fejlesztés és az üzleti modellek innovációján is. Az iparág és az ökoszisztéma fejlesztése iránt elkötelezett ZTE gazdag tapasztalatot szerzett az alaptechnológiák, az E2E DICT termékek és megoldások, a felhőalapú komponensek és az 5G innovációk terén. Hajlandóak vagyunk megnyitni ezeket a mögöttes képességeket minden iparági és ökoszisztéma-partner előtt. Izgatottan várom, hogy hová vezet minket ez a tendencia. Dolgozzunk együtt egy mindenki számára előnyös jövő érdekében” – zárta szavait a 2021-es WMC-n a ZTE vezérigazgatója. 

Betegellátás perceken belül, videóhíváson keresztül

Betegellátás perceken belül, videóhíváson keresztül

A pandémia következtében minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik a digitális megoldások alkalmazására az egészségügyben. Erre reagál a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött, majd a 2020-as év applikációjának választott DokiApp, amelynek köszönhetően a pácienseknek nem kell napokat, vagy heteket várniuk arra, hogy szakemberrel konzultálhassanak a problémájukról. A DokiApp-on keresztül akár néhány percen belül rendelkezésre áll egy orvos, akinek a páciens egy videóhívás során beszámolhat a panaszairól. A hívás alatt elhangzott beszélgetés pedig minden esetben titkosítva van a két fél között, így támogatva az orvosi titoktartási kötelezettséget.

A telemedicina olyannyira új keletű hazánkban, hogy a jogalkotás is csak 2020 márciusában kezdett el foglalkozni vele. A videótechnológián keresztül megvalósuló egészségügyi szolgáltatás során az orvos és a beteg kizárólag online találkozik egymással. „A magyar egészségügyben a tavalyi évig nem sok példa volt arra, hogy infokommunikációs eszközzel helyettesítették volna az ellátás egy részét. A pandémia kialakulását követően azonban az oktatás mellett itt is előtérbe kerülnek a digitális megoldások. A trend világszinten egyáltalán nem új, hiszen már a 2019-es évben, a globális egészségügyi befektetések több mint 350 milliárd dolláros (108 billió forint) összege minden korábbi értéket felülmúlt. Érezhető tehát, hogy a digitális megoldásokra nagy szüksége és igénye van az egészségügynek, ezért az ilyen irányú ötletek megvalósításának támogatásában a Start it @K&H is részt vesz” – mondta el Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője.

A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött, majd a program alumni közösségének aktív tagjává vált DokiApp-ot amellett, hogy 2020-ban a Magyar Marketing Szövetség „Az év alkalmazásának” választotta, a Vodafone Digitális Díj Digitális Társadalom kategóriájának fődíját is elhozta, ami nem meglepő, hiszen rendkívül időszerű problémára ad megoldást. Az asztali számítógépről és okostelefonról egyaránt elérhető DokiApp-ban csupán néhány perc várakozás után videótelefonos konzultációt lehet folytatni szakorvosokkal és pszichológusokkal.

A projekt 2020 augusztusában indult, és az alkalmazásnak azóta több mint 5000 regisztrált felhasználója van, akik többek között háziorvosokkal, szemésszel, nőgyógyásszal és más szakorvosokkal illetve szakpszichológusokkal konzultálhatnak. A DokiApp létrehozói egy protokollrendszer alapján választottak a jelentkezők közül – így a már szerződött 25 szakorvosuk, és 25 pszichológusuk jelentős részének az állami és a magánegészségügyi szektorban is van tapasztalata. Az alkalmazásban egy 10-15 perces orvosi konzultáció ára 5000 forint, míg egy 30 perces pszichológiai konzultáció 6000 ezer forintba kerül. Emellett van egy olyan csomagja is, amelyet vállalatok számára hozott létre: a munkavállalók kaphatnak juttatásként a munkaadójuktól DokiApp hívásokat.

Jelenleg azon dolgozunk, hogy a telemedicina alkalmazásunk minél szélesebb körben ismertté váljon, ezért olyan funkciókat fejlesztünk, ami az egészségügyi távellátást még inkább szélesíteni tudja. Bár sosem fogjuk teljes mértékben helyettesíteni a fizikai orvosi vizsgálatot, de a hibrid, azaz a hagyományos és a távellátás kombinációja, idő- és költséghatékonnyá teheti az egyre leterheltebb betegellátási rendszert. A közeljövő legújabb fejlesztése pedig az lesz, hogy időpontot is lehet majd foglalni a szakorvosokhoz” – avatott be a jövőbeli tervekbe Somogyi Tibor, a DokiApp alapítója.

Alumni az új „startup nemzedék” szolgálatában

A Start it @K&H inkubátorprogram célja az innovatív megoldásokkal érkező startup vállalkozások támogatása, erősítése és fellendítése, az idei évben azonban ettől többre is vállalkozunk. Az alumni csapatokkal egy olyan összetartó közösség létrehozásán dolgozunk, amelyben a soktízéves szakmai tudással rendelkező iparági mentorok mellett, a programban korábban részt vett startupok tapasztalatai is segítik a nálunk fejlődő vállalkozásokat. Így a DokiApp-hoz hasonló alumni csapatok a közösségünk részei maradhatnak, mert hiszünk abban, hogy az ő szakértelmük, az általuk megélt sikerek és kihívások, az új „startup nemzedék” számára is hasznosak lehetnek” – fejtette ki Németh Balázs.