Az agrárium hozzájárulása a fenntartható vegyipar létrehozására

Az agrárium hozzájárulása a fenntartható vegyipar létrehozására

Az oldószereket számtalan területen alkalmazzák, többek között a gyógyszeriparban, élelmiszeriparban és mezőgazdaságban. Ezek az anyagok legtöbb esetben fosszilis alapúak, ami nagy környezeti terhelést jelent a bolygónknak. Ráadásul világszerte egyre elterjedtebbek, ugyanis csak szerves fajtájából éves szinten több millió tonnát használunk fel. Erre a problémára keresett megoldást Batha Bálint, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat díjazottja, aki egy környezetbarát alternatíva, az eukaliptol alkalmazásával tenné fenntarthatóbbá a vegyipart.

Fejlődő, modern világunkban egyre nagyobb mértékű az emberiség természetre gyakorolt negatív hatása. Ebben jelentős szerepe van a vegyiparnak, ugyanis az alkalmazott oldószerek szinte kizárólag kőolaj alapúak. Ahhoz, hogy a vegyipar hosszú távon fenntartható módon működhessen, megújuló forrásból származó alapanyagokra van szükség, mivel ezek kevésbé terhelik meg a bolygót. Batha Bálint, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat díjazottja ezért arra keres megoldást, hogy miként lehet környezetbarát folyadékokat oldószerként használni.

„Az oldószereket általánosan használják az élet számtalan területén, többek között a gyógyszeriparban, élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban is. A szerves oldószerek jelentősége az elmúlt bő 100 évben folyamatosan növekszik, évente több millió tonnára tehető világszinten a felhasználás. Egy olyan megoldás kidolgozásán dolgozom ezért, amely alternatívát kínál a jelenleg elérhető, fosszilis alapú és legtöbbször az egészségre kártékony anyagokkal szemben. Kutatásom során egy eddig nem vizsgált alternatívát, az eukaliptusz levélben megtalálható eukaliptolt tanulmányoztam szerves kémiai reakció segítségével. Az eddigi eredmények rendkívül biztatók, ugyanis sikerrel alkalmazható oldószerként. Legnagyobb előnye, hogy nincs mérgező hatása, szemben a kőolajból származó társaival, de emellett gazdasági hatásai is kedvezőek, mivel a párolgásból adódó veszteségek lényegesen kisebbek” – foglalta össze megállapításait Batha Bálint, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat mesterszakos díjazottja.

A jelenleg alapkutatási fázisban lévő munka következő lépése az ipari alkalmazhatóság tesztelése. „Meglátásom szerint a megújuló forrásból származó oldószerek széleskörű elterjedése 50 éves távlatban kivitelezhető, ezért munkám egy olyan alapkutatásnak fogható fel, amelyet a későbbiekben ipari folyamatfejlesztéshez használhatnak majd az ezzel foglalkozó cégek. A gyakorlati megvalósulásig tehát még sokat kell dolgozni, de az ilyen irányú vizsgálódások jelentős előrelépést jelenthetnek egy kőolajmentes, fenntartható világ megteremtéséhez” – tette hozzá a fiatal kutató.

A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatról

Az elmúlt hat évben összesen 18 felsőoktatási intézmény 303 tehetséges diákja nyújtotta be színvonalas szakmai pályamunkáját a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatra, akik közül 45-en kaptak összesen 6,8 millió forint támogatást tanulmányuk és kutatómunkájuk folytatásához.

Nyomokban tartalmazhat…

Nyomokban tartalmazhat…

Jaj, már te is követed ezt az új divatot?” „Így is túl vékony vagy már!” „Egy kicsit egyél belőle, attól nem lesz bajod, csak kóstold meg!”

Pedig de! Ez nem hisztizés, ez nem kényesség. Egyeseknél egy apró morzsa is komoly problémát okozhat, mint például órákon át tartó hasi görcsök, hányás, hasmenés. Ők a gluténérzékenyek. Gyakran halljuk ezt a szót, látjuk az üzletekben feltüntetve az árukon: „gluténmentes”. De pontosan mit is jelent? Miért böngészik hosszú percekig az érintettek az címkéket a termékeken? Miért válogatják a lencsét? Mi az a keresztszennyeződés? Mire kell a családnak, az étteremnek figyelnie? Sok embert érint, mégsem vagyunk tisztában a részletekkel és ezzel árthatunk, pedig ha a családban van ilyen, nagy körültekintést igényelne ezen mentes ételek elkészítése. Vagy egy közös étkezés a barátokkal, akár főzés nélkül is „szennyezett” lehet az étel. A fent említett tüneteken kívül sok minden előfordulhat és főleg komoly következmények, szövődmények alakulhatnak ki, ha nem veszik komolyan ezt a diétát.

 

 

De én most nem ezekre térnék ki, hanem a gyakorlatias dolgokra, mert nagyon sok embert érinthet. Vagy mert gluténérzékenyek, vagy mert akad a családban, baráti közösségben vagy azért, mert olyan helyen dolgozunk, ahol figyelnünk kell erre. Mikor jómagam elkezdtem magamnál erre gyanakodni, beléptem gluténmentes csoportba, elkezdtem ilyen jellegű oldalakat követni, recepteket nézegetni és akkor vettem észre, hogy mennyi mindenre kell figyelni. Kétségbe estem, hogy én biztos nem fogok tudni belejönni és majd sehol nem merek enni, mert hallottam olyan történeteket, mikor az eladók összekeverték a laktózérzékenységgel. Nálam szerencsére ez mégsem bizonyosodott be, azonban egy nagyon jó barátnőm érintett, így ebből a szempontból én is, ugyanis gyakran sütök a baráti összejövetelekre. Most őt fogom kérdezni, mert fontosnak tartom, hogy az emberek tisztában legyenek ezzel és megkönnyíthessük kicsit az életüket.

Mikor derült ki, hogy gluténérzékeny vagy? És milyen tüneteid voltak?
4 és fél éve. Nekem nem hasfájós tüneteim voltak. Hanem főleg bőrtünetem, illetve nagyon lefogytam, és nem tudtam hízni.

Mi a keresztszennyeződés?
Akkor beszélünk keresztszennyeződésről, ha sütéskor minden összetevő gluténmentes, viszont a fakanál vagy az edények szennyezettek úgymond, tehát korábban gluténtartalmú ételekkel érintkeztek. Vagy például miközben főzöd a gluténmentes levest, és melletted a konyhában valaki elkezd egy búzalisztes tésztát gyúrni, simán a levegőben szállva belekerülhet a levesbe is jó pár szem. Ezért nagyon körültekintőnek kell lenni.

Közös háztartásban, közös konyhánál mire kell ügyelni? Mi a helyzet a családi ebédeknél?
Az edényeket fertőtleníteni kell, fakanalakat lecserélni, mert azokat nem lehet úgy elmosogatni, hogy maradéktalanul tiszta legyen. Szóval fontos, hogy legyen külön edények, tányérok, fakanalak, illetve külön mosogatószivacs. A családi ebédeknél arra kell ügyelni, hogy a gluténérzékeny tányérja felett ne adogassunk át gluténos kenyeret, sütit, mert a morzsát beleeshetnek az ételébe.

Mi a legnehezebb, amikor társaságban étkezel?
Nekem igazából néha már fárasztó erről beszélni. (Ezt persze azért mosolyogva teszi hozzá)- Magyarázni, hogy mit ehetek, mit nem, miért. Ez okoz nehézséget. De egyébként, ha igazán érdeklődőek, kedvesek, akkor szívesen elmondom.

 

 

Hol tájékozódtál, hogy mit mivel tudsz helyettesíteni?
Interneten, videókon, illetve dietetikushoz is elmentem konzultációra.

Hogyan vásárolsz azóta? Szóba jöhetnek-e a csomagolásmentes boltok?
Ma már szinte ránézésre tudom, hogy mi tartalmaz vagy tartalmazhat glutént. De az elején bonyolultabb volt. Át kell olvasni az összetevőket, bár ki vannak emelve most már az allergének. A “glutént tartalmazhat”-os termékeket se szabad fogyasztani. Nem szabad fogyasztani búzát, árpát, rozst és zabot. Zabot csak olyat lehet enni, ami garantáltan gluténmentes. A csomagolásmentes boltot kipróbáltam, de lehet, hogy nem a legjobb. Vannak gluténmentes termékek ott is, illetve a saját tárolóim is azok, de az ottani tárolókról, kanalakról nem tudhatjuk, hogyan tisztítják. Ez mindenkire rá van bízva. Nekem fontos, hogy védjem a környezetet, de így duplán nehezített terep.

Inkább több megértés vagy negatívumot tapasztaltál, mikor valaki megtudta rólad?
Sajnálkozást szoktam kapni. Megértőek általában az emberek.

Magyarországon vettél-e észre változást az elmúlt évek alatt, hogy több gm étkezde lenne vagy több termék a boltokban?
Igen, határozottan. Egyre több gluténmentes pékség nyílik, szélesebb a kínálat a boltokban is.

Mi neked ebben a legnehezebb?
Az nehéz, hogy készülni kell, előre gondolni mindig, hogy mikor, mit tudok enni. A péksütiket nagyon szeretem, és az nagyon hiányzik. Meg jóval drágábbak ezek a termékek.

Mit szeretnél leginkább tudatni az emberekkel ezzel az állapottal kapcsolatban?
Arra, hogy aki kicsit is gyanakszik rá, vizsgáltassa ki magát! Mert ha nincs kezelve, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek. Illetve, ha ismernek ilyen embert a környezetükben, akkor legyenek elfogadóak és megértőek, és a kellemetlen, rosszindulatú megjegyzéseket kerüljék! 

Köszönöm a válaszokat!

Biztosan nehéz lehet nekik. Figyeljünk rájuk! Mondják sokan, hogy „bezzeg régen nem volt ilyen”. Vagy nem csak ilyen, hanem sok más allergia, érzékenység, betegség. Nos, nem tudhatjuk pontosan. Lehet volt, lehet nem. Régebben alacsonyabb volt az emberek átlag életkora. Esetleg hasonló rejtett problémák miatt? Talán. Nem tudhatjuk. Vagy azért ennyi a beteg, mert az ember étkezi szokása megváltozott rossz irányba? Ez is benne lehet. Sok a kérdés.
Én viszont ennyit tudok határozottsággal mondani:
Egy összejövetelen, ahol tartózkodik érzékeny személy, ne nyúljatok jó zsíros chipses kézzel a gluténmentes-sósmogyis tálba! S ne kérjétek meg őket, mikor viszitek őrölni a búzátokat a malomba, hogy segítsenek vissza cipelni a liszteszsákot. Vagy ha mégis, ne egy jó zsákkal fizessetek nekik cserébe!

A baráti összejöveteleken, szinte mindig sütök valamit, s mivel ez a barátnőm is gyakran részt vesz ezeken, sokszor készítek gluténmentes süteményeket is. S így ő is örül, hogy nem csak azt eheti, amit maga hoz. Jó új ételeket készíteni. Ajánlom mindenkinek a kísérletezéseket, én sok új finomságot felfedeztem azóta. Már rengeteg ilyen receptet lehet találni az interneten, s mint fentebb lett említve lett, sok helyen kaphatóak is efféle alapanyagok. Azóta sok vegán receptet is próbálgattam érdekes összetevőkkel, de ez már más tészta… mármint más téma.

(Írta: Balogh Renáta)

Tüdőgyulladás vagy erős megfázás – mi is a tüdőgyulladás valójában?

Tüdőgyulladás vagy erős megfázás – mi is a tüdőgyulladás valójában?

Sokszor nem könnyű felismerni a tüdőgyulladást idős embereknél, pedig épp náluk lenne legfontosabb a korai felismerés, hiszen rájuk sokkal veszélyesebb a kór, hosszadalmas kórházi kezelést igényelhet, de akár a halálos kimenetellel is számolni kell.

A közönséges megfázás egy légzőszervi megbetegedés, a vele járó tünetek, mint például a torokfájás, az orrváladékozás vagy a rossz közérzet néhány napig tartanak és könnyen kezelhetők vény nélkül kapható gyógyszerekkel és házi praktikákkal. Sok pihenés, ágynyugalom és az ember túlesik rajta szövődmények nélkül.

 

 

A tüdőgyulladás sokkal komolyabb megbetegedés, mely Európában a vezető halálokok között szerepel. A betegség elsősorban a legyengült védekezőképességű személyeket, az időseket és a krónikus betegeket veszélyezteti. A kór során a tüdőhólyagocskák közötti tér begyullad, melynek számos változata ismert. Lehet gócos vagy lebenyes, baktériumok és vírusok is okozhatják, valamint atípusos, azaz a felsorolt csoportokba nem tartozó változatai is lehetnek.

A tüdőgyulladás életkoronként eltérő tüneteket okoz. A csecsemőkori és felnőttkori tüdőgyulladások klasszikusnak mondható tünetei a hirtelen kialakuló, magas láz, zavartság, gyakori hidegrázás, köhögés, rossz általános közérzet, sápadtság, hányás és hát- és hasi fájdalom. Idős embereknél vagy legyengült immunrendszerű személyeknél gyakran alattomosan, a jellegzetes és látványos tünetek nélkül fejlődik ki a tüdőgyulladás, és csak akkor kerül felismerésre, amikor súlyos állapotba kerül a beteg.

Az idős emberek tüdőgyulladása esetén gyakran hiányzik a láz. Nincs sok kapaszkodónk, mikor a betegség tüneteit keressük, leginkább az elesettség, a zavarodottság, vagy a mentális állapot változása az összes figyelmeztető jel. Ha egy idős ember ismert ok nélkül az ágyában marad, gyenge, esetleg félrebeszél vagy zavarttá válik, mindig gondolni kell tüdőgyulladásra. Idegrendszeri károsodások esetén gyakori a félrenyelés, amely szintén tüdőgyulladáshoz vezethet.

Az idősek fogékonyabbak tüdőgyulladásra, mert gyengébb az immunrendszerük. Náluk nehezebben ismerhető fel a kór és még hatékony antibiotikumokkal is kétséges a gyógyulás. A hangsúlyt tehát a megelőzésre kell tenni. 65 év felett a pneumococcus baktérium okozta tüdőgyulladás megelőzésére a vakcináció a leghatékonyabb fegyver. Azok számára, akik korábban még nem részesültek pneumococcus elleni védelemben, az erősebb immunválaszt és a hosszabb távú védettséget adó, 13 baktériumfajta ellen védő egyetlen oltás is elegendő a tartós védettség kialakításához.

Érdemes védőoltást kérni még mielőtt beütne a baj és minden esetben mérlegeljük, hogy egy egyszerű megfázással, vagy valami sokkal komolyabb megbetegedéssel áll szemben idős szerettünk.

Hol volt, hol nem volt: 15 éve ünnepeljük a Magyar Népmese Napját

Hol volt, hol nem volt: 15 éve ünnepeljük a Magyar Népmese Napját

Izgalmas kalandok, meghökkentő akadályok, váratlan fordulatok és örökérvényű igazságok – ezek jellemzik azokat a magyar hagyományokhoz kötődő népmeséket, amik nemcsak szórakoztatók, hanem példamutatók is. Ezek a történetek a K&H gyógyvarázs mesedoktoroknak köszönhetően több száz beteg gyermek lelki gyógyulásához járultak már hozzá, az olvasók pedig a vírushelyzethez igazítva most online építik a meseközösséget. Azért, hogy az olvasás és a magyar népmesék iránti szeretet hagyománya fennmaradjon, a Magyar Népmese Napjának apropóján a program szervezői összegyűjtötték a legfontosabb népmesei tanulságokat.

A népmesék generációkon átívelő tanulságokat, mindenkire érvényes tanításokat rejtenek magunkban. Fontosságukat nemcsak az bizonyítja, hogy 2005 óta, immár 15 éve minden szeptember 30-án megünnepeljük a nagy mesemondó, Benedek Elek nevéhez fűződő Magyar Népmese Napját, hanem az is, hogy ezeket a történeteket a mai napig korosztálytól függetlenül szívesen olvassuk, hallgatjuk vagy akár elmeséljük másoknak – és ami a legfőbb: tanulunk belőlük. „Ösztönösen a jóra és a szépre akarjuk nevelni a legkisebbeket, ezért is választjuk azokat a népmeséket, amikben a jó elnyeri a méltó jutalmát, amiben a gonosz megbűnhődik, amiben a főhős megpróbáltatásainak tétje a királylány keze vagy éppen egy egész birodalom feletti uralom. Amellett, hogy ezek a mesék szórakoztatók, a gyerekek megismerhetik a magyar hagyományokat is. Megtanulhatják, mi számít jó tulajdonságnak és helyes viselkedésnek, mennyire fontos a segítőkészség, a jólelkűség, azt, hogy mindenki a saját életének, szerencséjének a kovácsa és azt is, hogy bátorsággal, kitartással minden akadály legyőzhető – mindezekre pedig napjainkban is óriási szükség van” – hívta fel a figyelmet a K&H gyógyvarázs webes meseolvasás programjára Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

 

Azért, hogy ezeket a tanulságokat a kórházakban fekvő kisbetegek is megismerhessék, a mesedoktorok a vírushelyzethez igazítva most online küldhetik el vidám és tanulságos történeteiket, amikkel a látogatási tilalom időszaka alatt is segíthetik a gyerekek mielőbbi felépülését. Tanulni azonban mindannyian tanulhatunk a magyar népmesékből, ezért összegyűjtöttük azt a bűvös három legfontosabb tanulságot, ami mindannyiunknak olykor varázserőt adhat – akár a vírusjárvány leküzdésében is:

1. Jótett helyébe jót várhatunk!

A népmesék általános motívuma, hogy a főszereplő hosszú útja során találkozik olyan karakterrel, akinek segítségre van szüksége. Ezért cserébe később létfontosságú, gyakorlatias tanácsot vagy éppen tárgyat kap tőle, ami segíti a főhőst, hogy elérje a célját. Itt azonban nem a jóra való várakozás a lényeg, hanem hogy azért bizony tennünk kell, hogy jót, segítséget kapjunk másoktól, ehhez pedig először adni érdemes. Minél többet és többeknek nyújtunk ugyanis segítséget, annál többen fognak bennünket segíteni az utunkon, vágyaink elérésében.

2. Tegyünk meg mindent a céljainkért!

A magyar népmesék egyik legjellemzőbb fordulata, hogy a szereplők számos akadállyal megküzdenek, mire elérik a céljukat. Ezek a kihívások – és ahogyan megküzdenek velük – teszik őket igazán naggyá, emiatt válnak példaértékű hőssé – és érdemesnek a királylány kezére. Megfutamodás helyett az előttük álló feladatok megoldására koncentrálnak, vagyis bátorsággal, merészséggel és kitartással a legveszedelmesebbnek tűnő ellenfeleket, akadályokat is legyőzik, ahogyan mi is képesek lehetünk erre a való életben.

3. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa!

Ismerjük azt a helyzetet, amikor a három királyfi válaszút elé érkezik, és mindenkinek el kell döntenie, melyik irányba halad tovább. A döntéseiken múlik, hogy választott útjukon milyen veszéllyel kell megbirkózniuk, a következményekkel azonban minden esetben számolniuk kell. Ahogyan a mesékben a főszereplők, úgy a valóságban mi vagyunk felelősek a saját életünkért, döntéseinkkel pedig mi határozhatjuk meg, hogyan és merre haladunk tovább.

A 3 legfontosabb népmesei tanulság tehát, hogy a saját döntéseink határozzák meg, merre halad az életünk, mindent meg kell tennünk céljaink elérése érdekében, és eközben ne felejtsünk el másoknak is segíteni. Aki persze mindezt nem hiszi, az járjon utána!

Sok helyen marad az irodai munka és a home office közti ingázás

Sok helyen marad az irodai munka és a home office közti ingázás

A vírusjárvány elhúzódása miatt továbbra sem egyértelmű, mikor térhetünk vissza teljesen az irodába, és meddig marad a „hibrid” munkavégzés. A visszatérés mellett szól, hogy újra megerősödhetnek a személyes kapcsolatok és a közös ötletelés is jóval hatékonyabb egy asztal mellett, míg a home office segíti a koncentrált munkavégzést, és vírusbiztos otthoni környezetet nyújt. E kettő között kell most megtalálni az új egyensúlyt, ezért a K&H szakértői 5 + 1 tippet gyűjtöttek össze, hogy ezt segítsék.

A vírusjárvány elhúzódása miatt az otthoni munkavégzés az őszi visszatérést követően sem szűnik meg még hosszú hónapokig, ezért a kialakult „hibrid”, azaz hol online, hol offline munkavégzés új kihívásokat és lehetőségeket kínál a dolgozók számára. „A home office ideje alatt a zökkenőket leküzdve, közösen, egy csapatként tanultuk meg, hogyan lehet tárgyalni, egyeztetni, ügyfélkapcsolatot tartani Skype-on, hogyan kell hatékonyan együtt dolgozni, és fenntartani a csapatszellemet az online térben is. Mindezekkel együtt a home office leginkább az egyéni hatékonyságról és a koncentrált feladatvégzésről, illetve az utazási idő megspórolásáról is szól, míg az irodai munkahely a közös munkát, gondolkodást és a kollégákkal kialakított barátságokat is jelenti.

A következő hónapokban e kettő között kell a munkáltatóknak és munkavállalóknak megtalálni az egyensúlyt, amiben a cégek között egyelőre nincs egy egységes álláspont. Érthető is, hiszen azt látjuk, hogy a cég tevékenysége és a munkakör adta lehetőségek mellett a családi körülmények, sőt, akár még a munkatársak személyisége is meghatározhatja azt, hogy a hibrid munkavégzésnek milyen kombinációja működik leginkább. Az új munkarend kialakítása a munkavállaló és munkáltató oldaláról is nyitottságot és odafigyelést igényel” – hívta fel a figyelmet Végh József, a K&H HR igazgatója az új kihívás kapcsán.

A munkavállalók is sokat tehetnek azért, hogy a váltott munkavégzés akár még hónapokig fenntartható és hatékony legyen. A K&H szakértői, hogy ebben segítséget nyújtsanak, összegyűjtöttek 5 + 1 tippet, amit érdemes figyelembe venni:

  1. Válogassuk szét a teendőket. A megbeszéléseket, ügyféltalálkozókat és ötleteléseket érdemes azokra a napokra időzíteni, amikor az irodában vagyunk, míg az elmélyülést igénylő feladatokat végezhetjük otthonról.

  1. A személyes kapcsolatok erősítése miatt hagyjunk több időt a találkozókra, a reggeli kávézásra vagy a közös ebédre.

  1. Becsüljük meg az egymással töltött időt: készüljünk fel a megbeszélésekre, ne lépjük túl a megbeszélt időkeretet, és kizárólag a legszükségesebb érintetteket hívjuk meg.

  1. Egy vírus – sokféle hozzáállás: érdemes jelezni a résztvevőknek, hogy milyen üdvözlési módot választunk a szokásos kézfogás helyett, illetve kötelező vagy ajánlott a maszkhasználat, ezzel ugyanis elkerülhetjük a kínos helyzeteket.

  1. A hibrid munkarend talán legnagyobb kihívása, hogy követni tudjuk, milyen nap, hét van éppen. Ehhez nyújthat remek támpontot, ha egy-egy tevékenységet mindig ugyanazon a napon végzünk. Így a hétindító értekezlet a hétfő, a közös kávézás a szerda biztos jele lehet.

+1 „régi-új” kollégák

Érdemes azokra a dolgozókra kiemelten gondolni, akik közvetlenül a karantén előtt érkeztek a munkahelyre, hiszen ők, bár már a csapat részei, mégis újként „kezdenek” az irodában. A fokozatos visszatéréskor a kollégák jellemzően napi vagy heti váltásban dolgoznak együtt, ezért, ha a munkavállalók egészségét és biztonságát nem veszélyezteti, az újakkal tegyünk kivételt. Ne csak mindig ugyanazokon a napokon és ugyanabban a csapatban végezzék el feladataikat, hanem úgy alakítsuk a beosztásukat, hogy mindenkit megismerhessenek.

Merkely: a horvátországi vakációzás miatt is jött hamarabb a járvány második hulláma

Merkely: a horvátországi vakációzás miatt is jött hamarabb a járvány második hulláma

Merkely Béla magyar orvos, kardiológus, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, a Semmelweis Egyetem rektora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a napokban az RTL Klubnak többek között azt nyilatkozta, részben a külföldön nyaraló magyaroknak is köszönhetjük, hogy megérkezett a magyarországi koronavírus-járvány második hulláma.

Mint azt a videóinterjúban mondta, szerinte nem lett volna rizikós a nyáron esküvőt tartani sem, ha betartották volna a szabályokat. Nem lett volna rizikós, ha a fiatalok Siófokon, Balatonon vagy Horvátországban nem vettek volna részt több ezres bulikban, ahol egymástól 2 cm-re tartózkodtak és hordtak volna például maszkot – említette.

Úgy fogalmazott, mindig van olyan módszer, amellyel lehetőség van akár még egy ilyen kihívást is megvalósítani. A sporttal kapcsolatban megemlítette, amennyiben például a repülőtérről a Puskás Arénába egyenesen viszik a szurkolókat, a drukkerek maszkot hordanak és minden harmadik széken ülnek úgy,  hogy a szabadban zajlik a futball, akkor ez alatt a 2 óra alatt komoly járványügyi jelentőséggel bíró esemény nem fog történni.

A járvány második hullámának erősödését Merkely az iskolakezdés időszakára várta, de a környező országokban bekövetkező nyári járvány elhúzódásának következményeit csapódnak le a magyar adatokon. Nagyon nehéz közép Európa szívében függetleníteni magunkat a környező országoktól, de az természetesen elvárható mindenkitől, hogy egy nyarat esetleg kicsit moderáltabban, döntően Magyarországon töltött volna – mondta.

Merkely ismerettségi körében is többen voltak, akik a külföldi nyaralást választották, ő nem ment más országba. Az idei nyáron valószínűleg százezrek nyaraltak külföldön és hozzájárultak ahhoz, hogy a második hullám 3-4 héttel hamarabb kezdődött, mint amire számítottak.

Július közepétől már megnövekedett a külföldről behurcolt fertőzések száma, mivel a magyar lakosság elég jelentős része külföldön nyaralt, akik közül nem elhanyagolható számban nyaraltak Horvátországban. Bár a szomszédos ország “zöld” volt, azonban Horvátországban folyamatosan növekedtek az igazolt esetszámok. Ma már, ha a 2 hétre vonatkoztatott és 100 ezer lakosra számított pozitív eseteket nézzük, akkor Horvátország utolérte Romániát.

A magyarországi fertőzések ilyen mértékű növekedését Merkely véleménye szerint a horvátországi nyaralás okozta valamint az, hogy nálunk is megjelentek az un. “szuperfertőzők”, akik tudtukon kívül különféle rendezvényeken terjesztették tovább a kórt, ezért meglepően magas a magyar esetszám.

Az igazolt esetek száma nem fedi le a tényleges esetszámokat, erre vannak adatok, hiszen az igazolt és a valódi esetszámok között nagyon nagy különbségek is lehetnek. Akár hússzorosak is – mondta többek között a videóban Merkely Béla.